Fiatal családok számára idén is közösségi hétvégét szervezett a Katolikus Magyar Bibliatársulat szeptember 4–6. között Hargitafürdőn. Fiatal családokként találkoztak különböző örömökkel, gondokkal, kérdésekkel és reményekkel a szívünkben. Külön öröm volt számukra, hogy pénteken Albert Leander ferences szerzetes, csíksomlyói házfőnök is velük tartott és tanította őket. Nem is sejtették, mennyire róluk szól majd az idei hétvége témája „A találkozás”. Találkozás Jézussal, az emmauszi tanítványokkal és a szamariai asszonnyal. Az alábbiakban Kelemen Zsuzsánna beszámolóját olvashatják.
Péntek délután érkeztünk Hargitafürdőre, ahol örömmel találkoztunk a már ismerős és az újonnan érkező családokkal. Közös étkezéssel és ismerkedéssel kezdődött a hétvége. Jólesett egy kicsit megállni, kiszakadni a hétköznapok megszokott ritmusából, és időt szánni egymásra, családjainkra, valamint arra, hogy Isten jelenlétére tudatosan figyeljünk.
Az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan mindannyian ismerjük az utat, amelyen a tanítványok jártak: a reményekkel teli indulást, a csalódást, a kérdéseket, a bizonytalanságot és azt a vágyat, hogy valaki végre mellénk szegődjön és meghallgasson. Az emmauszi tanítványok is úton voltak. Ketten indultak el Jeruzsálemből Emmausz felé, és közben beszélgettek mindarról, ami történt. Nem zárkóztak be, nem próbálták elrejteni egymás elől a fájdalmukat. Kimondták azt, ami bennük volt. Nekünk is fontos megérteni, hogy vannak helyzetek, amikor nem az a megoldás, hogy egyedül próbáljuk hordozni terheinket. Sokszor már az is gyógyító, ha van valaki, aki meghallgat bennünket. És miközben beszélgettek, Jézus melléjük szegődött. Ez az emmauszi történet egyik legszebb üzenete számunkra: Jézus akkor is mellettünk van, amikor mi még nem ismerjük fel őt. Ott van a kérdéseinkben, a fáradtságunkban, a bizonytalanságainkban és azokban az élethelyzetekben is, amelyekben úgy érezzük, hogy elveszítettük a reményt.
A hétvége során a szamariai asszony története is vezetett bennünket. Jézus találkozása az asszonnyal a kútnál különösen közel került hozzánk. Egy egyszerű, hétköznapi helyzetből indul ki a történet: egy fáradt ember megáll egy kútnál, vizet kér, majd ebből a találkozásból egy mély, életet megváltoztató beszélgetés bontakozik ki. Mindannyiunk életében vannak olyan „kutak”, amelyekhez újra és újra visszatérünk, remélve, hogy megtaláljuk azt, amire igazán szükségünk van. Keressük a feltöltődést, a békét, az elfogadást, a szeretetet és a boldogságot, miközben sokszor megfeledkezünk arról, hogy az igazi forrás maga Krisztus. Jézus a szamariai asszonynak azt mondja: „Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, nem szomjazik meg soha.” Ez a mondat arra hívott bennünket, hogy saját életünkre is őszintén tekintsünk, és felismerjük, miből szeretnénk töltekezni a hétköznapokban.
A közös elmélkedések és beszélgetések során lehetőségünk volt megosztani egymással gondolatainkat, kérdéseinket és személyes tapasztalatainkat, továbbá lehetőségünk volt saját életünkre is rátekinteni. Megállni egy pillanatra és felismerni, hogy bennünk is vannak kérdések, hiányok, fáradtságok és ki nem mondott vágyak. Jó volt megtapasztalni, hogy bár különböző családokból, élethelyzetekből érkeztünk, sokszor hasonló örömöket, nehézségeket és kereséseket hordozunk. Egymás meghallgatása, a közös imádság és az őszinte beszélgetések mind hozzájárultak ahhoz, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz és Istenhez. „Jézus tehát, fáradtan az úttól, leült a kútnál.” Ez a találkozás arra hívott bennünket, hogy mi is megálljunk életünk útján, őszintén szembenézzünk önmagunkkal, és felfedezzük, hogy Jézus ott is megszólít bennünket, ahol talán nem is számítunk rá. „Ha ismernéd Isten ajándékát…” – hangzik Jézus szava.
