Nóda Mózes: a ma embere is Isten teremtménye

Közelebb hozni a teológiát: horizont

0
1219
Nóda Mózes

A teológiának a ma emberének a kérdéseire kell választ adnia, mondja Nóda Mózes, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Római Katolikus Teológia Karának liturgikatanára. Bár meglátása szerint manapság a tudással szemben létezik egyfajta elutasítás, mégis fontos a kritikus gondolkodás a teológiában is. Az egyház legnagyobb kihívásai ellenére is tudatosítanunk kell, hogy Isten gyermekei vagyunk. A feladat, hogy elérjük azokat az embereket is, akik nem hisznek Istenben.

A Római Katolikus Teológia Kar kettős jubileumot ünnepel. Egyrészt 25 éves a kar a BBTE-n, másrészt az egyetem a 440 éve alapított intézményi elődjére tekint vissza. Mit jelent egy ilyen örökség? Milyen lehetőségek és milyen kihívások rejlenek benne?

Úgy gondolom, hogy minden évforduló egy ünnep. Ez az ünnep egyfajta büszkeséget is jelent, a teológia nem csak pár éve létezik Kolozsváron, ott van a 440 éves múlt, de számunkra talán fontosabb az utóbbi 25 év. Hogy az eltelt 25 évet hogyan kezdtük, és hova fejlődtünk. A kezdés nagyon szerény volt, de ha a 25 év alatt csak a végzett diákokat nézzük, akik kikerültek innen, akkor úgy érzem, hogy a 25 év sikertörténet: nagyon sok értékes ember került ki a teológiáról, akik ma ott vannak az erdélyi – nemcsak a Gyulafehérvári Főegyházmegyéből, hanem a Temesvári, Nagyváradi, Szatmári Egyházmegyéből is voltak, vannak diákjaink , partiumi, szatmári, kőrösvidéki plébániákon, iskolákban, állami intézményekben is. Ők nálunk tanultak, és mondhatom azt, hogy mi neveltük őket. Számomra ez büszkeség és siker. Az ünneplés lényegét ebben látom, hogy az elmúlt 25 évben sikerült az egyházunknak és a romániai magyar társadalomnak olyan embereket nevelni, akik megállják a helyüket.

Ehhez a 25 évhez hozzákapcsolódik a személyes életemnek 25 éve. Teológiát végeztem, és ha az egyetemi lelkészségen töltött hat évet is ide számolom, akkor az életemből 31 évet diákokkal, fiatalokkal töltöttem. A teológia karon húsz emberrel indultunk, fokozatosan fel kellett építeni a struktúrát, azt, ahogyan kinézzen a teológiai kar. Szép és jó volt a kettős képzés, mert azt jelentette, hogy nem csak hitoktatókat nevelünk. Nekünk is rá kellett jönni arra, hogy ha valaki a teológia mellett a bölcsészkaron tanul vagy például történelmet végez, lehet hogy történelem-, magyar- vagy némettanár lesz belőle, de ő is a mi emberünk abban az értelemben, hogy ha rendelkezik egy teológiai tudással, olyan helyeken, olyan közegben tud jelen lenni, ahova egy pap nem jut el. Ma is úgy látom, hogy ez a jövő. Elsősorban nem a hittanár képzés van a fő helyen a teológiai oktatásban, hanem a cél egy olyan teológiailag művelt értelmiség kinevelése, amelynek tagjai ma is a katolikus egyházunkat képviselik, és jelen vannak ott, ahova ma sem tud egy pap eljutni.

Milyen kihívásokkal néz szembe manapság a teológia általánosan és a szűkebb értelemben vett tudományterület, amivel foglalkozol?

A teológiának a legfontosabb küldetése mindig az, hogy a ma emberének tudjon válaszokat adni. Úgy érzem, hogy ma egy siránkozó korban élünk, mintha egy aggadolmaskodási kultúra kezdene eluralkodni. Néha a teológiai válaszaink is kicsit olyanok, mintha mi is ehhez próbálnánk alkalmazkodni: ha mindenki el van keseredve, mi is elkeseredünk, ha félelmek vannak, akkor mi is félünk. Régi kedvenc szerzőm Timothy Radcliffe, az angol domonkos szerzetes. Nemrég a kezembe került a frissen megjelent, Isten éltet. A keresztény szemlélet című könyve. Az ő gondolatait idézem. Megdöbbentett, hogy a mai társadalomnak az a problémája, hogy megjelent egy nagyon egysíkú gondolkodás. Nagyon egyszerű, bombasztikus válaszokat adunk, amikkel az emberek megelégednek. Nagyon sokszor talán a teológiai válaszaink is ebbe a hibába esnek.

