Sürgős feladat a menekültek fogadása, segítése

0
1665
Húsvétig az összegyűlt élelmiszert a leginkább rászoruló menekülteknek adják. Fotók: Temesvári Egyházmegye

Ukrajnában a háborús helyzet egyre feszültebb, éppen ezért, a mindennapok gyakorlatába ültetve a Szentírás és a Megváltó felebaráti szeretetre és egymás iránti gondoskodásra vonatkozó tanítását, a Lugosi Római Katolikus Plébánia több kezdeményezéssel és tevékenységgel siet a menekültek megsegítésére.

Dumitresc Mihail-Titi helyi plébános a következőkről számolt be a Temesvári Egyházmegye honlapján: – Plébániánkon már több éve a nagyböjti vasárnapokon arra buzdítjuk a híveket, hogy amikor a szentmisékre jönnek, hozzanak magukkal tartós élelmiszereket, amiket összegyűjtünk, majd szétosztunk az egyházközségünkben és a városunkban élő, leginkább rászoruló embertársaink között. Az idei nagyböjt első vasárnapján is megkezdtük ezt az akciót, egészen addig, amíg a közelünkben ki nem tört a háború, és menekültek érkeztek városunkba, illetve a környező falvakba. Az új helyzetben tehát arra kértem a híveket, hogy ajánlják fel ezeket az élelmiszeradományokat mindazoknak a testvéreinknek, akiknek a háború elől úgy kellett elmenekülniük otthonaikból, hogy szinte semmit sem hozhattak magukkal. Így hát nagyböjt második vasárnapjával kezdődően húsvétig az összegyűlt élelmiszert a leginkább rászoruló menekülteknek adjuk. Városi szinten kapcsolatban vagyunk a többi vallásfelekezet lelkipásztoraival, és főleg az ukrán esperessel, aki menekülteket is befogadott, akikről gondoskodik. Ő az, aki a segélyt továbbítja nekik. Ezért az élelmiszerek is a helyi ukrán szervezet központjába kerülnek; egy részüket közvetlenül Ukrajnába szállították, másik részét pedig napi szükségletek szerint osztják szét.

Dumitresc Mihail-Titi plébános a továbbiakban elmondta: az ukrán esperes felhívta a figyelmet arra, hogy a menekülteknek egyébre is szükségük lehet. Ilyenek például a gyógyszerek. A Lugosra érkezők egyelőre nem szeretnének itt letelepedni, hanem néhány nap múlva folytatják útjukat a nyugati országok felé. Valószínűleg nekik több lehetőségük van erre, és tudják is, hogyan jussanak el oda. Azonban, ha a háború folytatódik, olyan menekültek is fognak érkezni, akiknek nincs más választásuk, mint megmenteni az életüket a pusztulástól. – Ezért átnyújtott nekünk egy listát azokról a gyógyszerekről, amelyeket esetleg be lehet szerezni egy csernyivci kórház számára (szerk. megj.: a gyógyszerek listáját ITT találják). Ezt a listát eddig több személynek továbbítottuk, hogy akinek van rá lehetősége, jelezzék nekünk, hogy ily módon is segíthessünk – fogalmazott a lugosi lelkipásztor, aki hozzátette: – A lugosi plébániára néhány olyan menekült is érkezett, akiknek nem annyira szállásra volt szükségük, hanem hivatalos okmányokra (pl. engedély, személyi igazolvány, útlevél), mert az övék érvénytelenné vált. Őket ugyancsak az ukrán ortodox espereshez irányítottuk, aki közvetlenül, törvényes módon igyekszik segítséget nyújtani az iratok beszerzésében.

A helyi plébános kitért arra is, hogy a plébánia egyik filiájában, Vecseházán az egyházmegyei Caritas-szervezettel közösen alakítottak ki szálláslehetőséget egy házban a menekülteknek, akik 8 szobában találhatnak átmeneti otthonra. Felújították a fürdőszobákat, a konyhát, a központi fűtést, ágyneműt biztosítottak, a szobákat kitakarították, kifestették, hogy az érkezőknek olyan helyet biztosítsanak, ahol azok megpihenhetnek vagy valamilyen módon folytathatják az életüket. – Mindez az együttérzés kifejezője, annak jele – különösen most, nagyböjtben –, hogy mi, személy szerint én, megosztjuk azt, amink van azokkal, akik közül sokaknak már nem maradt semmijük. Mindannyiunk belátására, gondoskodására és emberszeretetére szükség van, hogy sürgősen segítsünk, és fogadjuk a menekülteket – fogalmazott Dumitresc Mihai-Titi plébános.

Forrás: Thabitta Kozilek/Temesvári Egyházmegye