250 éve érkeztek a piaristák Kolozsvárra

0
45

A piaristák két és fél évszázados kolozsvári jelenlétéért adtak hálát október 15-én a Szentháromság-templomban bemutatott ünnepi szentmisén. A rend napra pontosan 250 évvel ezelőtt kezdődő helyi története az oktatás, a nevelés és a hit továbbadásának örökségéről szól. A jubileumi liturgiát Schönberger Jenő szatmári megyés püspök, a Piarista Rend Romániai Tartományának hivatalos képviselője vezette.

A szentmise elején Böszörményi Géza, Kolozsváron szolgáló piarista szerzetes köszöntötte az egybegyűlteket, köztük Schönberger Jenő szatmári megyés püspököt, Zsódi Viktor piarista tartományfőnököt, Urbán Erik ferences tartományfőnököt és László Attila főesperest. Üdvözölte a piarista nővéreket, a jezsuitákat, a protestáns közösségek, a román közösség, a tanügy és a társadalmi élet képviselőit, valamint a diákokat is. Örömét fejezte ki, hogy a jubileumon a román közösség tagjai is jelen vannak, hiszen korábban számos román diák tanult a piaristáknál. Hangsúlyozta, hogy a piarista közösség vallási és nemzetiségi hovatartozástól függetlenül mindenki felé nyitott.

Az ünnepi szentmisén a kolozsvári Szent Cecília kórus és a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum kórusa működött közre, az egyházzenei szolgálatot Geréd István kántor látta el.

Schönberger Jenő püspök a szentmise kezdetén a rend történelmének megpróbáltatásaira és az újrakezdés reményére emlékeztetett. Hálát adott mindazokért, akik Kalazanci Szent József lelkületében adták és adják tovább az értékeket, kiemelve a piarista küldetés lényegét: észrevenni a gyermekeket, segíteni őket a hitben és a tudásban való gyarapodásban. A múltra hálával, a jövőre reménységgel tekintve készséges szívet és hűséget kívánt a szerzeteseknek a rájuk bízott fiatalok szolgálatához.

Zsódi Viktor piarista tartományfőnök prédikációjában arra hívta fel a figyelmet, hogy a rend 250 éves kolozsvári jelenléte nem csupán a múlt dicsőségének felidézésére ad alkalmat, hanem a jelenben vállalt küldetésre is emlékeztet. Ábrahám történetén keresztül a bizonytalanságban is Istenre hagyatkozó hit fontosságát hangsúlyozta, párhuzamot vonva a piaristák 1776-os megérkezése, az első világháborút követő megpróbáltatások, valamint az 1948-as kommunista hatalomátvétel és a rend későbbi újjáéledése között. Szent Pál apostol példáját idézve kiemelte, hogy a keresztény nevelés nem merülhet ki a tudás átadásában és a követelmények számonkérésében: a hiteles pedagógus saját életét, idejét és figyelmét is odaajándékozza a rábízottaknak. Jézus gyermeki alázatról szóló tanítását a rangsorok és az önérzet meghaladásaként értelmezte, rámutatva, hogy az emberi nagyság nem a megszerzett érdemekben, hanem az Istenre hagyatkozó lelkületben és a mások iránti szolgálatban mutatkozik meg. A tartományfőnök felidézte a kolozsvári piarista múlt meghatározó alakjait és közösségi kezdeményezéseit, köztük a Jóbarát folyóiratot, valamint Biró Vencel atya helytállását a kommunista diktatúra idején. Beszédének központi üzenete az volt, hogy a piaristák öröksége nem elsősorban az intézményekben és az épületekben, hanem a nevelés iránti elkötelezettségben, a nehézségek közepette is megőrzött hűségben, a keresztény derűben és a mindenki felé nyitott szeretetben él tovább.

Schönberger Jenő szatmári megyés püspök kérdéseinkre válaszolva elmondta: a piarista rend keresztény nevelésben betöltött különleges szerepe és pedagógiai karizmája mind a mai napig fontos. Mint fogalmazott, a piaristák mindenütt, ahol jelen voltak, nagy ajándékot jelentettek a közösségek számára, hiszen sajátos hivatásuk, hogy a hit továbbadását és a fiatalok nevelését egységben élik meg. Felidézte a kolozsvári piaristák történelmi útját, a rend romániai tartományának létrejöttét, majd a kommunizmus alatti megszűnését, hangsúlyozva, hogy a történelmi változások és megpróbáltatások megtörték a kibontakozás lehetőségét. A püspök ugyanakkor a rend újjáéledésének jelentőségére is rámutatott, és kiemelte, hogy a piaristák sajátos többlete a szerzetesi karizma, a papi hivatás és a pedagógiai tapasztalat találkozásában rejlik. Meglátása szerint ez az örökség ma is értékes iránymutatást adhat a fiatalok nevelésében.

Molnár Lehel piarista szerzetes szerint a jubileum a diákok számára is segíthet más megvilágításba helyezni a mindennapok küzdelmeit. A szentmise végén megkeresésünkre úgy fogalmazott, hogy a jelen nehézségei egy évszázadokon átívelő történet részévé válnak, amelynek során a piaristák újra és újra helytálltak, és segítették a fiatalok kibontakozását. Ez a felismerés a szerzeteseknek és a diákoknak egyaránt erőt adhat: a 250 éves örökség arra emlékeztet, hogy a nehézségek közepette is érdemes kitartani, és továbbadni mindazt, ami a következő nemzedékek javát szolgálja.

A jubileum így a visszatekintés mellett, megerősítés is abban, hogy a piaristák küldetése ma is folytatódik, valahányszor egy fiatal tudásban, hitben és emberségben gyarapodhat.

Fotó: Kecskés Csaba