Farsangi örömidő

0
379
Farsangtemetés Torockón 2019-ben. Illusztrációk: Szász István Szilárd és Szász Zsófia

A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak az ujjongás, az öröm ideje. A farsangi időszak a hétköznapokból való kiszabadulást, a keretekből való kitörést hozza magával megszabott keretek között. A jelmezöltés kitűnő közeg lehetne az önreflexióra, ezáltal pedig önmagunk jobb megértésére – írja Orbán Júlia, akinek farsanghoz kötődő gondolatait közöljük.

Rácsodálkoztam a születésére, és kivilágosodott a lelkem. Miért választotta a megtestesülést? Bizonyos, hogy nem vállalta. Választotta. Eltökélte, és megvalósította. Embertestbe költözött, szentélybe, amely rendeltetésénél fogva makulátlan, csöndes, templomba, amely díszes hatalmasságában törékeny, mint kifújt gyertya kanóca. Megkísérthetőségében kikezdhető, marcangolható, megsemmisíthető embervalóba lépett, hogy megkísértessék, érezzen, átérezzen, átéljen a pillanatban, amikor eltérünk, letérünk, elvétünk, elvesznénk. Elvész ő helyettünk. Szabaddá tesz. Felderít. Az öröm hírét hozza, egész lényével a megnyugvás belső derűjét sugározza. Most van itt az öröm ideje.

Most, amikor a szent térben születéséről, megkeresztelkedéséről elmélkedem, beszívom-kifújom a levegőt, a farsang ünnepének légkörébe érkezem. Elgondolom, hogy bár örömöm a kis Jézussal egyszerre születik, a római katolikus egyház szerint mégis a vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak az ujjongás ideje. Nem mintha máskor nem szabadna. A Sirák fia könyvének egyik verse például arra buzdít, ne adjuk át magunkat egészen a gondoknak, töprengéseinkkel ne okozzuk vesztünket, hiszen szívbeli öröm az életünk, a víg kedély meghosszabbítja napjainkat, és a derűvel elfogyasztott étel a javunkra válik (vö. Sir 30,21–25). Jézus szintén az öröm megélésére ösztönöz bennünket, hiszen eljövetele és igehirdetése önmagában örvendetes hír, de a ránk hagyományozott evangéliumok értékes szövegei további boldogságforrásként szolgálnak. Mégis, az egyházi időszámítás szerint van a vigadozásnak kijelölt ideje, és ez nem más, mint a farsang.

A farsang jelentése

A Magyar etimológiai szótár szerint a farsang a zajos mulatságok ideje, a húsvét előtti nagyböjtöt megelőző időszak. A „Fasching” szóból ered, amelyből a „Faste” böjtöt, az „(Aus)schank” pedig kimérést jelent. Tehát eredetileg a nagyböjt előtti italkimérést értették alatta. Az alkoholfogyasztás víg hangulatra utal, ünneplést feltételez. Kirúgást a hámból. Kiszabadulást a hétköznapokból. Eltérést a megszokottól. Olyan állapotot, amikor tótágast áll a világ, és az ember rövid időre kifordulhat önmagából. Álarcot és jelmezt ölthet. Vágyott, csodált személy bőrébe bújhat, vagy felszínre hozhatja lelkének rejtegetett, elnyomott, önmaga előtt is titkolt árnyoldali valóját. Megengedetten. A mindenkori farsangi konvenciók kereteitől szabályozottan.

Az ókori görög társadalomnak például külön ünnepkörei voltak a borospalackból kiengedett szellem mámorának, vagyis az ember elfojtott, meg nem engedett vagy túlszabályozott belső tartalmainak a megélésére. Ilyenek voltak például a Dionüszosz-ünnepek. Dionüszoszt többek között a bor és a termékenység isteneként tartották számon a görög mitológiában. A nevéhez fűződő borünnepek alkalmával a közösség tagjai groteszk jelmezeket öltöttek magukra, zajos, énekes-táncos felvonulásokat tartottak, maszkokat viseltek, bort ittak, vallásos rituálékon és színházi előadásokon vettek részt.

Commedia dell`arte

Emberi viselkedést és jellemet karikírozó színjátékok, eltúlzott jelmezek és maszkok színes kavalkádjának kirajzása az utcákra, zsivaj, bormámor és zűrzavar – elsőre a brazil és velencei karneválok jutnak róla eszembe, de felidézik bennem a 16-18. századi olasz commedia dell`arte alakjait és az improvizációra alapuló, bohózati színjátszást is. Nem kell azonban ennyire messzire utazni térben, időben vagy gondolatban, hiszen a farsangi felvonulás, az álruha- és maszkviselet, valamint a commedia dell`arte figuráinak egy része – helyspecifikusan ugyan, de – fellelhetőek az erdélyi magyar farsangi hagyományainkban is.

Erdélyben a fonójátékokon, a maszkos alakoskodásokon, a felvonulással összekötött tél- vagy farsangtemetésen, és a farsang farkán tartott álarcosbálon voltak az ünnepkör súlypontjai. A fonóbeli játékok, a farsangtemető felvonulás és azon belül az intermezzo-szerű maszkos alakoskodások, valamint a farsang végi álarcosbál mutatnak a legtöbb hasonlóságot az ókori görög borünnepi rítusokkal, a commedia dell`arte alakjaival és a rájuk épülő színjátszási formával.

