Sokat gondolkodtam azon, hogy miért bír olyan nagy jelentőséggel, ha a pápa meglátogat egy országot. Három szó erősödött meg bennem: a béke, az egység és Isten közelségének jele. Az, hogy az elmúlt napokban ekkora figyelmet kapott a pápalátogatás, annak jele, hogy mennyire vágyunk arra, hogy olyan vezetőink legyenek, akik hidakat építenek, összekötnek, és a mai erőszakos világban egy olyan alternatívát, víziót kínálnak, melynek fő ismérve a szolgáló szeretet. Szükségünk van olyan emberekre, akik ezt a reményt hordozzák, akik arról tanúskodnak, hogy a béke, az Isten országa, amire mindnyájan vágyunk, már itt a földön megvalósulhat és kibontakozhat.
A pápa több alkalommal hangsúlyozta, hogy Isten stílusa a közelség, a gyöngédség és az együttérzés. Amint pénteken belépett a Szent István-bazilikába, mélyen megrendültem és elérzékenyültem, mély öröm járt át, hogy ő itt van. Azelőtt már kétszer találkoztam vele személyesen Rómában, de az nagyon más volt, mint most. Hozzánk jön, mi vendégül látjuk, de igazából ő lát minket vendégül. Annak tapasztalatát sugározta, hogy velünk az Isten, tudatában léve annak, hogy Ferenc pápa is egy közülünk, mégis nagy erő volt az ő jelenlétében. Ami lenyűgözött, hogy különösképpen a legkisebbekhez és a legtörékenyebbekhez fordul. Azzal együtt, hogy a szerzeteseket és a világiakat kiültették a mellékhajóba, és a főhajóban a papságot, a diakónusokat, a kispapokat hagyták, ő mégsem ragadt bele ebbe a sémába, hogy azokhoz forduljon csupán, akik feketébe öltöztek, hanem főképp azokhoz fordult oda ott is, akik a legtörékenyebbek. Ahhoz az idős paphoz ment, aki szintén tolószékben volt, és aki a hajléktalanokkal együtt él. Budapesti látogatása során azok iránt mutatta ki leginkább törődését, akik a leginkább rászorulnak a támogatásra: a sérültek, a fiatalok, a szegények és a menekültek iránt. Ilyen Isten stílusa, aki a perifériákon, a társadalom határain nyilvánítja ki magát, és a fókusza azokon van, akiknek a leginkább szükségük van az isteni irgalom és szeretet megtapasztalására.
Nagyon hálás voltam azért a gyönyörű szervezésért, amivel a pápát fogadták, és ami összefogta a magyar népet, egységet teremtett, hogy méltóképpen tudjuk megszervezni az eseményeket. Külön köszönet a vasárnapi Kossuth téri szentmiséért, ami rendkívül felemelő volt, átadva magamat a gyönyörű liturgiának és a kórus énekének. Ott voltak a különféle pártok, kultúrák, gondolkodású emberek képviselői, és a szentmise egységet teremtett köztünk. Elfeledtük azokat a dolgokat, ami miatt támadnunk vagy védekeznünk kellene, és együtt ünnepeltünk. A látogatás arra is felhívta a figyelmet, hogy milyen fontosak ezek a rítusok, ünnepek, és milyen jó lenne az ünneplés kultúráját előmozdítani társadalmunkban.
![](https://romkat.ro/wp-content/uploads/2023/05/talalkozas.jpg)
Végezetül örültem, hogy szombat este jezsuita rendtársaimmal együtt egy másfél órás magánlátogatáson vehettünk részt az apostoli nunciatúrán. Nagyon közvetlen, baráti beszélgetés volt. Nagy hangsúlyt kapott a hitelesség, az őszinteség és a párbeszéd témája. Azt mondani, amit gondolunk, és ne homályos frázisok mögé bújni. Meghallgatni a fiatalokat, tanulni tőlük, és tanulni az öregjeinktől, az ő bölcsességükből. Áttetszőnek lenni, nem elbújni szerepek mögé, hanem őszintén képviselni azt, akik vagyunk. Egyszerű szavak, és talán erre az egyszerűségre lenne oly nagy szükség.
A pápának még humorérzéke is van. A végén a kézfogáskor a tolmácsa, Toman Zoltán elmesélte neki, hogy együtt jártunk szemináriumba Gyulafehérváron, ami után én beléptem a jezsuita rendbe, mire jezsuita rendtársam, a pápa viccesen csak ennyit mondott: „Apostata” (ami hitehagyót jelent). Nem biztos, hogy erre vágyik az ember, amikor a főnökével találkozik, de nagyon örültem ennek a felszabadult válasznak, ami a hitelességét tanúsította: őszintének, derűsnek és humorosnak lenni.
András Csaba SJ
[…] milyen élményeket okozott nekik a három nap, illetve a személyes találkozó az egyházfővel. András Csaba, Vízi Elemér, Vértesaljai László írásai, reflexiói portálunkon olvashatóak, a jezsuita.hu […]