Megszólal bennem a remény

0
957

Ferenc pápa budapesti látogatása után sorra születtek és születnek a magyar jezsuiták beszámolói arról, hogy milyen élményeket okozott nekik a három nap, illetve a személyes találkozó az egyházfővel. András Csaba, Vízi Elemér, Vértesaljai László írásai, reflexiói portálunkon olvashatóak, a jezsuita.hu összegyűjtött több más beszámolót is, amelyek közül olvasóinkkal most két reflexiót osztunk meg, Tóth Árpád, illetve Hiba György írását.

Tóth Árpád SJ: Mint egy jezsuita rendház közösségi estje

A szentatya szokás szerint találkozott a helyi jezsuitákkal, ezúttal velünk, magyar rendtagokkal. A találkozó szombaton hat óra után néhány perccel kezdődött, és körülbelül másfél órát tartott. Mi jellemezte ezt a találkozót? A közelség és a közvetlenség. A szentatya, amint belépett, azonnal odafordult 96 éves rendtársához, Csókay Károly atyához, aki az ajtó mellett ült, és azonnal váltottak néhány mondatot spanyolul (Károly atya több mint 15 évet szolgált Chilében). Már ez a gesztus is elég volt ahhoz, hogy úgy érezzük, jezsuiták közöttünk vagyunk; noha ő a pápa, egyúttal a mi rendtársunk. Egy nyelvet beszélünk. Az egész találkozót a testvériség, a közelség és a közvetlenség légköre jellemezte. Ráadásul, mivel meglehetősen kis teremben voltunk, fizikailag is közel lehettünk egymáshoz.

Ferenc pápa friss szellemisége és jó humora is lenyűgöző volt. Egy nagyon hosszú nap után másfél órát szánt ránk, jezsuitákra, és az egész beszélgetés alatt valóban jelen volt, figyelmesen hallgatott. Az egyik kérdés, amely felmerült, a jezsuita hivatásról szólt. Hogyan tudjuk vonzani a fiatalokat, hogyan tehetjük vonzóvá életformánkat számukra? Ferenc pápa felidézte, hogy egy ironikus közmondás szerint a jezsuiták világosan gondolkodnak, de homályosan beszélnek. Arra hívott bennünket, hogy világosan gondolkodjunk és beszéljünk, vagyis az életünket a szavainkkal összhangban éljük. A fiatalok ugyanis azonnal észrevesznek mindenféle ellentmondást és homályosságot, és attól kezdve már nem vagyunk hitelesek a szemükben. Azt is kérte tőlünk, legyünk az öröm hordozói, akik a feltámadt Krisztusból táplálkoznak. Ne ijedjünk meg a jelen kor kihívásaitól, és ne ítéljük meg őket azzal, hogy a múltban minden jobb volt.

A fiatalok mellett az idősekről is szó esett. Az öregek nagyon fontos és értékes tagjai egy közösségnek, és Ferenc pápa felhívta a figyelmünket annak fontosságára, hogy meghallgassuk az időseket, s gyengédséggel és szelídséggel fogadjuk el őket olyannak, amilyenek.

A bántalmazás témáját egy nagyon sajátos szemszögből érintettük, amely szinte soha nem kerül szóba. Ez pedig a bántalmazásért felelős személyekkel, az elkövetőkkel való kapcsolat. A szentatya hangsúlyozta, hogy kétségtelenül megdöbbentő tettekről van szó, amelyek ellen a legnagyobb szigorral kell küzdeni, ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy az elkövetők is Isten gyermekei, és testvéri szeretettel kell fordulnunk hozzájuk, még akkor is, ha az első szinte zsigeri érzés az undor. Vagyis lelkipásztori gondoskodásra van szükségünk az áldozatok, de az elkövetők iránt is.

Az est talán egyik legviccesebb pillanata az volt, amikor az egyik rendtársunk nagyon eredeti módon, öleléssel fejezte ki háláját és örömét Ferenc pápának Oscar Romero szentté avatása miatt. Ez a pillanat mosolyt csalt mindannyiunk arcára. Összefoglalva, személyes, közvetlen találkozásban volt részünk; olyan alkalomban, mint egy jezsuita rendház közösségi estje. Ferenc pápa a találkozó végén, az áldás után a már-már hagyományosnak mondható mondattal köszönt el tőlünk: „Kérem, imádkozzanak értem”.

Hiba György SJ: Ferenc pápa közöttünk

Rózsák tere. Hajléktalanszolgálat együtt a vendégeivel és a munkatársaival, akik közül egykor többen vendégek voltak. Menekültek. Rászorulók. A társadalom peremvidékeire szorultak, szorítottak. Jó szándékú emberek, segítők. Itt az egyház… Egy szándék hozott bennünket össze. Találkozni és együtt ünnepelni. Jézussal, Ferenc pápával. Ferenc pápa szavai bennem csengenek: „A hit nem valami kellemes jó érzés. A hit kényelmetlen, nem hagy nyugodni, kivisz a komfortzónádból a peremvidékekre… Merjetek belenézni a másik szemébe, merjetek közel lépni a másikhoz, a szenvedőhöz, a kitaszítotthoz”. Aztán látom a szendrőládi cigányokat, ahogy két gitárral, kannával körbefogják a pápát, és teli torokból énekelnek neki… aztán áldást kérnek rá… öröm látszik a szentatya arcán… testvérek vagyunk. Fratelli tutti…

Találkozás rendtársként… Pápai nunciatúra. Olaszos légkör. Egy kis szobába bezsúfolódva, mégis otthonosan. Amikor megérkezik Ferenc pápa, rendtestvérként nézünk egymásra. Közös nyelvet beszélünk. Mégis a frissesség erejével hatnak ránk a szavai, amelyekkel kérdéseinket megválaszolja. Őszinteség. Egyenrangúság. Hitelesség. A szavak és cselekedetek között. Ez jellemzi Ferenc pápát. Pontosan ezt kéri tőlünk is a munkáinkban. Így tenni tanúságot Krisztusról. Isten stílusa közelség, gyengédség és együttérzés. Együtt szenvedés. Merjünk így élni. Merjük vállalni ennek a kiszolgáltatottságát. Megérinti bennem a hitelesség utáni vágyat. Így érdemes élni. És valahol megszólal bennem a remény, talán sikerülhet…

Forrás: jezsuita.hu

MEGOSZTÁS