Kossuth-díjat kapott Farkas Árpád

0
534
Farkas Árpád és Balázs F. Attila (Fotó: Farcádi Botond/3szek.ro)

Az egyetemes magyar irodalmat autentikus erdélyi színezettel gazdagító, örök érvényű témákkal foglalkozó költői életműve elismeréseként Kossuth-díjat kapott Farkas Árpád, Babérkoszorú díjas és József Attila-díjas író, költő, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, la Háromszék napilap korábbi főszerkesztője. A díjat március 15-én délután, az Országházban rendezett ünnepségen adta át Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Az elismerés nagyon megtisztelő, de nem a díjakat szem előtt tartva dolgoztam, korábban utasítottam vissza magas magyar állami kitüntetést – nyilatkozta Farkas Árpád az MTI-nek. „Erdélyiként annyiban vagyunk mások, hogy gondjaink valamelyest speciálisabbak a világ más részén élőknél. Az egyetemes magyar irodalmon nőttünk fel, amely pont annyira szólított meg bennünket, mint amennyire mi meg akarjuk szólítani a környezetünket. Az erdélyi magyar irodalmon Magyarország, illetve az egész európai és kortárs irodalom minden gondja átfolyik” – mondta.
Farkas Árpád első verseskötete, a Másnapos ének 1968-ban jelent meg, és az úgynevezett emberarcú szocializmusból történt kijózanodást tükrözte. „Közvetlen mesteremnek Kányádi Sándort és Nagy Lászlót tekintem, szerkesztőként Ilia Mihályt, indulásomhoz a pályán sok köze volt Lászlóffy Aladárnak. Az ő nemzedéke volt az, amelyik az erdélyi irodalomban az ötvenes évek dogmatikus és nevetséges időszaka után fordított egyet a versbeszéden. A mi nemzedékünk már azt mondta: amíg a verslábakat mossák, addig radikálisan mást kell képviselni” – idézte fel.
Elmondása szerint második kötetével, az 1971-ben kiadott Jegenyekörrel találta meg saját hangját; a Kolozsváron megjelent, két kiadást is megért könyv szokatlanul magas, nyolcezer példányban kelt el. „Ez már komorabb és lázadásos szimbólumokkal terhesebb korszak volt, amikor a sötétben élő emberek félszavakból is értették egymást. Később még inkább bekomorult költői világom, az anyaországi szellemi élettel majdnem szimultán jött az érzet, hogy elveszett a gulyásszocializmust főző kondér, igaz, később a véres forradalmat is ellopták egy fél év alatt” – fogalmazott. A kiábrándulással a poézis korábbi hitele is elillant, a kilencvenes évektől úgy érezte, nincs tétje a versírásnak, ezért éveken át inkább ismét újságszerkesztéssel foglalkozott (a hatvanas évek végétől már dolgozott különböző romániai magyar lapoknál). 1990-től a Látó című marosvásárhelyi irodalmi lap szerkesztője volt, majd 1992-től 2010-ig a Háromszék napilap főszerkesztője.
„Pályám elején rengeteget jártunk az emberek között, közel voltunk a valósághoz, mélyebben megismertük a körülöttünk lévő világot. Később, a kilencvenes évektől olyan kérdésekbe tudtunk belemélyedni, mint a nemzetiségi gondok, ami egyfajta misszionáriusi újságírói feladat volt” – emlékezett a költő, akinek legszebb verseiből tavaly jelent meg egy kötet Cs. Nagy Ibolya irodalomtörténész válogatásában.
„Az ember az elmúlásból tekint vissza. Végigfutva a tartalomjegyzéken, azt tapasztaltam, hogy egy-két kivétellel mindegyik úgy vállalható, mintha ma írtam volna – vélekedett. – Nem írtam nagyon sok verset, Kányádi Sándor annak idején viccesen meg is jegyezte, hogy csak a válogatott verseimet akarom írni. Indulataimat, odafigyelésemet a világra inkább kispublicisztikában, kisesszében vezettem le. Mindig az volt az érzésem, hogy nem az örökkévalóságnak írok, de nem is a mindennapoknak, verseim nagy részét ezért nem is datáltam. A kivételt a romániai fordulat idején született verseim jelentik” – fejtette ki Farkas Árpád.
Forrás: MTI
MEGOSZTÁS