Szent Péter és Pál apostolok ünnepére készült összeállításunkban, a Vasárnap hasábjain, az engedelmességre irányítittuk a figyelmet. Mi az engedelmesség? Pakot Géza SJ gondolatait olvashatják.
Szent Pál Filippiekhez írt levelének második fejezetében találjuk az ősegyház krisztológiai tanításának mintáját. A krisztológia tárgyalja többek között Jézus isteni és emberi természetének kérdését. Mi, katolikusok hitvallásunkban azt valljuk, hogy Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember. Amikor engedelmességről beszélünk, akkor érvelésünknek ez a krisztológia ad alapot. Következésképpen, számunkra az engedelmesség értelmezése nem teljes, ha nem foglalja magába annak isteni és emberi valóságát.
Térjünk rá Szent Pál megfogalmazására, aki a megtestesült második isteni személyről a következőket mondja: „Ő, isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amihez föltétlenül ragaszkodjék, inkább szolgai alakot öltve kiüresítette önmagát és hasonló lett az emberekhez: külsejét tekintve olyan volt, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” Jézus engedelmessége tehát két irányba mutat, és ez számunkra is útmutatást jelent. Szent Pál így biztat: „Ugyanaz az érzés legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban volt.” Ez részéről teljes önátadást jelent Istennek és alávetettséget az emberi létnek.
Az engedelmesség helyes tettekre váltása egy lelki és egy emberi gyakorlatból áll, amelyet régi szóhasználattal misztikának és aszketikának nevezünk. A kettő gyakorlata vezet a tökéletes engedelmességre és az ember megistenülésére. Tömören lefordítva sokszor úgy láthatjuk viszont a mindennapokban e párosítást, mint felhívást arra, hogy „imádkozzál és dolgozzál”. A katolikus keresztény ember Istennek imádással, az evilági dolgokban pedig a környezetében felelős munkával tartozik. Az engedelmesség ezáltal nem elvont fogalom, hanem konkrét cselekvésre felszólító parancs.
Mind az ima, mind pedig az erkölcsös munkavégzés kérdésköre megér egy nagyobb tanulmányt, ellenben lényegét tekintve azt jelenti, hogy mindenki az életállapotának megfelelően, azaz a hivatására jellemzően végzi mindkettőt. A házas ember házas emberként, a szerzetes szerzetesként, a pap pedig papként, és ugyanígy minden más az egyház által elfogadott és jóváhagyott életállapotban. Amikor egy házas ember imádkozik, akkor ő házas emberként a családjáért és a családját körülvevő egyházért és világért imádkozik, amikor pedig dolgozik, akkor erőfeszítését szintén ezeknek a fenntartására fordítja. Engedelmességét nem valami földi kényszer vagy viszony miatt gyakorolja, hanem Isten természetfeletti és természeti törvényei alapján. Az engedelmesség Istennek való alávetettséget jelent.
Pakot Géza SJ
Fotó: Unsplash
