Hármas ünnepet ültek Nagypeleskén

0
711
Fotók: Rozsái Barbara

Nyíregyházi zarándokokat fogadott október 1-jén a nagypeleskei egyházközség, akikkel közösen hármas ünnepet ültek: az Istenszülő oltalmát, a templomrestaurálási és -szentelési évfordulót, amikor Kocsis Fülöp érsek-metropolita egy évvel ezelőtt ezen a napon helyezte Szent László király csontereklyéjét az oltárba, valamint az idősek világnapját.

A Nyíregyháza-Jósavárosi Görögkatolikus Egyházközség erre az alkalomra szervezte őszi kirándulását Nagypeleskére és Szatmárnémetibe. Az ünnepi liturgia előtt a vendégeknek alkalmuk volt megtekinteni a magyar kormány támogatása által felújított templomot, a Rétay és Benedek cég által 1906-ban készített, mára ugyancsak felújított ikonosztázt, az 1700-as évekből származó Istenszülő-ikont, s a templom mellett található Peleskei Emléktér nevet viselő minimúzeumot. A zarándokok között volt Szabó Irén, az épülő Nyíregyházi Egyháztörténeti és Művészeti Múzeum igazgatója, akinek a közreműködésével a szatmárnémeti athoszi kereszttel együtt a peleskei Istenszülő-ikon is jelen lehetett az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából a Pesti Vigadóban megrendezett Orcád világossága című kiállításon. A hívek gyertyát gyújtottak és imát is mondtak szeretteikért az ikon előtt.

A zarándokokat elkísérő Ősz Tibor parókus ünnepi szentbeszédében kifejtette, mennyire lényeges tudatosítani, milyen védelmünk van az Istenszülő személyében. Ő nemcsak a konstantinápolyi Blacherna-templomban összegyűlt híveknek, de minden Máriát tisztelőt és segítségéért hozzá fohászkodó hívének is oltalma. Utalt a nap ünnepeltjeire, azokra a szépkorúakra, akiknek a bölcsessége, tapasztalata elengedhetetlen útmutató a mai kor emberének, főleg a fiataloknak. „Komolyan el kellene gondolkodnunk azon, mennyivel bölcsebb lenne hallgatni az öregekre, akik sokkal többet láttak már, és többet is tudnak, mint mi. Akik a korukból kifolyólag merőben messzebb tekintenek vissza, mint mi, s a megélt élettapasztalatuk, példamutatásuk, tanácsaik segíthetnek nekünk az előrehaladásban, a mindennapi gondok megoldásában, a döntéseinkben” – mondta.

A szent liturgia végén Béres Antal polgármester, a település, valamint a vendég zarándokok legidősebbjeit ajándékkal üdvözölte és megköszönte hűségüket. Ezt követően Iván Mária a Szent Anna Nőszövetség nevében tartott irodalmi felolvasást, majd Magyari Thomas hegedűjátékát hallgathatták meg a jelenlévők. A templomi szertartás és ünnepi megemlékezés miroválással és Szűz Mária-pogácsa osztással zárult. Az idősek emlékkártyát is kaptak, amelyen Ferenc pápa intelmei voltak, mi szerint „az öregkor nem haszontalan idő, amikor félre kell állnunk és be kell húznunk az evezőket a csónakba, hanem olyan időszak, amikor még gyümölcsöt teremhetünk: új küldetés vár ránk, mely arra hív, hogy a jövőbe tekintsünk.”

A vendégeket a nőszövetség ebédje és a görögkatolikus fiatalok néptáncelőadása várta a falu közösségi házában. Az ízletes peleskei káposzta elfogyasztása után a zarándokok buszra ültek, hogy Szatmárnémetiben is látogatást tegyenek. Ott megtekintették a Szent Miklós görögkatolikus templomot, valamint a római katolikus püspöki székesegyházat is.

Pallai Béla