Ma a kassai vértanúkra emlékezünk

0
193

1619. szeptember 7-én katolikus hite miatt halt mártírhalált a három kassai vértanú, Pongrácz István, Grodecz Menyhért és Kőrösi Márk. A hitviták kora volt ez, a vallási szembenállás sok helyen okozott véres összeütközéseket. A három kassai jezsuita papot Rákóczi György – a későbbi fejedelem (ur. 1630-1648) – hajdúi 1619 szeptemberében gyilkoltak meg.

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1618-ban szövetséget kötött a Habsburg uralom ellen fellázadó cseh rendekkel, a török hűbéres Erdély 1619-ben hadjáratot indított a királyi Magyarország ellen. A felvidéki hadjárat során az erdélyi hadak szeptember 3-án érték el Kassát, ott a parancsnok, Dóczi András főkapitány kétnapos alkudozás nyomán megállapodott Rákóczival, hiszen nyilvánvalóan nem tudott volna ellenállni, Kassa ekkor protestáns többségű volt. A várost átadták, azzal a feltétellel nyitották meg a kapukat, hogy a katolikus lakosságnak és a papságnak nem esik bántódása. Ennek ellenére a katonák házi őrizetbe vették az összes katolikus papot, a főkapitány Dóczit elhurcolták Erdélybe. A három jezsuita szerzetes, Pongrácz István, Grodecz Menyhért és Kőrösi Márk súlyos kínzások nyomán haltak meg. Előbb éheztették őket a kálvinista hitre való áttérés céljából, de nem sikerült megtörni őket. Szeptember 7-én aztán a hajdúk ismét foglyaikra rontottak, és mivel a kínzások ekkor sem törték meg a jezsuitákat, Kőrösit és Grodeczet lefejezték, Pongráczot – mivel halottnak gondolták – beledobták a város egyik szennygödrébe.

A vértanúkat egy kassai polgárasszony később tisztességgel eltemette. Később a jezsuiták ereklyéi a Pálffyak birtokára, az alsósebesi templomba, majd a hertneki várba kerültek, 1635-től a nagyszombati klarisszák őrizték azokat. II. József 1784-ben feloszlatta a rendet, a később szentté avatott jezsuiták földi maradványait a Nagyszombatban található orsolyita templomba vitték.

A szentté avatási eljárás hosszú ideig húzódott: Pázmány Péter már 1628-ban folyamodott a vértanúk boldoggá avatásáért, a Szentszék 1905-ig várt a döntéssel, X. Piusz pápa engedélyezte a kassai vértanúk nyilvános tiszteletét, szentté avatásuk II. János Pál pápa 1995-ös szlovákiai látogatásán történt Kassán. A jezsuita rend magyarországi tartománya védőszentjeként tiszteli Szent Márkot, Menyhértet és Istvánt. Az alvinci születésű Pongrácz István az első erdélyi szent.

MEGOSZTÁS