Lelkinap bérmálkozóknak Csíkkarcfalván

0
905

Adventi lelkinapot tartottak Csíkkarcfalván bérmálkozók részére december 17-18-án.

Az advent értelmezéseiről tartott rövid léleknyitogató felvezetőt Kovács Károly dánfalvi plébános, majd az ezt követő kiscsoportos beszélgetésekben azt keresték a résztvevők, hogyan és ki által tapasztalták meg Isten jelenlétét az életükben.

Szombat délelőtt tanúságtételek sorozata következett, a dánfalvi plébános pappá válásának útját mutatta be, Balázs Róbert gyergyóremetei vállalkozó, hatgyerekes édesapa, elmesélte, hogyan került közelebb a jó Istenhez és ezzel hogyan változott meg az élete, hogyan tapasztalták meg a jó Isten jelenlétét a családban. Ifj. György Attila Szentegyházáról érkezett és  arról tett tanúságot, hogy sérült fiatalként hogyan bízza életét az Istenre, hogyan tudja így elfogadni mozgásban való korlátozottságát. András Ervin  Csíkszeredából a Hargita Megyei Mozgássérültek önkénteseként volt jelen a találkozón. Az ő életpéldája is nagyon megható, hogyan vállal önkéntes munkát, hogyan tud másokon segíteni, hiszen az ő mozgása is kora gyerekkorától korlátozott. A találkozót Izsák Székely Lóránt, Csíkszentmihály jelenlegi polgármestere,  öt gyerek édesapja zárta, aki többek között azt is elmesélte, hogy a kitartó imának milyen hatásai lehetnek, azaz  hogyan kerültek Ferenc pápa csíksomlyói  látogatásakor a kiválasztott “ministránsok” közé, családilag, teljes létszámban. Sokat tanultak a résztvevők egymástól, mélyen megérintődtek a személyes életutakba való betekintés által… 

Kelemen Erzsébet

A következőkben a karcfalvi Tankó Sára XI. osztályos bérmálkozó gondolatait olvashatják a lelkinapról.

Ugrás a mélybe

Karácsony közeledtével nagyon örülök annak, hogy a hétvégén más formát öltött a bérmálkozói felkészítő, szívesebben nevezném lelkigyakorlatnak.

Péntek délután és szombat délelőtt volt megszervezve számunkra mint leendő felnőtt keresztényeknek ez az alkalom. Felemelő, ugyanakkor nagyon jó közösségi élmény volt, úgy gondolom, mindannyiunk nevében mondhatom ezt.

Nagyon értékes gondolatokkal gazdagodtam a két alkalom által, az egyik kiemelkedő gondolat számomra: ”A hit ugrás a mélybe…” Rá kell bíznom teljesen Istenre magam, ez az a mély ugrás. Nem szabad leragadnom a kisgyerekkori istenképnél, hiszen a kisgyerekkori cipő sem jön már fel a lábamra. Erősítenem kell a hitemet, igyekeznem kell a személyes istenkapcsolat kialakítására, hiszen ha ez nem történik meg, akkor lehet, hogy fizikailag felnőttem, de a lelkem leragad egy gyerekkori elképzelésnél, így ezáltal eltávolodhatok Istentől. Ne csak fejben legyünk keresztények, akik kívülről zengik a hitigazságokat, hanem ezeket ültessük gyakorlatba, alakítsuk a kapcsolatunk az Istennel- ezeket a biztatásokat „mentettem el” magamnak Kovács Károly dánfalvi plébános bevezető gondolataiból.

A csoportmunka során arról beszéltünk, hogy hogyan tapasztaljuk meg a a jó Istent, hogyan „jön szembe velünk Jézus?” más emberek által vagy a természet szépségein keresztül. Felfedeztük és megosztottuk egymással, hogyan tapasztaltuk ezeket meg személyesen, illetve olyan történések által, amelyeket nem tudunk általánosítani egy adott eseményen belül. Olyankor jön az az elképesztő érzés, hogy itt csakis Isten lehetett: balesettől való megmenekülés, amikor egy láthatatlan, de annál erősebb, visszatartó erőként érezhető a természetfölötti, a testvér által, aki ellát, így megmenekülök. A templom csendjében, ahol letehetünk mindent az Úr elé. Megszokottnak tűnő helyzetekben, tevékenységeinkben: iskolában, a sportban, beteg ember gondozása által. De felismerhetjük őt emberi kapcsolatainkban is. Az ünnepekben, a mélypontokban, amikor azt érezzük, nincs kiút, akkor Isten megtart. Üzenetek amelyek nyomot hagynak bennünk: minden találkozás valami változást hoz, ahogyan ezek a találkozások is. Mindig történik változás, ha nem is vesszük észre, valami a lelkünkben változik.

Legyünk büszkék arra, hogy katolikusok vagyunk hiszen a testünkkel is imádkozunk: amikor letérdelünk vagy állunk. Jézust az emmauszi tanítványok testbeszéde alapján ismerték fel, amikor megáldotta majd megtörte a kenyeret. Ilyenkor karácsony közeledtével többször találkozunk az utolsó eljövetel fogalmával és sokan tartunk tőle… De miért is félünk? Ha kétely van szívünkben, tartsunk bűnbánatot és nem kell félnünk.

Karácsonykor Jézus történeti eljövetelét ünnepeljük, így legyünk nyitottak, hagyjuk, hogy szívünkben megszülessen Jézus. Mi, fiatalok, sokszor lázadozunk… lázadozunk sokszor Istennel szemben. Ilyenkor vajon pontosan mi zajlik le bennünk? Talán fel szeretnénk hívni a figyelmet vagy pont erre van szükség, hogy tomboljunk, majd pedig jöjjön a bumm-érzés és minden a helyén? Nos, nem tudom, erre van-e megfelelő válasz, de abban biztos vagyok, hogy szükség van tanúságtevő emberekre, akik mesélnek személyes tapasztalataikról, megerősítenek, hogy nem vagyok egyedül, ők is voltak hasonló helyzetben. Így ezért is voltam boldog, amikor megtudtam, hogy tanúságtételek fognak e napon elhangzani. Annyira magával ragadó történetek voltak, annyira őszinte történetek, olyan emberektől, akik jártak már a fiatalok cipőjében. Ők is dacoltak, viszont eljutottak oda, ahol már személyes az Istennel való kapcsolat, és nem a látható vallásosság, hanem érezhető az egész lényükön, hogy ők valóban Isten ügyéért élnek.

Szó volt arról, hogy fontos a tett a szó mellett, e gondolat úgy teljes, hogy valljam meg Istent a teljes egész lényemmel, úgy, ahogy vagyok.

Tanúságtételek: a hivatás felismeréséről és annak érdekében való harcolás, felismerés, hogy szükségem van Istenre, hisz nélküle üres vagyok, egy kitöltetlen nagy űr lesz bennem, egy „Isten alakú űr”. Ha más is vagyok — hisz senki sem egyforma — úgyis szolgálhatom az Urat, Istennek mindig van valami célja velem.

Ezek a gondolatok ragadták meg a figyelmemet a lelkinap alkalmával, és azzal az elhatározással jöttem el, hogy meg kell valljuk hitünket mások előtt, már MOST tennem kell Krisztus ügyéért! Mert megértettem, hogy csodák igenis vannak!
Isten szólhat hozzám más emberek által! És szólt…

MEGOSZTÁS