„Lendületben vagyunk” – A Ferences Biciklitúra programja Gyulafehérvártól Budapestig

0
796
A FerBiT mezőnye Székelyudvarhely határában

Gyorsan pörögnek a napok, hamarosan itt a szeptember és megkezdődik az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ünnepségsorozata. Most megtudhatjuk, hogyan áll a Ferences Biciklitúra (FerBiT) budapesti kerékpáros zarándoklatának az előkészítése. Főcze Imrét, Bonaventura ferences testvért, dévai plébánost, a Ferences Biciklitúra főszervezőjét kérdeztük.

Gyulafehérvárról a székesegyház előtti térről szeptember 7-én, kedden 13 órakor indul 17 fő részvételével és Kovács Gergely érsek atya áldásával az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra a Ferences Biciklitúra küldöttsége. Felhívásomra önként jelentkeztek a zarándoktársak. Az első napunk úti célja Déva, ahová 73 kilométer megtétele után érkezünk meg. Az esti szentmisét a Páduai Szent Antal-plébániatemplomban végezzük és az éjszakát a ferences plébánián töltjük.

Szeptember 8-án, szerdán korán kelünk, hogy a Máriaradnáig ránk váró 128 kilométert időben tudjuk teljesíteni. Viszonylag nagyforgalmú és kanyargós – nehezen belátható – úton haladunk majd, ami nagyon komoly figyelmet és nagy fegyelmezettséget igényel mindenkitől. Vagyis nemcsak a fizikai, de a mentális fáradtság következményeire is figyelnünk kell. Kisboldogasszony ünnepén érünk a máriaradnai kegyhelyre, ahol az ünnepi szentmise után a kolostor épületében szállunk meg.

A leghosszabb és legkalandosabb szakasz szeptember 9-én, csütörtökön következik. Battonyánál lépjük át az országhatárt, és Mezőhegyes, Tótkomlós, Hódmezővásárhely útvonalon érkezünk meg Mindszentre a Tiszaparthoz. A túloldalon már ott várnak bennünket majd a kisteleki és ópusztaszeri barátaink Antal Imre plébános vezetésével, akik velünk együtt teszik meg az utolsó 12 kilométert az ópusztaszeri Magyarok Nagyasszonya-plébániáig, ahol vacsorával és szállással várnak bennünket.

A pénteki napon – szeptember 10-én – Pusztaszer, Kiskunfélegyháza, Kecskemét, Ladánybene, Tatárszentgyörgy útvonalon érkezünk majd 108 kilométer megtétele után Dabas városába. Ez lesz az utolsó hosszabb útszakasz, mert szombaton már az ünnepi eseményekre kell készülnünk és arra is tartalékolnunk kell az energiáinkat.

Szeptember 11-én, szombaton mindössze 50 kilométert kell megtennünk, hogy elérjünk az Országházig, ahol a magyar állam képviseletében köszöntik majd biciklis közösségünket. Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos vállalt fővédnökséget zarándoklatunk felett, és Alsónémeditől az utolsó 30 kilométert már az ő szervezésében, magyarországi kerékpárosokkal együtt tesszük meg a Parlamentig. Az ünnepélyes fogadtatás után budapesti szálláshelyünkre kerekezünk, ami a Duna túlpartján lesz a Margit körúti Országúti Ferences Plébánián. Este részt veszünk a Kossuth téri szentmisén és eucharisztikus gyertyás körmeneten.

Vasárnap, szeptember 12-én délelőtt elmegyünk a Hősök terére, csatlakozunk a dévai Szent Ferenc Alapítvány által szervezett székelyföldi zarándokvonat nagylétszámú küldöttségéhez és velük együtt veszünk részt a Ferenc pápa által celebrált Statio Orbis ünnepi zárómisén.

Mi tagadás: gazdag program elé néznek.