Szintén megdöbbentő volt számomra, hogy a vallási fundamentalizmust és a szekularizmust két testvérnek nevezi, akik harcolnak egymással. A szerző azt mondja, hogy ők testvérek, mindkettő ugyanarra hajt, a hatalomra. Abban is testvérek, hogy nagyon leszűkített válaszokat adnak. Úgy gondolom, hogy a teológiának a nagy kihívása ez lenne ma is, hogy amikor a kor kérdéseire próbálunk választ adni, akkor ne sémákban gondolkodjunk. Meg kell tanulnunk a dialógust. Ha valakinek más a véleménye, attól még nem ellenség. Radcliffe Angliában él Londonhoz közel, a domonkos rend általános elöljárója volt, bejárta a világot, és sokkal hamarabb látja mindazt, ami nálunk is be fog következni. A szekularizációt lehet démonizálni, de ebben a világban élünk, és a teológiának az a nagy kihívása ma is, hogy a ma emberének választ adjon. Még ha a ma embere másképpen is gondolkodik, talán egyházellenes vagy semleges a hit szempontjából, annak ellenére a mai kor is Istennek a világa, Isten ma is jelen van a világban, és a ma embere is Isten teremtménye. El kell mondani, hogy akármilyen is ez a világ, a ma embere is Isten gyermeke.

Hogyan jellemeznéd a mai vallásosságot, illetve hogyan lehet ezt a vallásosságot az egyházunk liturgikus gyakorlatában megjeleníteni?

A mai vallásosságban számomra nagy talányt jelentenek a különböző lelkiségek. Nagyon sokszor, ahogy már említettem, a kérdések le vannak egyszerűsítve. Táborok kezdenek megjelenni, amelyek kicsit úgy működnek, hogyha hozzájuk tartozol, akkor biztonságban vagy, üdvözülsz, de aki nem tartozik közéjük, az ellenség. Én úgy gondolom, hogy a kereszténység tanítása önmagában olyan szép és széleskörű – nem találok most jobb kifejezést –, amelyben mindenkinek helye van. Ami a mai vallásosságban számomra zavaró tényező, azt egyszerűen így tudnám megfogalmazni: a vagy-vagy kizárólagossága.

Az az érzésem, hogy a tudással szemben létezik egyfajta elutasítás. Ez érvényes a teológiai tudásra is. Ha valaki teológiát tanul, a vallási, liturgikus kérdéseket teológiai szemszögből közelíti meg, és nem elégszik meg egyfajta jámbor ájtatossági irodalommal, akkor néha úgy tűnik, hogy ez már veszélyes. Pedig ha a Szentírást olvassuk, ott szépen meg van fogalmazva: tudom, kinek hiszek. A hitem értelmes hódolat. Ismét hivatkozom az említett szerzőre, ő azt mondja, a tanítás a szeretet egyfajta formája. A tanítás azt jelenti, hogy szeretem és keresem az igazságot, és szeretem a tanítványaimat.

Ha a kereszténységnek a legfontosabb parancsát, a szeretetparancsot leosztjuk a mindennapokra, akkor a teológiaoktatás az igazságnak a keresését és szeretetét jelenti. A diákokat erre kell ránevelni, kíváncsivá kell tenni őket, és fontos, hogy belássák, a kritikus gondolkodás, a tudás – ahogyan régen mondták – egyfajta hatalom. A tudás nincs ellene sem a lelkiségnek, sem a Szentléleknek, sem a jámborságnak. Karl Rahner, a nagy teológus azt mondta, hogy a teológiának egy esélye van: ha térdelő teológia.

Hogyan hat és hogyan alakítja a gyakorlat a teológia tudományát ma és az általad tanulmányozott korokban? A liturgikus mozgalom és a második vatikáni zsinat történetében is benne van, hogy úgy válik teológiává valami, hogy előtte különböző utakon próbálgatják, hogyan jobb.

A teológia időszerűségét mindig az adja, s most ismétlem magam, hogy azokra a kérdésekre kell válaszolnia, amelyek a ma emberének a kérdései. Több tantárgyat tanítok, de továbbra is a liturgika a kedvenc tárgyam: ott tanuljuk meg igazán, hogy az istentisztelet, az Istennek kijáró, őt megillető tisztelet mit jelent, hogy ez nem emberi mű, hanem maga a Szentírás, Isten tanít meg arra, hogyan kell őt tisztelni. Ez egyszerre jelent egyfajta szabadságot és egyfajta kötöttséget. A liturgika arra akar megtanítani, hogy minden ember Isten teremtménye. Amikor részt veszünk egy szentmisén vagy közösen imádkozzuk a zsolozsmát, ez tesz minket igazán közösséggé. Be kell vinni a köztudatba, hogy a kereszténység közösséget jelent.

Ha azok az ember, akik nálunk tanultak teológiát, tudnak így gondolkodni, ha kritikus gondolkodásmód jellemzi őket, és mernek kérdéseket feltenni, a kérdésekre merik a válaszokat megkeresni, akkor azt hiszem, hogy nemcsak személyesen ők lesznek többek, hanem az a kis környezet is, ahol élnek. Létezik az ingyen kegyelem gondolata, amit könnyen meg lehet szerezni, és az bőven elég. De úgy gondolom, hogy Isten ennél sokkal igényesebb. A teológiaoktatásra visszatérve: meg kell tanulni, hogy a tudást nem adják ingyen. Ma olyan világban élünk, ahol nagyon gyorsan mindenre választ lehet találni. Csak elő kell venni a számítógépet, ha valamit nem tudunk, rákeresünk, és sokszor meg sem nézzük a forrást, a válasz hitelességét, megelégszünk az első válasszal. Ha valaki igényes önmagával szemben, és van egy kérdése, akkor merjen utána nézni, vegye a fáradtságot, és keresse meg az igazi forrásokat, ne elégedjen meg az elsőre kapott válaszokkal.

