EVANGÉLIUM
A csodálatos kenyérszaporítást követő viták után Jézus Galileában működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére törtek.
Közeledett a zsidók Sátoros-ünnepe. Miután rokonai elzarándokoltak az ünnepre, Jézus is fölment utánuk Jeruzsálembe, de nem nyilvánosan, hanem titokban.
Amikor a templomban tanítani kezdett, a jeruzsálemiek közül néhányan ezt kérdezték: „Nemde ő az, akit halálra keresnek: íme, nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán bizony már a vezetők is elismerik, hogy ő a Messiás? De róla tudjuk, honnan való, A Messiásról pedig, ha majd eljön, senki sem tudja, honnan való.”
Erre Jézus, aki a templomban tanított, emelt hangon odaszólt: „Ti ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan vagyok. Én nem magamtól jöttem. Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.”
Erre szerették volna Jézust elfogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem jött el az ő órája.(Jn 7,1-2.10.25-30)
„Az igaz Isten küldött engem” – ebbe a jézusi mondatba kapaszkodom. Tudom, hihetetlen nagy ajándék minden szentmise, minden szentáldozás, igazán ebbe a mélységbe szeretnék elmerülni, önmagam átadni. Ajándék létem a mai nap is azt szeretné felismerni, akit az Atya küldött, a lépésekben, a találkozásokban, a szavakban, a gondolatokban. Az Atya küldött valakit, aki értem, de érted is itt van, újra és újra a szíved, életed része akar lenni. Van bátorságod teret adni az Életadónak?
Csíki Szabolcs segédlelkész