A tétlen szemlélődés nem jellemző ránk. Lendületben vagyunk, és lendületben is akarunk maradni, mert a kerékpáron is csak úgy lehet egyensúlyozni, nyeregben maradni, ha állandóan forog a kerék. Mi Csaba testvérrel arra tettünk fogadalmat, hogy amíg munkál bennünk az életerő, addig szüntelenül Isten dicsőségét hirdetjük, úgy, hogy megmutatjuk az embereknek, miképpen tapasztalható meg a mindennapokban Jézus szeretetének megtartó ereje és a Teremtő kegyelme. Noha alaposan előkészítjük a zarándoklatot, minden eshetőségre igyekszünk felkészülni. Ránk is érvényes a mondás: ember tervez, Isten végez. Ezekben a napokban is Isten kezébe tesszük életünket, sorsunkat. Mindenben rá hagyatkozunk, és a Csíksomlyói Szűzanya közbenjárását kérjük. Aki valaha, akárcsak kisebb távot is megtett kerékpáron, tudhatja, hogy bármi megtörténhet. Egyik órában még a forró napsütés, a másik órában pedig a jégeső zuhoghat a nyakunkba, nem beszélve az emberi tényezők sokaságáról: a közlekedési és útviszonyokról, a személyes erőnléti és egészségi állapotról. Ismét több korosztály, férfiak és nők is lesznek a közösségünkben, akik mind más fizikai képességekkel rendelkeznek. Türelmeseknek kell lennünk egymáshoz, hogy végig együtt maradjunk, mert a közösségünk adja mindenki számára a biztonságot, éppen úgy, ahogy a hétköznapi életben is. Hiszem, hogy a kerékpáros zarándoklat valamiképpen az élet eszenciája, mert összesűrítve minden kockázat és minden ajándék egy csomagban van. Csak akkor tudsz hozzájutni Isten ajándékaihoz, ha rendkívüli erőfeszítéseket teszel, ha vállalod a szenvedést és ha szívós és kitartó vagy. Mai elkényelmesedett társadalmunkban a többség nem hajlandó erőfeszítéseket tenni, a szenvedésről pedig – ami az élet velejárója – hallani sem akar. Azért tisztelem különösképpen a biciklis zarándoktársakat, mert ők tudatosan vállalják a megpróbáltatásokat. És ezzel nemcsak a maguk számára nyernek lelki ajándékokat, hanem mások számára is felmutatják ezt a lehetőséget, felkínálják az utat, hogy kövessenek bennünket.

Ez egy új felfogása az evangelizációnak, nemde?

Augusztus 17–20. között tartotta a Kisebb Testvérek Szent István királyról nevezett Erdélyi Rendtartománya a ferences testvérek nyári nagytalálkozóját, ahol megvitattuk többek között missziós munkánk hétköznapi kérdéseit is. Ott is világossá tettem, hogy a mai emberekhez, a mai fiatalokhoz másképpen kell szólni, mert a világunk teljesen átformálódott, másképpen működik a társadalom, más az emberek napi elfoglaltsága és egészen más az élményviláguk is. Noha a hagyományokhoz mindenképpen ragaszkodom én magam is, új módszereket kell alkalmaznunk, új inspirációt kell adnunk a híveinknek. Lehet, hogy sokaknak túlságosan is profánnak tűnik a kerékpározás, aki azonban megtapasztalta ennek az örömét és a kínját is, az mindenképpen másképpen szemléli a világot. A napokban beszéltem Antal Imre ópusztaszeri plébánossal, gyermekkori pajtásommal, aki elmondta, hogy azért biciklizik és rollerezik – lábbal hajtós rolleren – Kisteleken, a kisvárosban, ahol él, mert így közel marad az emberekhez. A motorizált ember a felgyorsult világ rabja, és egyre gyorsabban száguld. Azok az eszközök, amelyeket emberi erővel hajtunk, emberi léptékű haladást tesznek csak lehetővé, nem tudjuk túlhajtani magunkat, mert az erőnk véges és a testünk-lelkünk megálljt parancsol. Talán távolinak tűnik a hasonlat, de Szent Ferenc atyánk is amikor visszaadta a drága ruháit gazdag kereskedő apjának és helyettük egyszerű darócruhát öltött, visszalépett a kor túlhajtott trendjeitől. Most mi is ezt tesszük. Visszább lépünk egyet vagy kettőt. Megpróbálunk jobban figyelni magunkra, egymásra és a környezetünkre. Muszáj változni és változtatni, mert nagy a baj. Ettől hangos az egész világ. Mi ezt a keveset tesszük, abban a hitben, hogy már ezzel is javítunk valamit a saját világunkban, és reméljük, hogy egyre többen követnek majd bennünket.

Fényképek és szöveg: Gulyás László