Áttetszőnek lenni, nem elbújni szerepek mögé – a pápalátogatás margójára

1
690
András Csaba SJ Ferenc pápával

Sokat gondolkodtam azon, hogy miért bír olyan nagy jelentőséggel, ha a pápa meglátogat egy országot. Három szó erősödött meg bennem: a béke, az egység és Isten közelségének jele. Az, hogy az elmúlt napokban ekkora figyelmet kapott a pápalátogatás, annak jele, hogy mennyire vágyunk arra, hogy olyan vezetőink legyenek, akik hidakat építenek, összekötnek, és a mai erőszakos világban egy olyan alternatívát, víziót kínálnak, melynek fő ismérve a szolgáló szeretet. Szükségünk van olyan emberekre, akik ezt a reményt hordozzák, akik arról tanúskodnak, hogy a béke, az Isten országa, amire mindnyájan vágyunk, már itt a földön megvalósulhat és kibontakozhat.

A pápa több alkalommal hangsúlyozta, hogy Isten stílusa a közelség, a gyöngédség és az együttérzés. Amint pénteken belépett a Szent István-bazilikába, mélyen megrendültem és elérzékenyültem, mély öröm járt át, hogy ő itt van. Azelőtt már kétszer találkoztam vele személyesen Rómában, de az nagyon más volt, mint most. Hozzánk jön, mi vendégül látjuk, de igazából ő lát minket vendégül. Annak tapasztalatát sugározta, hogy velünk az Isten, tudatában léve annak, hogy Ferenc pápa is egy közülünk, mégis nagy erő volt az ő jelenlétében. Ami lenyűgözött, hogy különösképpen a legkisebbekhez és a legtörékenyebbekhez fordul. Azzal együtt, hogy a szerzeteseket és a világiakat kiültették a mellékhajóba, és a főhajóban a papságot, a diakónusokat, a kispapokat hagyták, ő mégsem ragadt bele ebbe a sémába, hogy azokhoz forduljon csupán, akik feketébe öltöztek, hanem főképp azokhoz fordult oda ott is, akik a legtörékenyebbek. Ahhoz az idős paphoz ment, aki szintén tolószékben volt, és aki a hajléktalanokkal együtt él. Budapesti látogatása során azok iránt mutatta ki leginkább törődését, akik a leginkább rászorulnak a támogatásra: a sérültek, a fiatalok, a szegények és a menekültek iránt. Ilyen Isten stílusa, aki a perifériákon, a társadalom határain nyilvánítja ki magát, és a fókusza azokon van, akiknek a leginkább szükségük van az isteni irgalom és szeretet megtapasztalására.

Nagyon hálás voltam azért a gyönyörű szervezésért, amivel a pápát fogadták, és ami összefogta a magyar népet, egységet teremtett, hogy méltóképpen tudjuk megszervezni az eseményeket. Külön köszönet a vasárnapi Kossuth téri szentmiséért, ami rendkívül felemelő volt, átadva magamat a gyönyörű liturgiának és a kórus énekének. Ott voltak a különféle pártok, kultúrák, gondolkodású emberek képviselői, és a szentmise egységet teremtett köztünk. Elfeledtük azokat a dolgokat, ami miatt támadnunk vagy védekeznünk kellene, és együtt ünnepeltünk. A látogatás arra is felhívta a figyelmet, hogy milyen fontosak ezek a rítusok, ünnepek, és milyen jó lenne az ünneplés kultúráját előmozdítani társadalmunkban.

Végezetül örültem, hogy szombat este jezsuita rendtársaimmal együtt egy másfél órás magánlátogatáson vehettünk részt az apostoli nunciatúrán. Nagyon közvetlen, baráti beszélgetés volt. Nagy hangsúlyt kapott a hitelesség, az őszinteség és a párbeszéd témája. Azt mondani, amit gondolunk, és ne homályos frázisok mögé bújni. Meghallgatni a fiatalokat, tanulni tőlük, és tanulni az öregjeinktől, az ő bölcsességükből. Áttetszőnek lenni, nem elbújni szerepek mögé, hanem őszintén képviselni azt, akik vagyunk. Egyszerű szavak, és talán erre az egyszerűségre lenne oly nagy szükség.

A pápának még humorérzéke is van. A végén a kézfogáskor a tolmácsa, Toman Zoltán elmesélte neki, hogy együtt jártunk szemináriumba Gyulafehérváron, ami után én beléptem a jezsuita rendbe, mire jezsuita rendtársam, a pápa viccesen csak ennyit mondott: „Apostata” (ami hitehagyót jelent). Nem biztos, hogy erre vágyik az ember, amikor a főnökével találkozik, de nagyon örültem ennek a felszabadult válasznak, ami a hitelességét tanúsította: őszintének, derűsnek és humorosnak lenni.

András Csaba SJ

1 HOZZÁSZÓLÁS