Megrongálták a nagyvárad-velencei templom Krisztus-szobrát

0
2

Ismeretlen tettesek megrongálták a nagyvárad-velencei római katolikus templom előtt álló, fából faragott Krisztus-szobrot – tájékoztattak a megdöbbentő esetről a plébánia Facebook-oldalán.

„A szobor arcán súlyos sérülések keletkeztek, amelyek nemcsak anyagi károkat okoznak, hanem közösségünk vallási érzületét is mélyen sértik” – írták a plébánia Facebook-oldalán a május 19-én megjelent bejegyzésben. Ugyanakkor kérik mindazokat, akik az elmúlt napokban láttak valamit, vagy bármilyen információval rendelkeznek az esettel kapcsolatban, jelezzék a plébánián vagy privát üzenetben.

 „Imádkozzunk azért is, hogy közösségünkben mindig nagyobb legyen a tisztelet, az emberség és a szent dolgok megbecsülése” – zárták a bejegyzést a megdöbbentő esettel kapcsolatban.

Forrás: nagyvárad-velencei plébánia