Dicséret-péntek

0
631
Előfordult már önnel, hogy valaki megdicsérte a haját, táskáját, és így kezdődött el egy életre szóló barátság, netalán szerelem? Fotók: Pixabay

Hogyan dicsérjünk jól? Mikor dicsérünk? Minket milyen gyakran dicsérnek? Kasza Izabella pszichológus átvezet a gyerek-, serdülő- és felnőttkoron, rávilágítva: ahogy növünk, egyre kevesebb dicséretet kapunk, s egyre kevesebbet dicsérünk másokat.

Megfigyelte, hogy a kisgyereket milyen gyakran dicsérik a szülők, nagyszülők és a tág környezete? Dicsérjük, amikor a gyerek hosszabb ideig fenn tudja tartani a fejét, amikor egyedül, segítség nélkül átfordul, amikor először tapsikol, és sorolhatnánk a helyzeteket, amelyek előhozzák bennünk a büszkeség és csodálat érzéseit.
Mielőbb tovább olvas, keressen emlékei között pár dicséretet, amelyet akár ön adott kisgyerekének vagy akár ön kapott kisgyerekként.

Most ugorjunk egy nagyot az időben. Ön mikor dicsért meg egy serdülőt, vagy mikor hallotta, ahogy valaki egy serdülőt dicsér? Milyen szavakat, mondatokat használt vagy használtak önnel szemben? Talán ebből az időszakból kevesebb példa jut most eszébe.

Mikor dicsért ön meg utoljára egy felnőttet? Önt mikor dicsérték meg utoljára? Emlékszik, hogy mire vonatkozott a dicséret? Mikor mondták: jól áll a haja, csinos a ruhája, netalán hatékonyan, ügyesen oldott meg egy sok fejtörést okozó esetet, játszi könnyedséggel cserélt ki egy kocsikereket?

Amikor dicsérünk, pozitív visszajelzést adunk. A visszajelzés olyan információ, amely elismeri vagy helyteleníti a másik jelenlétét, viselkedését vagy hozzáállását egy bizonyos témához, dologhoz, cselekedethez (mondja Moller). A visszajelzés az az eszköz, amely segítségével tanuljuk az én és a világ kapcsolatát, amely révén láthatóvá és érzékelhetővé lesz számunkra, hogy a többiek hogyan látnak, hogyan érzékelnek bennünket, a viselkedésünk milyen hatást gyakorol rájuk, mit gondolnak rólunk, a viselkedésünkről, és hogyan éreznek irányunkban. Ugyanakkor lehetőséget ad, hogy a velünk szemben levő/kapcsolatban lévő személyeknek elmondjuk, hogyan észleljük őket, milyen érzések és gondolataink vannak velük kapcsolatban.

Amikor visszajelzünk másoknak, sok és erős érzést mozgósítunk, és bár pozitív visszajelzés esetén arra számíthatunk, hogy csak pozitív érzések kerülnek terítékre, ez nem mindig így van. Az öröm, a büszkeség és bizalom érzései mellett megjelenhet a szégyen, a félelem, hogy csalódást okozunk, a zavarodottság, és még sorolhatnánk. Amennyiben a visszajelzés része a kapcsolatunknak, legyen szó családi, baráti vagy munkahelyi kapcsolatokról, akkor a légkör, amelyben a visszajelzések elhangzanak, bizalomra épül, így lehetőség lehet mind a pozitív, mind a negatív visszajelzésre. Mindkét félben, a visszajelzést adó és a visszajelzést fogadó személyben erősek az érzések. A kisgyerek szinte sütkérezik, fürdik a dicséretben, a kamasz talán zavarában nem tud mit kezdeni a kezével, a szemébe hulló hajával. A felnőtt talán gyorsan elmormol egy köszönömöt, vagy elkezdi magyarázni a bizonyítványát, hogy igazából ő nem is olyan szép, ügyes, talpraesett, csak éppen úgy alakult, szerencséje volt… Közben csodálkozik, hogy nem érzi magát biztonságban, nem tudja, mit gondolnak róla, hogyan vélekednek felőle, nem tudja felmérni, hogy esetleges gond, krízis esetén kitől mire számíthat. Csodálkozik, hogy nem érzi, hol és hogyan részese az egésznek.