Hol látod a teológia és a teológia kar helyét 25 év múlva és az egyház helyét 440 év múlva?

Az Ószövetségben a prófétákat úgy tudták megkülönböztetni, hogy ha beteljesedik, amit prófétált, akkor az Úr prófétája, ha nem, akkor nem tőle van. Próféta nem vagyok. 25 év múlva én úgy látom és hiszem, hogy Kolozsváron a teológia létezni fog: lesznek fiatalok, diákok, akiket érdekel a teológia, akik szeretnének többet tudni.

A 440 évhez hozzászólni… Nem vagyok pesszimista, kicsit vidámabbnak látom az életet és a jövőt. Mindig el szoktam mondani, hogy azokon a helyeken, ahol Jézus hirdette az evangéliumot, illetve különösen Pál, a mai Kis-Ázsia, Törökország területén, a kereszténység szinte megszűnt. Az, hogy itt 440 év múlva lesz-e kereszténység és lesz-e teológia, ehhez nem tudok hozzászólni. A kereszténység biztos, hogy fennmarad, mert nem helyhez kötött. Szeretném és merem hinni, hogy megmarad a kereszténység és a teológia is, hiszen ez a kultúránk, ez a hitünk.

Említetted, hogy Kis-Ázsiában, ahol az első közösségek nagyon lelkesen indultak, nincsenek. Úgy tűnik, hogy Európa ereje is fogy, és sokkal inkább úgy tűnik, hogy Dél-Amerika és Ázsia az, ami mondjuk úgy, hogy feljön. Európában többfelé jártál. Mennyire látszik Nyugaton, hogy megfáradt volna a kereszténység? Válságban volna, ahogy nagyon sokszor mi Kelet-Európából értelmezzük vagy gondoljuk?

Svájcba 27 évig jártam helyettesíteni, a másik pedig Belgium, ahova a könyvtárba jártam nagyon sokat. Biztos, hogy csappant a hitüket gyakorlóknak a száma, de ugyanakkor Svájcban azt is láttam, hogy akik gyakorolják a hitüket, és vasárnapról vasárnapra templomlátogatók, azok most már nem azért jönnek, mert ez volt a szokás, így nevelték őket, hanem tudatosan jönnek. Amikor látom, hogy minden vasárnap mintegy órát autóznak a svájci ciszterci kolostorba, ami egy erdő közepén van, mert szeretik azt a közösséget, a hangulatot, szeretik a cisztereket, akkor úgy gondolom, hogy egy olyanfajta kereszténység van kialakulóban, amikor nem azért mennek az emberek templomba, mert ha nem mennek, akkor esetleg megszólják őket, hanem azért, mert az a meggyőződésük. Van egyfajta átmenet, egyfajta másság jelen van Európában, de azt is látom, hogy akik gyakorolják a hitüket, tudatosan gyakorolják.

Magyar nyelvterületen különösen Trianon miatt jelen van, hogy bírálják a franciákat, de ha azt nézzük, ami a francia egyházban volt az elmúlt időben, ott van például Jakubinyi érsek úr kedvence, Lisieux-i (Kis) Szent Teréz, illetve a Taizé most is működik, új mozgalmak jelennek meg, akkor nem lehet azt mondani, hogy haldoklik az egyház. Nincs bennem félelem emiatt. Van egyfajta átállás, van egyfajta váltás, de a határoknál nem lehet leállítani a különböző eszméket. Azt hittük, hogy az országhatárnál az eszmék megállnak. Nem. Azt hiszem, hogy arra kell felkészülni, hogy ha nálunk is jön, és biztos, hogy be fog következni a másfajta vallásosság, és akkor azokkal kell foglalkozni, akik idetartoznak. Tetszik Ferenc pápának a gondolata, és ismét Radcliffre is hivatkozom, aki a könyvével azokat próbálja megszólítani, akik ma nem tudnak hinni, vagy valamiért nem hisznek. Leállhatunk azzal, hogy ez van, siránkozunk és sajnálkozunk, de én azt hiszem, hogy az egyházunknak az a feladata, hogy azokat szólítsa meg érthető nyelven, barátilag közeledve hozzájuk, akik nem tudnak már hinni, vagy valamiért nehezen hisznek, eltávolodtak az egyháztól.

Megjelent a Vasárnap 2021/35-ös számában. A videót készítette: Cziple Hanna-Gerda.

Összeállította: Szász István Szilárd

A sorozat részeként a Holló Lászlóval, illetve András Szabolcssal készült interjúk és videók itt találhatók: