Csak a csend marad címmel készített dokumentumfilmet a Temes megyei Klopódiáról Keresztes Péter, a Román TV temesvári körzeti stúdiójának szerkesztője. A dokumentumfilmet a Bánsági Magyar Napok programjának részeként május 14-én 18 órai kezdettel a temesvári piarista templomban is levetítették népes közönség előtt. Azt követően Keresztes Péter, a film készítője Pál József Csaba temesvári római katolikus megyés püspökkel és Bódis Ferenccel, a temesvári református egyházmegye esperesével beszélgetett arról, milyen kilátásai lehetnek az elöregedő egyházi közösségeknek. A beszélgetés során a filmkészítés kulisszatitkai, megható mozzanatai mellett szó esett szórványról, paphiányról is.
Szórvány. Az értelmező szótár meghatározása szerint: „Idegen nyelvterületbe elszórtan beleékelődött kisszámú, más nyelvű család, kisebb csoport, illetve valamely vallásfelekezet nagy tömegben lakó tagjai között egy másik felekezetnek elszórtan élő, kisszámú csoportja, amely önálló egyházközség alkotására nem képes.” A bánsági hétköznapokban a nemzetiségi és vallási kisebbségben élők számára: életforma. Mint például a Temes megyei Klopódián, ahol jelenleg mintegy 600 személy él. A 20. század elején a lakosság 35%-a románnak, 22%-a magyarnak, 20%-a németnek és 20%-a cseh nemzetiségűnek vallotta magát. A kitelepülés a természetes fogyás, valamint az asszimiláció miatt mára csaknem az összes kisebbség eltűnt. Ez utóbbi adatokról abból a dokumentumfilmből szerezhet tudomást az érdeklődő, amelynek felvételeit Keresztes Péter, a Román TV temesvári körzeti stúdiójának szerkesztője készítette 2017–2025. között. A címe: Csak a csend marad. Elgondolkoztató cím, mint ahogy elgondolkoztató maga az alkotás is, amelyet Bánsági Magyar Napok ajánlójában így mutattak be: „A film az egykor virágzó, többnyelvű református gyülekezet utolsó napjait örökíti meg, amelynek mára már csak három tagja maradt: Fülöp bácsi, aki gondozza a romos templomot és a temetőt, felesége, Erzsébet, illetve a 95 éves Kati néni. Csendes kitartásuk révén a film nem csupán az egyének elmúlását tükrözi, hanem egy eltűnő közösség történetét is elmeséli.”
A dokumentumfilmet a Bánsági Magyar Napok keretében május 14-én, csütörtökön 18 órai kezdettel a temesvári piarista templomban is levetítették népes közönség előtt. Azt követően Keresztes Péter, a film készítője Pál József Csaba temesvári római katolikus megyés püspökkel és Bódis Ferenccel, a temesvári református egyházmegye esperesével beszélgetett arról, milyen kilátásai lehetnek az elöregedő egyházi közösségeknek.
Fordul a kulcs a lakat zárjában, lehull a kerítéskaput fogvatartó lánc, és Fülöp bácsi, seprűvel meg hólapáttal felszerelkezve nekilát, hogy megszabadítsa a helyi református templom bejáratát a fagyos takarótól, a templomhajót pedig a portól meg a lehullott vakolatdaraboktól. Léptei visszhangosan koppannak az üres padsorok között – ezek a film nyitó képsorai. A záró képsorokon ugyanez a templomhajó tűnik fel, immár üresen, padok és bútorzat nélkül. Azokat egy szomszédos református gyülekezet kapta, ahogy a toronyból leszerelt harangot is. Itt már csak a csend maradt. Ahogy csendesebb helyen pihen a klopódiai református gyülekezet utolsó három tagja is: Zelenák Katalin (1922–2022), Schmoll Fülöp (1934–2024), Schmoll Erzsébet (1942–2024).
Kedves Emőke, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház rendezője és a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke a program elején hangsúlyozta: aki szereti az egyházat és fontos számára a saját közössége, annak szembe kell néznie annak jelenével.
Akár néhány hívő is alkothat közösséget
A filmvetítést követő beszélgetésen Pál József Csaba megyés püspök és Bódis Ferenc esperes egyaránt kiemelte: az épületeknél sokkal fontosabb odafigyelni az emberekre, az élő kapcsolatokra, hiszen akár néhány hívő is alkothat közösséget, ahol segítik egymást, együtt imádkoznak és megélik a hitüket. „Engem nagyon megérintett, hogy Bódis Ferenc esperes gondját viselte a három idős embernek, ahogy odafigyelt rájuk. Nekünk is vannak olyan filiáink, ahol csupán néhány katolikus hívő él, és van egy hatalmas templomuk. Szerintem lehetne valamilyen partnerkapcsolatot létrehozni egy-egy népesebb egyházközséggel, mint ahogy annak idején, a változások után a külföldi közösségek segítettek minket, amikor évről évre egy-egy plébániát felkeresve támogattak.”
Szóba került még a paphiány, illetve a diakónusok és a léviták, valamint a világi hívek bekapcsolódása a pasztorációba, a többnyelvű lelkipásztori szolgálat, amely a katolikus egyház sajátossága, illetve a református magyarság helyzete, továbbá a kiüresedett templomépületek sorsa.
A rendezvény végén arra a kérdésre, hogy mit volt a legnehezebb filmezni, illetve emberileg mi érintette meg a legjobban, Keresztes Péter így válaszolt: „Olyan dokumentumfilm készítési módszert használtam, ami lebontja az operatőr vagy a filmkészítő és az interjúalany közötti falat. Tehát nagyon közel voltam hozzájuk. Nem használtam mikrofonokat sem, és nem úgy készültünk, hogy én vagyok a riporter, felteszem a kérdéseket, ők pedig válaszolnak. Állandóan ott voltam velük, és mintegy fel kellett olvadni ebben a helyzetben. Ilyen szempontból nagyon jó volt, hogy az esperes, akinek a kezdeményezésére kezdtük el ezt a munkát, sokszor velem tudott jönni. Jóformán ő volt a riporter, ő kérdezgetett, ő beszélt az emberekkel. Azt a pillanatot találtam a legmeghatóbbnak, amikor leemeltük helyéről a harangot, és elszállítottuk. Néztem az üres templomot, és arra gondoltam, hogy egykoron ez a három személy is itt ült a padokban. Olyan, mintha egy gyászfolyamat kezdődött volna el.”
A klopódiai templom ma már üresen áll. A padok más közösségben szolgálnak tovább, a harang is új tornyot kap majd, de a csend, amely ott maradt, nem pusztán hiány. Inkább emlékeztető arra, hogy minden közösség addig él, ameddig van, aki őrzi. A film valójában mindannyiunk felelősségéről szól. Arról, hogy a szórvány nem statisztika, hanem arcok, nevek, életek. És arról is, hogy amíg van, aki gondozza a templomot, aki kinyitja a kaput, aki imádkozik – addig nem némulnak el végleg a harangok. A kérdés már csak az, hogy mi, akik még halljuk őket, mit kezdünk ezzel a csenddel – és mit kezd velünk ez a csend.
Forrás: temesvári püspökség sajtóirodája
