Szent II. János Pál pápa 1997-ben nyilvánította február 2-át, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét a megszentelt élet világnapjává. Ebből az alkalomból szerzeteseket kértünk arra, mutassák be közösségüket, s mondják el ők maguk, számukra mit is jelent a megszentelt élet. Kovács Péter pálos szerzetes írásából a hargitafürdői pálosok életébe nyerünk betekintést.
„…a Nap már kelne, a völgy nem akarja, húzza magára a ködtakarót.” De nem így a Hargita! Amikor Csík még sötétbe és ködbe burkolózva várja az új nap kezdetét, Hargitafürdőn, a pálosok kolostorában már körbejár az imádság csendes lüktetése. Sietős lépéseknek lehet fültanúja, aki korai órán, még a napfelkelte előtt hallgatózik be a szerzetesház folyosóira.
Reggel hat órakor megszólal a harang, s vele egy időben a pálos remete. Az új nap első közös imádsága a kolostor kápolnájában, a rend hagyománya szerint a Remete Szent Pálhoz szóló könyörgés, majd a Szűzanyához és a Szent Angyalokhoz címzett imádság, majd az Úrangyala, mint oly sokaknak kint a nagyvilágban. Ezután kezdődik a nap gerincét megadó zsolozsma zsoltárimádsága – „Istenem, jöjj segítségemre!” Ez a vers azonban nem csak az álom kiűzésére való, hanem az egész napra szól. Az olvasmányos imaóra zsoltárait, olvasmányait követve a napi elmélkedés csendességében még keveredik az imádság és az álom: életre kelnek az ószövetségi könyvek, vagy épp a vértanúakták fenevadai. Ebbe a tompa csendbe születik bele – így, télen, nagyjából egy időben a napfelkeltével, a mi felkelő Napunk, akinek dicséretét a reggeli dicsérettel s az első kishórával folytatjuk.
Az imádság a kápolnában kezdődött, és az asztalnál folytatódik. A közös reggeli és információcsere után mindenki a maga dolga után néz. Van, akinek ez a háztáji aprójószág ellátását, a kazán megrakását vagy az ebéd elkészítését jelenti, míg van, aki lelkipásztori teendőit kezdi meg.
Négyfős közösségükben a pálos testvérek azonban nem csak a kolostor falain belül végzik a világ megszentelésének munkáját, hanem igyekeznek a hargitafürdői közösség aktív építői lenni. Az iskolában végzett hitoktatás a legfiatalabbakat, míg a havonkénti felnőtt katekézis inkább szüleiket és a kolostorba látogatókat célozza meg. Mert ahogyan a sivatagban élő remetéket is sokan felkeresték tanácsért, jó szóért, imádságért, úgy sokan keresik fel a Hargitán a pálosok kis fatemplomát és kolostorát lelki felüdülésért, megnyugvásért, vigasztalásért, elcsendesedésért.
S ahhoz, hogy mindezeknek a kihívásoknak, melyek egyben mind meghívások is, a hargitai szerzetesek meg tudjanak felelni, újra a kolostor kápolnájába gyűlnek össze délben, amikor a reggel megkezdett zsolozsmát folytatják a napközi imaórák maradékával. Ekkor imádkoznak azokra a szándékokra is, melyeket az ideérkezők bíznak rájuk. A déli imádságot követően ismét az asztal mellett folytatódik a közös együttlét, majd az ebéd után ismét mindenki dolognak lát. A különböző előadásokra, elmélkedésekre, lelkigyakorlatokra, az Erdélyi Mária Rádióban végzett szolgálatra való készülés szellemi-lelki munkáját egyensúlyozza olykor a hóhányás vagy favágás egyszerűsége és monotonitása. A pálos közösség fenntartásában működő Szent István Zarándokház ellátása is alkalmat ad a csendben végzett munka közben a gondolkodásra, elmélyülésre. Természetesen a kolostor csendességében eltöltött percek is ezt a célt szolgálják. A látogatókkal, turistákkal is ezt szeretnék megismertetni az új kolostor, valamint a Pálos Rend története mellett az alkalmankénti kolostorbejárásokkor.
A nap végéhez közeledve ismét a kápolnába gyűlnek össze a fehér barátok, ahol az esti dicséretet végzik, s a nap utolsó közös imaóráját, a kompletóriumot. Ezt követi a hívekkel együtt végzett rózsafüzér a templomban, melyet a naponkénti szentmise követ. A kis fatemplom olykor tágasnak, máskor szűkebbnek bizonyul, de sosem hiányoznak belőle az imádkozó testvérek. A szentmise végeztével ismét az asztalközösséggel zárják a napot Hargitafürdő pálos szerzetesei, majd mindenki visszatér saját magányába, ahol folytatja csendes imádságát a világért.
Kovács Péter pálos szerzetes