A szamariai asszony története arra is ráirányította figyelmünket, hogy Jézus minden embert személyesen megszólít. Nem azt nézi, hogy honnan jövünk, milyen hibákat követtünk el, vagy milyen történetet hordozunk magunkkal. Ő találkozni akar velünk, megszólít bennünket, és arra hív, hogy bízzuk rá életünket. Ez a találkozás pedig – ahogyan a szamariai asszony esetében is – nem marad meg csupán személyes élménynek: örömhírré válik, amelyet tovább szeretnénk adni másoknak is.
A közös lelki programok mellett jutott idő a kikapcsolódásra, a kötetlen beszélgetésekre és az együttlét örömére is. A gyermekek számára külön programokkal készültek, így ők is tartalmas és élményekben gazdag napokat tölthettek együtt Isten jelenlétében. Jó volt látni, ahogyan barátságok szövődnek közöttük, miközben a szülőknek is lehetőségük nyílt arra, hogy nyugodtan részt vegyenek a programon.
A hétvége során megtapasztaltuk, milyen fontos néha megállni. Megállni a mindennapi feladatok, a rohanás, az elvárások és a sok tennivaló közepette. Leülni Jézus mellé – vagy inkább engedni, hogy ő üljön mellénk életünk „kútjánál” –, és meghallani, mit szeretne mondani nekünk.
A közösen eltöltött három nap számunkra valódi testi-lelki feltöltődést jelentett. Gazdagodtunk beszélgetésekkel, új felismerésekkel, közös élményekkel és mindenekelőtt azzal a tapasztalattal, hogy Isten ma is megszólít bennünket. Néha talán éppen erre van a legnagyobb szükségünk: hogy valaki meghallgasson, hogy ne kelljen mindent egyedül hordoznunk, és hogy megtapasztaljuk, nem vagyunk egyedül az örömeinkkel és a nehézségeinkkel sem. A szamariai asszony története arra emlékeztetett, hogy bármilyen élethelyzetben is vagyunk, mindig van lehetőségünk újra a forráshoz menni. Az emmauszi tanítványok történetében is a beszélgetés és az együtt megtett út vezetett el a felismeréshez. Jézus feltárta előttük az Írásokat, és lassan megváltozott bennük valami. A szívük újra lángolni kezdett.
„Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az Írásokat?” (Lk 24,32) Mi is valami hasonlót élhettünk át ezen a hétvégén. Nem minden kérdésünkre kaptunk kész választ, és nem oldódott meg egyik napról a másikra minden nehézségünk. De kaptunk időt a megállásra, a figyelésre, a beszélgetésre és arra, hogy újra Isten felé fordítsuk a tekintetünket. A felismeréshez az emmauszi tanítványok esetében szükség volt arra, hogy marasztalják Jézust: „Maradj velünk, mert esteledik…” (Lk 24,29). A vendégfogadás, az együttlét és végül a kenyértörés közben nyílt meg a szemük. Ez számunkra is fontos üzenet: a hit nem csupán személyes élmény. A találkozás Krisztussal közösségbe hív. Megtanít arra, hogy kilépjünk önmagunkból, és észrevegyük a másik embert, a családtagunkat, a mellettünk ülőt, azt, akinek szüksége van egy jó szóra vagy egy figyelmes hallgatásra.
Hálás szívvel tértünk haza, és hisszük, hogy mindaz, amit ezen a hétvégén kaptunk, nem ér véget a hazautazással. Az itt megélt felismerések velünk maradnak a hétköznapokban, vigyük haza a családunkba, a hétköznapjainkba, a kapcsolatainkba. Vigyük magunkkal azt a felismerést, hogy néha meg kell állni, hogy lehet beszélni a nehézségekről, hogy lehet újra remélni. És Jézus akkor is mellettünk jár, amikor még nem ismerjük fel őt.
Szeretettel bátorítunk minden családot, hogy ha lehetőségük adódik, a jövőben csatlakozzanak ehhez a közösséghez és ehhez a különleges alkalomhoz. Néha mindannyiunknak szükségünk van arra, hogy megálljunk életünk útján, leüljünk a kúthoz, és újra meghalljuk Jézus szavait: „Ha ismernéd az Isten ajándékát…” (Jn 4,10)
Kelemen Zsuzsánna (Csíkszereda)
