† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben: Jézus egy másik példabeszédet is mondott a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint amikor egy ember jó magot vetett a földjébe. Míg az emberek aludtak, jött az ellenség, konkolyt vetett a búza közé, és elment. Amikor a vetés kikelt és kalászba szökkent, felütötte fejét a konkoly is. Akkor a szolgák odamentek a gazdához, és megkérdezték: »Uram, te ugye jó magot vetettél a földedbe? Honnét került hát bele a konkoly?” Az így válaszolt: „Ellenséges ember műve ez.” A szolgák erre megkérdezték: „Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?” Ő azonban így felelt: „Nem, nehogy a búzát is kitépjétek, amikor a konkolyt kiszeditek! Hagyjátok, hadd nőjön az aratásig mindkettő. Aratáskor majd megmondom az aratóknak: Előbb a konkolyt gyűjtsétek össze, kössétek kévébe, hogy elégessük, a búzát pedig hordjátok a magtáramba!”
Ezek az evangélium igéi.
Évközi 16. vasárnap ismét példabeszédet hallunk Isten országáról a felolvasott evangéliumi szakaszban, akárcsak az elmúlt vasárnap, azonban azzal az árnyalatnyi különbséggel, hogy itt nem a madarak hordják el a magokat, nem is tövisek fojtják el, hanem a jó földbe hullott jó mag közé az ellenség rossz magot szór. Míg az elmúlt vasárnap főszereplője főképpen a magvető volt, addig a mai evangélium „megszólítottjai” a szolgák, vagyis a tanítványok, azaz mi. De még mielőtt rátérnénk a tanítványság mibenlétére, tisztáznunk kell, hogy mit jelent az „Isten országa” vagy „mennyek országa” kifejezés, hiszen enélkül nem érthetjük meg a mai evangélium üzenetét. Az Isten országa – héberül a malchut elohim vagy malhut hashamaim illetve görögül a basileia thou theo – szó szerinti fordításban „Isten uralma”, amely ott jelenik meg, ott lesz látható, ahol megélik az igazságosságot, az örömöt és a békét a Szentlélekben – Szent Pál apostol szerint –, így tehát nem helyről, hanem állapotról beszélünk, dinamikus valóságról. A mai evangéliumban Jézus Isten országáról úgy beszél, mint egy olyan valóságról, amely semminek látszik, mégis lassan, de biztosan növekszik bennünk és körülöttünk. Ehhez azonban szükséges a hittel és a reménnyel átszőtt türelem, ahogyan XVI. Benedek pápa mondja: „Türelmes reménnyel várakozunk, ez nem jelent passzivitást vagy lemondást, hanem azt, hogy készséggel és figyelmesen válaszolunk minden olyan lehetőségre, amely felkínálja a szeretetközösség és testvériség lehetőségét, és amely az Úr ajándéka. Jézus Krisztus feltámadása bizonyítja, hogy Isten jósága legyőzi a rosszat, a szeretet felülkerekedik a halálon.”
De mit jelent türelmesnek lenni? Az Újszövetségben több fogalmat is találunk a türelemmel kapcsolatosan, azonban a legtalálóbb a makrothymia, amely szépen visszaadja az általunk ismert türelem lényegét. A macros azt jelenti, hogy „hosszú”, míg a thymos „harag” vagy „szenvedély”, magyar nyelven talán úgy tudnánk kézzelfoghatóvá tenni, hogy a türelem nem más, mint „lassan gerjedő harag”. Az Úr azt kéri tőlünk, hogy miként ő maga is, úgy mi magunk is türelemmel legyünk, mert sem az aratás, sem az ítéletalkotás nem a „szolgák” feladata. De akkor mi a mi feladatunk? Türelemmel vagyis irgalmas, hosszan tűrő szeretettel élni és építeni Isten uralmát, vagyis a mennyek országát itt a földön. Ehhez azonban létszükséglet a hit, amely meglátja Isten országának törvényszerűségeit, a kegyelem dinamikáját, amely nem ismer határokat.
Olasz Béla
