Róma egyik emblamatikus múzeumában, a Modern és Kortárs Művészetek Galériájában január 11-éig volt megtekinthető az az életműkiállítás, amely a Gyűrűk ura szerzője, J. R. R. Tolkien munkássága előtt tiszteleg. Talán kevésbé ismert, hogy Tolkien és C. S. Lewis nem csupán hasonló érdeklődési körű alkotók voltak és igaz barátok, hanem előbbi meghatározó szerepet játszott utóbbinak a megtérésében is.
A kiállítás címe Tolkien: ember, tanár, szerző, és a méltán híres angol szerző, John Ronald Reuel Tolkien életének különböző szakaszait villantja fel. Talán kevesen fedezték fel eddig, de az ő művei is számtalan keresztény, katolikus utalással átszőttek. Ő maga úgy nyilatkozott korábban, hogy a Gyűrűk ura egy alapvetően keresztény, sőt, katolikus alkotás annak ellenére, hogy nem allegorikus regényről van szó.
Tolkien kreatív tevékenységére kiemelkedő hatást gyakorolt az Inkling kör, amely az Oxfordi Egyetemhez kötődő írók és akadémikusok informális csoportja volt 1930 és 1940 között. Ide tartozott számos korabeli értelmiségi is, mint például Owen Barfield és Charles Williams is, de akivel Tolkien a legszorosabb barátságot alakította ki, az a később méltán híressé vált C. S. Lewis volt, akit leginkább a Narnia krónikái című, keresztény utalásokkal mélyen átszőtt alkotásfolyamáról ismerünk – és aki fiatalkorában hevesen elutasította a kereszténységet, mert bár hívő családból származott, nem tudta elfogadni, hogy a tökéletes Isten olyan tökéletlen világot teremtett, amiben mindenki élni kényszerül.
Tolkien és Lewis gyakran találkoztak egy kocsmában, hogy megvitassák szakmai és művészi problémáik mélyreható aspektusait. Gyakran találkoztak Lewis dolgozószobájában is a Magdalen College-ban, ahol hosszú órákat töltöttek irodalomról és hitről beszélgetve. Valójában a Magdalen College területén töltött egyik ilyen közös alkalom során, egyik heves vitájukat követően tért meg Lewis, aki a történetet az Öröm vonzásában: fiatalkorom (Surprised by Joy) című részleges önéletrajzában írta meg.
A beszélgetésük témája azon történetek természete és funkciója volt, amelyek iránt mindketten nagy szenvedélyt éreztek. A mítoszokról szólva (ekkor Lewisnak még a Jézus-történet is csupán mítosz volt) Lewis azt állította, hogy „nem többek, mint gyönyörű hazugságok”, míg Tolkien azt állította, hogy „tökéletlen, de nemes és szép formák, amelyekkel az emberek egy egyetemes igazságot magyaráznak”. Tolkien azt állította, hogy a mitológia a valóságban gyökerezik, ám kreatívan mesélték el. Bár Lewis egyetértett ezzel, nem érezte, hogy az evangéliumok ugyanolyan szenvedélyt váltanak ki belőle, mint más mítoszok – például míg más istenek vagy hősök önfeláldozása lázba hozta, a Jézus-sztori nem mozgatta meg. Tolkien erre úgy válaszolt, hogy a pogány történetek Isten megnyilatkozásai a költők elméjén keresztül; ám ezek egy sokkal nagyobb történet széttöredezett darabkái. A Krisztusról, az ő haláláról és feltámadásáról szóló beszámoló is egyfajta mítosz, ugyanúgy hat a képzeletünkre, mint más mítoszok, azzal a különbséggel, hogy ez tényleg megtörtént. Talán csak Tolkien és az ő mérhetetlen intelligenciája és kreativitása tudta meggyőzni Lewist arról, hogy az ész és a képzelet szövetségesekké válhatnak a hit aktusában.
Tolkien számára központi kérdés volt, és egyben irodalmi munkásságának az alapja is az a meggyőződés, hogy az emberi kreativitás Isten nagyszerű ajándéka, amelyben az ő teremtőereje tükröződik és árad ki a történelem során.
Fiatalkorában a Narnia krónikái szerzője intellektuális ateistának tartotta magát, és csak 1929-ben jutott el Isten létezésének felismeréséig. Két évvel később kortársa hatására áttért a kereszténységre, ám nem katolikus lett, amit barátja, Tolkien szeretett volna, hanem anglikán. Megtérését és elköteleződését követően számos nagy lélegzetű művet alkotott, többek között a fent említett Narnia krónikáit is.
Almudena Martínez-Bordiú / CNA alapján fordította, bővítette D. G.
