Mindannyiunkon múlik. Együtt a szinodális úton

0
635
Együtt a szinodális úton. Fotó: Pixabay

Ferenc pápa október 10-én nyitotta meg a 2023-as püspöki szinódushoz vezető folyamatot. A folyamathoz világszerte csatlakoztak az egyházmegyék. A főegyházmegyében Kovács Gergely érsek szinódusi kapcsolattartó bizottságot hozott létre Csont Ede tusnádi plébános vezetésével annak érdekében, hogy a párbeszéd és munka jól működjön. A főegyházmegyei szakaszban fókuszban áll a találkozás, a meghallgatás. Nem (csak) a végeredmény fontos, hanem maga a folyamat: az út, amelyen együtt járunk, írta Kovács Gergely gyulafehérvári érsek 2021/IX. számú körlevelében. A meghívás a közösség építésére szól, a részvételre és a küldetés vállalására, a meghallgatásra és a párbeszéd gyakorlására. Az alábbiakban a szinodális út főegyházmegyei szakasza koordinátorának levelét olvashatják, amely minden, a meghallgatásra kész hívőnek szól, közös munkára, együtt gondolkodásra hív.

Kedves társak az együtt járásban!

Tapasztalom, hogy sokan érdeklődnek a szinodális út iránt, amelynek Ferenc pápa új lendületet adott azáltal, hogy ezt helyezte a következő püspöki szinódus központjába. Több helyen is utána lehet érdeklődni, hogy mi is a szinodalitás, a jó viszont az, hogy ezek az információk egymást kiegészítik és végül is egy irányba mutatnak. Szent Pál apostol szavaival: „Mindegy tehát, hogy én vagy ők: ugyanazt hirdetjük, s így lettetek hívővé” (1Kor 15,11).

Ezen túl a kérdés úgy tevődik fel mindannyiunk számára, mit tehetek én, hogy az általam végig járt útszakasz minél teljesebben beilleszkedjen abba a nagy közös útba, amelyet együtt járunk.

Köszönöm, hogy időt és energiát szántok a szinodalitás témakörére, hogy nyitott lélekkel és bizalommal tekintetek arra, amit Isten sugall. Mindig kihívás kaput nyitni Istennek. Jó ugyanis megtapasztalni azt a pozitív érzést, hogy szabaddá tesszük magunkat Isten számára, de a kísértő megpróbálja a félelem, a bizonytalanság és az aggodalmaskodás által beárnyékolni az isteni hívás fényességét.

Azt az ősi hagyományt, hogy valahányszor fontos dolgokról kell dönteni, az emberek összeülnek tanácskozni, (szinódust tartani), nem a pápa találta ki, és még nem is csak a katolikus egyház sajátja. Tény, hogy a kinyilatkoztatás fényében a szinodalitás mély teológiai értelmet nyer. Tudjuk, hogy egy ember sem birtokolja a teljes igazságot, és minél inkább sikerül összeraknunk azt, amit külön-külön az igazságból felfogtunk, annál közelebb kerülünk ahhoz az Igazsághoz, aminek Isten a birtokosa, sőt, aki maga az Isten: „én vagyok az Út, az Igazság és az Élet” (Jn14,6)

Ezt a gondolatot fejti ki a II. vatikáni zsinat, és ez adja a kiindulópontot a szentatya felhívásához is a szinodalitásra: „A hívők összessége, mely a Szentlélek kenetének birtokában van, a hitben nem tévedhet és ezt a különleges tulajdonságát az egész nép természetfölötti hitérzéke révén nyilvánítja ki, amikor a püspököktől kezdve a legjelentéktelenebb világi hívőkig” hit és erkölcs dolgában kifejezi egyetemes egyetértését.” (LG 12)

A szinodalitás kérdésköre ezek okán nagy reményeket és félelmeket ébreszt fel bennem is. Érzem, hogy a szinodalitás mélyen az egyház lényegében gyökerezik és hiteles, ugyanakkor tapasztalom, milyen ritka kegyelmi pillanat az, amikor az emberek megértik egymást. Az előbbi mindeddig inkább elméleti eszmefuttatás a következő gyakorlati szempontokat érlelte meg bennem.

Mindannyiunkon múlik, hogy mennyire lesz körünkben eredményes az egyház megújulása a szinodalitás jegyében, ugyanakkor érvényes Gamáliel rabbi bölcsessége: „Ha ez az elgondolás vagy mozgalom emberektől származik, magától felbomlik. De ha Istentől van, nem tudjátok szétoszlatni őket, és úgy látszana, mintha Istennel szállnátok szembe.” (ApCsel 5,38-39). Ha előre „tudjuk” a történet végét, akkor biztos, hogy nem adtunk szabad kezet Istennek, hogy oda vezessen, ahová ő szeretne.

A szabadság megköveteli, hogy erre a közös útra mindenkit meghívjunk, legyőzve ellenszenvünket, előítéleteinket és megrögzöttségeinket, de anélkül, hogy bárkit is kényszerítenénk velünk járni. Jézus sokakat meghívott, de senkit nem üldözött, hogy önmaga tanítványává tegye. A dolgokat nem lehet siettetni. Autópályán másképp lehet haladni, mint földúton. Sokszor még ösvény sincsen, úgy kell magunknak utat vágni. A lényeg, hogy minden út embertől emberig vezessen és ne legyenek zsákutcák. Számomra az igazi tét nem az, hogy mit küldünk válaszként fél év múlva tovább a világegyház szíve felé, hanem hogy itt nálunk mi fog történni. Nem letudni kell egy feladatot, hanem kitartással és higgadtsággal alapos munkát kell végezni. A meghallgatás és a megosztás iskoláját mindnyájan addig kell járjuk, amig a leckét meg nem tanultuk.

Most a vetés idejét éljük és az aratás még messze van. Mert „…más, aki vet, és más, aki arat. Az arató pedig termést gyűjt az örök életre, hogy együtt örüljön, aki vet, azzal, aki arat. (vö. Jn 4,36-37) Ne felejtsük el, hogy bárki is vet és bárki is arat, Isten adja a növekedést (vö. 1Kor 3.7). Övé a dicsőség és a hála.

Csont Ede, tusnádi plébános,
a szinodális út főegyházmegyei szakaszának koordinátora