A világ reménye teljesen Isten áldásán alapszik

Ferenc pápa katekézise

0
217
Szűkkörű szerdai általános kihallgatás és katekézis. Fotó: Vatican News

Az áldásról, Isten áldásáról tartotta Ferenc pápa december 2-i katekézisét az imádságról kezdett sorozata keretében. A teremtéskor Isten megáldja minden alkotását és ezt az áldását nem vonja vissza az emberi bűn ellenére sem. Sőt, legnagyobb áldásaként Jézus Krisztus, az Isten Szava jön el hozzánk. Istennek erre az áldására az ember a dicséret áldásával válaszol.

Az imádság lényeges vonása az áldás, a teremtés elbeszéléseiben Isten mindig megáldja az életet, az állatokat, a férfit és a nőt, végül a szombati nyugalom napját – indította beszédét a pápa. De az ember is áld, sőt, hamarosan felfedezi, hogy az áldás különleges erőt hordoz, amely egész életen át elkíséri és késszé teszi a szívet arra, hogy Isten megváltoztassa azt.

A világ kezdetekor Isten – ahogy az olaszban érthető – „dice-bene”, „jót mond”, áld. Kezének minden alkotása jó, míg végül az embert „nagyon jónak” (Ter 1,31) mondja. Ám ettől kezdve az a szépség, amit Isten a műveiben kifejezett, lassanként eltorzult, az ember elfajult teremtménnyé lett, aki képes a világban a rosszat és a halált terjeszteni, de semmi nem képes eltörölni Isten jóságának beléhelyezett első lenyomatát. Isten nem hibázott a teremtéssel, sem pedig az ember teremtésével. A világ reménysége teljesen Isten áldásában székel, ő továbbra is jót akar, szeret és ő az első a szeretetben, ahogy a költő Péguy mondja: „továbbra is reméli a mi javunkat”. Isten nagy áldása Jézus Krisztus, aki nagy adomány és áldás az egész emberiség javára. Ő az örök Szó, amivel Isten megáldott bennünket „amikor még bűnösök voltunk” (Róm 5,8), a testté lett Szó, amely a kereszten értünk felajánltatott.

Nincs bűn, ami el tudná törölni az emberben rejlő Krisztus-képet          

Szent Pál megindultsággal beszél Isten szeretettervéről: „Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki a mennyeiek között Krisztusban minden lelki áldással megáldott minket. Mert őbenne választott ki bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Szeretetből eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által – akarata és tetszése szerint – fogadott gyermekeivé legyünk; hogy magasztaljuk felséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket” (Ef 1,3-6). Nincs bűn, amely teljesen el tudná törölni Krisztus képét, amely jelen van minden emberben. Képes ugyan a bűn az embert eltorzítani, de nem tudja kivonni őt Isten irgalmassága alól. Igaz, egy bűnös sokáig megmaradhat tévedéseiben, ám Isten türelmes marad mindvégig, remélve, hogy a bűnös szíve megnyílik előtte és megváltozik. Isten olyan, mint egy jó apa és mint egy jó anya, akik meg nem szűnően szeretik gyermeküket, bármennyire is vétkezzék.

A pápa felidézte a már többször emlegetett emlékét a börtön elé vonuló anyákról, akik a szégyen ellenére felmutatják gyermekeiket a fogoly apáknak. Milyen erősen tud hatni az áldás a börtönökben, ahol a fogvatartottaknak az áldottsága megmarad súlyos bűneik ellenére is. A mennyei Atya továbbra is szereti őket, remélve, hogy végül megnyílnak a jó előtt. Isten nem tudja eltörölni a gyermek képét bennünk. Időnként csodák történnek, férfiak és nők újjászületnek, mert rátalálnak magukban erre az áldásra, ami őket gyermekké kente föl. Az isteni áldás erejét a pápa Zakeus példáján keresztül mutatta be. Jézus a jóság örvénylését látta meg benne és kíváncsiságából kiindulva, irgalma által Zakeus eljutott szíve és élete megváltozásához. Mert Jézus meglátta benne az Atya eltörölhetetlen áldását.

Nekünk mindent áldanunk kell őbenne

Isten áldására mi is áldással válaszoljunk, a dicséret, az imádás és hálaadás imádságával, ahogy a katekizmus tanítja: „Az áldó imádság az ember válasza Isten ajándékaira: mivel Isten megáld, az emberi szív viszonzásul áldást tud mondani Neki, aki minden áldás forrása” (KEK 2626). Mi nemcsak megáldhatjuk a minket megáldó Istent, hanem mindent áldanunk kell őbenne, minden testvért és az egész világot. Ez a keresztény szelídség gyökere, amely érzi a megáldottságát és maga is képes az áldásra. Ha mindnyájan így tennénk, nem lennének háborúk. Végül katekézisében azt kérte Ferenc pápa, hogy soha ne hagyja el átok az ajkunkat, hanem csak áldás.

Ferenc pápa felhívása a nigériai merénylet áldozataiért

A katekézis után Ferenc pápa felhívásban emlékezett meg a Nigériában múlt szombaton történt véres merényletről, amelyben brutális módon meggyilkoltak száz parasztot. Isten fogadja be őket hajlékába és a családtagoknak adjon erősítést. Majd felidézte a pápa a negyven évvel ezelőtt, 1980. december 2-án El Salvadorban elrabolt, megerőszakolt és meggyilkolt missziós nővéreket, köztük három orsolyita szerzetesnővért és egy önkéntes segítőtársukat. Evangéliumi lelkülettel szolgáltak az akkori polgárháborús környezetben és nagy odaadással élték a hitüket. Példájuk segítsen bennünket hiteles tanítványokká lenni.

Forrás: P. Vértesaljai László SJ/Vatican News