A kisgyerek, ha támogató környezetben nő fel, ahol a visszajelzés, a pozitív dicséret része a mindennapoknak, magabiztosan, kíváncsian, felfedezésre éhesen áll hozzá az élethez. A serdülő, bár cikinek tartja, hogy már megint dicsérik, gyorsan túl akar lenni a beszélgetés ezen részein (talán az egész beszélgetésen is nagyon sokszor), titokban táplálkozik belőle, fontos erőforrásává válik és megszilárdul mint készség, amelyet felnőtt életében hatékonyan és lelki egyensúlya érdekében használni tud és fog is. Megtanulja, hogy a negatív visszajelzés nem egyenlő a szeretet és elfogadás megvonásával, nem büntetés, hanem lehetőség az önismeretre és ezáltal a személyiségfejlődésre.

A felnőtt (ha esetleg ebben a korban is tanulja meg) kapcsolatokat alakíthat ki és fejlesztheti azokat, többet megismerhet önmagából és a világból, és szebbé/derűsebbé varázsolhatja a mindennapjait. Előfordult már önnel, hogy valaki megdicsérte a haját, táskáját/ autóját, és így kezdődött el egy életre szóló barátság, netalán szerelem? Velem már igen. Pár évvel ezelőtt gyönyörű novemberi napsütésben sétáltunk Nándorfehérvár utcáin, amikor hirtelen megakadt a tekintetem egy szép sálon. Aztán rádöbbentem, hogy a sálat egy olyan hölgy viseli, aki bár a csoportunkhoz tartozik, számomra ismeretlen. Első adandó alkalommal, amikor mellé kerültem, megdicsértem a sálat és elkezdtünk beszélgetni. Ma, néhány évvel később, még mindig gyönyörűnek látom azt a sálat (most már az enyém), pedig a sok használattól kissé megkopott és kivékonyodott, de annál élőbb és tartalmasabb viszont az a barátság, amely a sál révén megszületett. Bár azóta sok szebbnél szebb sálat kaptam ajándékba az én indiai barátnőmtől, ez a sál emlékeztet arra, hogy az ismeretlent a meghitten ismerőstől sokszor csak egy mondat, egy szó, és nem kontinensek, kultúrák és nyelvek választják el.

Hogyan dicsérjünk jól? Dicsérjünk a megfelelő időben, akkor, amikor valamit észlelünk, amikor valami megtetszik, hisz mindig a jelen a legmegfelelőbb pillanat. Dicsérjünk konkrétan, ne általánosítsunk, legyen bátorságunk megnevezni azt, ami megérintette a lelkünket, amiből erőt és ihletet merítünk. Dicsérjünk személyesen, ne a háta mögött, ne az édesanyának, hanem a gyereknek, ne a közös barátunknak, hanem egyenesen neki. Dicsérjünk önzetlenül, azzal a szándékkal, hogy észlelésünket, érzéseinket és gondolatainkat kifejezzük, ne azért, hogy önmagunkat fényezzük. Dicsérjünk akkor is, ha zavarban van, ha nem tudja, hogyan kell fogadni a dicsérő szavakat, és ha nekünk is nehezen megy; tanuljuk meg együtt és fejlesszük közösen ezt a készségünket.

Ha játékos kedvünk van, vezessünk be egy dicséret napota családban, a barátokkal, a munkában, amikor egymásnak kölcsönösen pozitívan visszajelzünk. Hiszen ha van zöld péntek (amikor Kolozsváron mindenki ingyen utazhat a közszállítási eszközökön), miért ne lehetne dicséret-péntek, amikor a dicséretek ingyen vannak és mindenki számára elérhetőek? Ne felejtsük el, hogy a kedves szavak rövidek és könnyen kiejthetőek, de a visszhangjuk valóban végtelen (Teréz anya).

Kasza Izabella pszichológus

(Az írás nyomtatott változata megjelent a Vasárnap 26-os és 27-es számában.)