2020. február 8., szombat

0
392

EVANGÉLIUM

Abban az időben az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük.
Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket.
Amikor Jézus kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre.
(Mk 6,30-34)

Időnként figyelve a tekinteteket nyilvánvalóvá válik: a ma embere elfáradt, belefáradt az élet küzdelmébe. A fáradtság oka a tökéletesség felé törekvés is. Ma mindent a lehető legjobban akarunk megtenni, a legjobbat akarjuk magunkból kihozni és ez sokszor nem jön össze. Az evangélium is magával ragad, mert árad belőle a figyelmesség, az empátia. Jézus látta az apostolok fáradtságát és nem kendőzte el bigott módra, hanem „elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukba legyenek”. Emberként rá kell érezni az odafordulás igényére. Fáradtságomban van-e aki az odafordulás igényével él? Az örömhír tovább folytatódik „megesett rajtuk a szíve”. Ebbe benne vagyok én is a túlhajszoltságommal, egocentrikus magatartásommal, bűneimmel, gyengeségeimmel. Ő látja, tudja és ismeri, hogy mi van a bensőmben. Ma is megesik rajtam a szíve, együtt érez velem, lehajol hozzám, sőt odafigyel rám, mert ilyen a mi Istenünk.

Csíki Szabolcs csíkdelnei plébános, székelyföldi ifjúsági lelkész

MEGOSZTÁS