A commedia dell`arte szerelmespárjaira ismerek a fonóbeli ifjakban vagy a farsangi felvonuláson megjelenő vőlegény és menyasszony alakjában. Amint a commedia dell`arte rögtönzött történeteiben minden az inamorati – vagyis az egymásba, a szerelem eszméjébe és gyakran önmagukba is szerelmes figurák – körül forgott, úgy az erdélyi farsangi hagyományokban is. A leányok szerelmi jóslásokba bocsátkoztak, a legények heccelődő szócsatákkal, virtuskodó táncokkal igyekeztek megnyerni a lányok kegyeit. A farsangi estek során a fonóban különféle szerelmi és párválasztó játékokat játszottak: az elejtett orsót vagy az ellopott zsebkendőt például csak csók fejében lehetett visszaszerezni.

A farsangi menetben rendszerint megjelent a menyasszony és vőlegény figurája (a menyasszonyt lányos arcú és alkatú fiú testesítette meg – mintha Shakespeare korában járnánk, amikor a női szerepeket is férfiak alakítják). Jelenlétük a szerelem (lét)fontosságát hangsúlyozta. Termékenységi szimbólumként tekintettek, és tekintünk ma is rájuk. Talán ezért volt akkora jelentősége a vénlegények és vénleányok nyilvános kifigurázásának vagy a menyasszony és vőlegény groteszk megjelenésének a farsangbúcsúztató, siránkozástól hangos temetési menetben.

A commedia dell`arte öntelt doktor, hetvenkedő katona és kapzsi kereskedő figuráit látjuk viszont a téltemető menetben is az orvos, a magyar huszár és a vásári kereskedő alakjaiban. De találkozunk ördög, halál, bohóc, bolond és szolga figurákkal is, amelyek éles ellenpontként egészítik ki a borünnepi, karneváli és farsangtemetési felvonulásokat. Hiszen ahol élet, vidámság és szerelem virágzik, ott előbb-utóbb szükségszerűen megjelenik a szomorúság, az igazmondás kegyetlensége és a halál is.

A farsangtemető maskurák többsége eltúlzott jelmezük vagy karakterük miatt igazmondó, okos bohócként is értelmezhető, akiket éppen a nevetséges maskara és a karneváli keret kötetlensége jogosít fel az igazmondásra. Ez az a környezet, amikor megengedett, hogy az Illés-bábut kísérő, siránkozó „vénasszony” (akit férfi alakít) két halotti sirám között kifecseghesse a házasságtörésen ért menyecske pikáns szerelmi történetét anélkül, hogy a felszarvazott férj őrjöngve rárontana. A vénlegény és vénleány csakis ekkor, ilyen keretek között nem sértődik meg az egyedülállóságát felnagyító élcelődésre, sőt inkább a közösséggel együtt nevet saját nyomorúságán.

A „halottkísérők” nem csupán a telet vagy a farsangot temetik, hanem vele együtt a szabad tükörtartás gesztusát, sőt: önmaguk karneváli időszakra felszínre engedett árnyoldalát is. Valósághű az Illés-bábut utolsó útjára kísérő menet, a társaság élén haladó pap és az asszonyok siratóénekei. A temetést a szalmabáb elégetése szimbolizálja. Tor követi, amely húshagyókedd estéjén ünnepi eledelek (töltött káposzta, csöröge) elfogyasztásával kezdődik, és hajnalig tartó, farsang farki mulatsággal, álarcosbállal végződik.

Napjainkban Erdélyben az álarcosbál hagyománya él a legerősebben. A maszkabálokon jellemzően gyerekek vesznek részt, míg a farsangi mulatságokra – ahol kisebb komikus jelenetek előadására is sor kerül – többnyire az idősebb generáció tagjai járnak. A fiatal és dolgozó felnőttek szinte csak annyiban vesznek tudomást az ünnepről, amennyiben jelmezt készítenek, vagy kölcsönöznek gyerekük vagy valamelyik idős családtagjuk számára. Ez szomorú.

Sajnálatos az is, hogy az ünneplés gyakran kimerül a külsőségekben: az álöltözet vagy a maszk felöltésében, a bolondozásban, komédiázásban. Feledésbe merült mindaz, amit a farsang valaha jelentett: az önmagunkból való megengedett kilépést az arra kijelölt térbeni és időbeni keretek között; önmagunk és mások tükrözését stilizált jelmezek és maszkok viselése révén, a színjátszás kreativitásra teret adó eszközeivel; a mélyből fakadó, felszabadító öröm megélését.

A farsang ma is jelenthetné mindezt. Hiszen szükségünk van arra, hogy eltávolodjunk önmagunktól, és egy másik személy bőrébe bújva tekintsünk önmagunkra és másokra. A jelmezöltés kitűnő közeg lehetne az önreflexióra, ezáltal pedig önmagunk jobb megértésére. Eltúlzott álöltözetünk kölcsönös tükrében megláthatnánk jellemhibáinkat, viselkedésünk sutaságát, gondolkodásunk kicsinyességét vagy fellengzősségét. Lehetséges lenne az átalakulás. Talán a katarzis is.

Orbán Júlia