Nagy Gabriella: a megbolydult világban szükség van egy biztos alapra

Közelebb hozni a teológiát: 25 év, 25 évfolyam

0
1012
Nagy Gabriella a hatodik évfolyam tagja volt a teológia karon

A hatodik évfolyam tagjaként 2001. és 2005. között járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karára Nagy (szül.: Dolhai) Gabriella, aki a teológia mellett történelem mellékszakot választott. Mesteri tanulmányait 2006-ban patrisztika szakon végezte. A Szatmárnémetiből származó, kétgyermekes édesanya pedagógusként fontosnak tartja, hogy ne csak oktassa, hanem nevelje is a gyermekeket. Kolozsváron három évig tanárkodott, majd férjével Bukarestbe költözve megtapasztalta a szórványban élő magyarság életformáját. Munkája során feladata volt, hogy Bukaresttel megértesse a kisebbségi oktatásügy problémáit. Később családjával Nagyváradra költözött, ahol a magyar középiskolai művészeti oktatás újra virágzó korszakát élheti, amihez ő is hozzájárul.

Mit adott számodra a teológia?

Tartást és válaszokat a minket körülvevő világ kérdéseire. Ugyanakkor támogató, befogadó közösséget, ahová jó volt tartozni. Tanáraink nagyon komolyan megkövetelték az órákon való jelenlétet és ebből is sokat tanultunk. Örömmel emlékszem vissza a kari misékre, a délutáni könyvtározásokra és arra a szeretetre, amellyel tanáraink körülvettek minket. Megtapasztalhattuk, hogy milyen jó egy közösséghez tartozni, mit jelent Krisztus követőjének lenni. Megértettük, hogy a teológiai tudás egy többletet jelent a mindennapi életben és egy állandó tapasztatot, hiszen azt is jelenti, hogy sosem vagyunk egyedül. A teológia továbbá arra is megtanított, hogy ne csak oktassam, hanem neveljem a gyerekeket. A diákoknak szüksége van nevelési útmutatásra és azt gondolom, hogy erre nekünk, pedagógusoknak nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk.

Kettős évfordulót ünnepel idén a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Római Katolikus Teológia Kara. Az egyetem 440 évvel ezelőtt alapított intézményi elődjére, a kolozsvári jezsuita akadémiára tekint vissza, illetve a kar fennállásának 25. évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból november 12–13. között Közelebb hozni a teológiát címmel nemzetközi jubileumi szimpóziumot szervez a kar, az elmúlt 25 évet pedig a 25 évfolyam diákjaival készült interjúkkal idézzük fel.

Az egyetemi tanulmányok befejezését követően, 2005-től a kolozsvári Pázmány Péter Római Katolikus Teológiai Líceumban tanítottam három csodálatos éven keresztül, majd 2008-ban váratlan, de máig meghatározó fordulatot hozott az életem: a férjemmel Bukarestbe költöztünk. Kezdetben az oktatási minisztérium tanterv és vizsgaközpontjában dolgoztam tanácsosként, a kisebbségi nyelveken folyó oktatás egyik felelőseként, később a nemzeti kisebbségi oktatásért felelős főigazgatóság tanácsosaként számos országos versenyt és olimpiát koordináltam. A tanácsosi feladatkörömhöz tartozott Bukaresttel megértetni és megoldani a kisebbségi oktatásügy problémáit. Ezzel párhuzamosan a bukaresti Ady Endre Elméleti Líceum történelem szakos tanáraként is oktattam. Kezdetben nehéz volt számomra a tömbmagyarságból kilépni és megszokni a szórványban élő magyarság életformáját, de mindig megtaláltam a módját annak, hogy a lehetőségek függvényében a magyar kultúra és identitás továbbadását elősegítsem. Többek között a diákokkal történelmi előadásokat és kirándulásokat szerveztem, vagy éppen bérmálkozásra készítettem fel a helyi fiatalokat. Ez utóbbi esemény különlegesre sikeredett, mert a helyi katolikus közösség emlékezete szerint az 1940-es évek óta nem volt magyar nyelvű bérmálkozás Bukarestben. 2017-ben Jakubinyi György érsek úr kitüntetését vehettem át az Országos Római Katolikus Hittanolimpia megszervezéséért és kivívásáért nyújtott munkámért.

A szakmai pályafutás mellett két csodálatos kisfiúnak adtam életet: Benedeknek és Gergelynek. Mivel a férjem munkahelyet váltott és természetesen mi is követtük, így kerültünk Nagyváradra, ahol a Nagyváradi Művészeti Líceum kinevezett történelemtanára lettem. Időközben a megüresedett igazgatóhelyettesi állásra is sikeresen versenyvizsgáztam és 2017. szeptember 1-től töltöm be ezt a tisztséget. Ez nem egy tisztség, valójában hivatásként élem meg, hogy ezt az intézményt vezethetem és biztos vagyok benne, hogy a jó Isten terelt erre az útra. A magyar művészeti képzés nagyon veszélyeztetett helyzetben volt, amikor átvettem, amit az elmúlt négy évben egy megújult tanári karral és a szülők segítségével sikerült közösen megoldanunk. Így bátran kijelenthetem, hogy a magyar középiskolai művészeti oktatás Nagyváradon újra virágzó korszakát élheti. Úgy gondolom, hogy a mai járványhelyzet még nyilvánvalóbbá teszi, hogy az emberi léleknek és elmének nagy szüksége van a művészetre, a szépre, s arra, hogy az ifjú nemzedék mindezt fölfedezze.

Mit jelent 2021-ben kereszténynek lenni?

Kereszténynek lenni 2021-ben is azt jelenti, hogy Krisztus tanúi, az örömhír hirdetői vagyunk és a keresztény életszemléletet ott terjesztjük és ott éljük meg, ahol éppen vagyunk, munkálkodunk. Nem kell feltétlenül egyházi berkekben dolgoznunk ahhoz, hogy ezt megtegyük. Enélkül is hiteles keresztények lehetünk. A diákjaim és kollégáim már meg sem lepődnek azon, hogy az irodámban ott van a feszület, vagy éppen zarándoklatot szervezünk. Tanárként nagyon fontos, hogy a keresztény világszemléletet közvetítsük, hiszen egy megbolydult világban szükség van egy biztos alapra, amely megtart.

Milyen útravalót adnál a teológia elkövetkező nemzedékeinek?

Használják és kamatoztassák azt a tudást, amelyet a teológián eltöltött évek alatt szereznek. Soha nem tudhatják, hogy az itt felhalmozott tudásnak és tapasztalatnak mikor veszik hasznát. Az egyik zongoratanárnő kollégám a következő felismerését osztotta meg velem: „Ha most újrakezdhetném a gyermekem nevelését, aki már felnőtt, akkor két dolgot vennék még komolyabban: a vallásos nevelést és a sportot. Mert úgy tapasztaltam, hogy ezek segítségével még jobban boldogulna az életben.” Szerintem ez a felismerés nagyon jól rávilágít a vallásos nevelés fontosságára és hiánypótló jellegére.