A Pongrácz Szent István vetélkedő idei nyertesei és felkészítő tanáraik doberdói zarándoklatának harmadik és negyedik napja is a 40 fokos hőérzetet meghaladó hőség jegyében telt.
A doberdói fennsík első világháborús emlékhelyeinek bejárása a Monte San Michele-n folytatódott. A doberdói fennsík legmagasabb pontja a fennsík védelmének kulcsát jelentette 275 méter magas négyes csúcsa által. A hegyet, kisebb megszakítással, folyamatosan magyar ezredek védelmezték; a legvéresebb harcok egyik színhelye. Zarándokcsoportunk koszorút helyezett el a 3-as számú csúcson és imádkozott a hősi halottakért.
Az olasz hadseregnek soha nem sikerült elfoglalnia a hegyet: az osztrák-magyar hadsereg ürítette ki és vonult innen vissza, amikor a bekerítés veszélyét észlelték. Az üres hegyre bevonuló olasz csapatok soraiban harcoló Giuseppe Ungaretti költő az olasz irodalom legrövidebb, mindössze két szóból álló versében örökíti meg az élményt 1917. január 26-án, amikor az egy évnél többet tartó harcok után, innen a csúcsról, először látja meg a tengert: „M’illumino d’immenso” (Végh György fordításában: „Fölvirrad bennem a végtelenség”, míg Rónay György „Végtelenséggel hajnalodom”-ként fordítja).
A nagyváradi 4-es honvédeket 1915 júliusában vezényelték át a Doberdó-fennsíkra, a Monte San Michele lövészárkaiba. Az ezred legendás parancsnoka, a magát brassóinak mondó Kratochvil Károly ezredes összesen négy emlékgúlát állíttatott a hősök emlékére, még a háború idején, 1917-ben. Ezek egyike San Martino-ban áll. 1994-ben építették újra, folyamatos rendben tartásáról a Karszti Barlangász Csoport gondoskodik. Kegyelettel emlékeztünk meg az elesettekről és megkoszorúztuk az emlékművet.
Ezután a számunkra különös jelentőséggel bíró 18-as védelmi szakaszhoz mentünk, ugyanis levéltári források és korabeli térképek alapján szinte biztosra mondhatjuk, hogy itt harcolt leghosszabb ideig a katona Márton Áron. Az egyik kavernába be tudtunk menni és önkéntelenül arra gondoltunk, hogy talán ő is használta, az olasz tüzérségi tűz elől menedéket keresve.
A Nagy Háborúban, két fegyveres összecsapás között, a hősi halottakat a front mögötti, akkoriban még ideiglenesnek szánt temetőkben helyezték el, s emlékükre az életben maradt bajtársak több, ugyancsak átmeneti jellegű imahelyet, kápolnát is emeltek. Ilyen a Visintini-i magyar kápolna is, amely nem készülhetett el teljesen. A befejezetlen épületet közel 75 évig csűrnek, majd istállónak használták, mígnem 1992-ben megszervezték a teljes restaurálását. Megáldására 2009. május 29-én keretében került sor.
A redipugliai Sacrario, nemcsak Olaszország, hanem Európa legnagyobb katonai emlékműve, amely 100.187 elesett katona hamvait őrzi. A monumentális lépcsősor alján Emanuele Filiberto di Savoia-Aosta, a 3. hadtest parancsnokának sírja található. Mellette kétoldalt elesett generálisai. Mögöttük, a 22 nagy lépcsőn, 39.587 név szerint ismert katona urnái, míg a legfelső lépcsőfokon, két nagy tömegsírban, 60.330 ismeretlen hős hamvai nyugszanak. Az emlékmű hatalmas hadsereget szimbolizál, amely holtában is kész harcba indulni.
Innen alig párszáz méterre található a fogliano-i temető, amelyben 14.550 osztrák-magyar katona nyugszik, akiknek földi maradványait a környékbeli katonai temetőkből helyezték át ide. A temetőt 1974-ben alakították ki az osztrák Stájer Tartományi Kormány kezdeményezésére, a salzburgi Fekete Kereszt szervezet pedig 1989-ben átalakította. Ferenc pápa 2014. szeptember 13-án kíséret nélkül, egyedül látogatta meg a temetőt és mintegy tíz percig imádkozott itt, majd virágcsokrot helyezett el. Zarándokcsoportunk is elhelyezte a kegyelet koszorúját, imádkozott az elesettekért.
Egy negyedik koszorút, mintegy köszönetként a Karszti Barlangász Csoport több évtizedes önzetlen munkájáért és zarándokcsoportunk kedves idegenvezetéséért, a rólunk való gondoskodásért, múzeumukban helyeztünk el.
A zarándoklatunkat záró, Urunk színeváltozását ünneplő szentmisénken mondott homíliájában, az érsek atya emlékeztetett, hogy ezekben a napokban nemcsak történelmet tanultunk, hanem emberi sorsokkal, áldozattal, hűséggel és hittel találkoztunk. Mi nem kaptunk olyan látványos élményt, mint Péter, Jakab és János apostol a Tábor hegyén, de minden bizonnyal mindannyian kaptunk egy gondolatot, csendes felismerést vagy kérdést, amely tovább kísér bennünket. Áron püspök életében is voltak olyan pillanatok, amelyek megerősítették hitét, hogy aztán a nehéz időkben legyen miből erőt merítenie. A Tábor hegyének fénye mindig azért ragyog fel, hogy utána az ember hűségesen végig tudja járni a völgyek és a keresztek útját is. A hit nem látványos csodákra épül. A mi hitünk akkor válik valódivá, amikor Jézus szavát nemcsak meghallgatjuk, hanem meg is próbáljuk megélni a mindennapokban. A Tábor hegyének fénye nem azért ragyogott fel, hogy az apostolok ott maradjanak, hanem azért, hogy legyen erejük lemenni a hegyről, és végigjárni Jézussal a kereszt útját is.
Holnap hajnalban hazafelé indulunk. Reméljük, hogy nem ugyanazokként érkezünk haza, akik néhány nappal ezelőtt elindultunk. Hisszük, hogy Doberdó megtanított bennünket arra, milyen drága a béke, milyen nagy érték a hit és az önfeláldozó szeretet, Márton Áron püspök példája pedig arra emlékeztet, hogy a legnehezebb körülmények között is lehet emberségesnek, hűségesnek és Krisztushoz ragaszkodónak maradni.
A jutalomzarándoklat első napjáról beszámolót ITT, a második napjáról pedig ITT olvashatnak.
