A Babeș-Bolyai Tudományegtetem Római Katolikus Teológia Kara alapításának 30. évfordulójára készül. Az ünnepségeket május 28–30. között tartják, kiállítás, konferencia, találkozási alkalmak szerepelnek a programban. A hallgatók az évfordulóra tanáraik bemutatásával készülnek. Nóda Mózes, Holló László és Zamfir Korinna után András Szabolcs portréja következik.
András Szabolcs pályája csendes következetességből épült fel. Nem egyetlen pillanatban dőlt el, hanem lassan rajzolódott ki. Előbb gyermekkori tanári álmokban, később a teológia elméleti világának felfedezésében, majd abban a döntésben, amely egy biztos, felépített pedagógusi pályát cserélt fel valami újért. Számára a tanítás nem egyszerű foglalkozás, hanem kapcsolat. Egy olyan tér, ahol tudás, hit, emberi figyelem és felelősség találkozik.
Egy gyermekkori döntés nyomában
András Szabolcs számára már általános iskolás korában megfogalmazódott, hogy tanár szeretne lenni. Nem tud pontosan visszaemlékezni arra, mi volt ennek az első indítéka, de arra igen, hogy ettől kezdve tudatosan készült erre az útra.
„Általános iskolás koromban fogalmazódott meg bennem, hogy tanár szeretnék lenni, így viszonylag céltudatosan készültem erre a pályára.”
A dogmatika mint olvasztótégely
Elmondása szerint mindig is közel álltak hozzá az elméleti, spekulatív tudományok. A filozófiai gondolkodás iránti érdeklődés természetes módon vezette a dogmatika felé, de meghatározó szerepe volt egy személyes találkozásnak is.
„Molnár Lajos tanár úr hatására szerettem bele a dogmatikába.”
A dogmatikát nem száraz elméleti rendszerként látja, hanem olyan „olvasztótégelyként”, amelyben a teológia különböző területei találkoznak.
„Van benne egyháztörténelem, filozófia, a teológia minden szakterülete, és ebből olyan szintézis születik, amely segít az embernek felismerni meghívottságát.”
Ehhez szorosan kapcsolódik számára a patrológia, az egyházatyák tanulmányozása is.
„Az egyházatyák nélkül nincs dogmatika.”
Szent Ágoston és a korai keresztény gondolkodók nemcsak tudományos források számára, hanem emberi példaképek is.
A tanítás több, mint tanóra
A pedagógusok gyakran mondják, hogy tanítás közben tanulnak a legtöbbet. András Szabolcs is így látja.
„A tanítás alatt többet tanultam, mint a tanulóévekben.”
A mondat nem pusztán szakmai tapasztalatot fejez ki, hanem egy mélyebb felismerést is, hogy a tanári munka igenis messze túlmutat az órarenden és a tananyagon.
„A tanítás sokkal több, mint tanórai tevékenység. Empátia nélkül nem érdemes a tanári pályára vállalkozni.”
Ez a szemlélet különösen fontosnak tűnik számára. Mikor arról beszél, hogyan hatott rá a tanári pálya, egy érdekes belső egyensúly rajzolódik ki.
„Valószínűleg hatott a tanári munka a hitemre, de inkább a fordítottjában reménykedek, hogy a hitem hatott a tevékenységemre.”
Diákként érkezni, tanárként visszatérni
Életútja különleges módon fonódik össze a Teológia Kar történetével. 1997-ben, a második hallgatói nemzedék tagjaként kezdte meg tanulmányait az intézményben. Több mint húsz évvel később már oktatóként tért vissza.
„Mondhatni, két síkon is kapcsolódik az életutam a teológia karral.”
Ez a visszatérés azonban nem volt egészen egyszerű.
„Kihívás volt a váltás, hiszen egykori tanáraimnak lettem a munkatársa.”
Tanítványból kollégává válni mindig különleges helyzet. A tisztelet új formát ölt, a szerepek átrendeződnek.
Vissza a „szamárlétra” aljára
Pályájának egyik legmeghatározóbb döntése 2018-ban született meg. Tizenhat éven át tanított Gyergyószentmiklóson, történelem és hittanszakos tanárként. Stabil pálya, szakmai megbecsülés, elért fokozatok. Innen döntött úgy, hogy új fejezetet nyit.
„Feladtam tizenhat éves líceumi tanári pályámat, és a kar oktatója lettem.”
Maga a döntés nem volt nehéz, a kihívások annál inkább.
„Mondhatni, kihívás volt a váltás, hiszen egykori tanáraimnak lettem a munkatársa, akiket diákként és kollegaként is tiszteltem, tisztelek. Azért kihívás, mert dékánhelyettesként időnként megfordul a szereposztás, de igyekszem mindig tisztelettel viseltetni irántuk.”
Időkapszula
Zárásként egy belső időkapszulát nyitunk ki. Mit üzenne a húsz évvel későbbi önmagának és a 20 évvel későbbi diákoknak? – tettük fel a kérdést.
„A nehézségekkel együtt is az élet szép, minden nap ajándék.”
Tankó Anna Tamara
