Újságíróként nem javasolt, hogy az ember olyan témáról írjon, amiben erőteljesen érintett, mert az befolyásolja a pártatlanságát és a tisztánlátását. Ettől a normától eltekintve most mégis úgy döntöttem, hogy egy olyan témáról készítek összeállítást – sőt, a feleségemet is bevonom az írásba –, amely alól nem tudom, nem tudjuk kivonni magunkat. Mindezt azért, mert a témáról őszintébben és hitelesebben máskor nem lehet írni. Napokon belül megszületik a kisfiunk és szülővé válunk.
Az élettől megpezsdült énem viaskodott a szakmai énemmel, de végül előbbi meggyőzött arról, hogy erről írnom kell, mert egy sajátos tanúságtétel lehet Isten teremtő ereje mellett. Különös élménnyel zárult az előző évünk, és hasonlóan különössel vette kezdetét az idei. Most, amikor ezt írom, akkor is kiráz a hideg a szilveszter éjszakáján történt eseményekkel kapcsolatos emlékeim felidézésekor. Nagyon kedves barátainknál, egy fiatal házaspárnál töltöttük feleségemmel a legutóbbi szilveszterezést, akik szívélyes vendégszeretetükkel ajándékoztak meg bennünket budapesti otthonukban. Mielőtt éjfélt ütött volna az óra, elmentünk az évzáró hálaadó szentmisére.
Már nagyon régóta készültünk a feleségemmel, Zsófival arra, hogy egyszer majd szülők legyünk, ami abban is megmutatkozott, hogy már évek óta tudtuk, hogy ha egyszer lányunk születik, akkor hogy fogják hívni. Ugyanekkora nyitottsággal voltunk egy születendő kisfiú irányába is, azonban hosszú keresgélést követően sem tudtuk eldönteni, hogy milyen néven szeretnénk őt szólítani. Ezt a bizonytalanságot kezdte felváltani bennem egyfajta bizonyosság ezen a hálaadó szentmisén, amikor egyszer csak sugalmazást éreztem, és egy nevet kezdtem formálni nyelvemen: Áron. Ízlelgettem, kóstolgattam, nem tudtam pontosan mire vélni, de emlékszem, azt mondtam magamban Istennek, hogy „rendben, megjegyeztem ezt a nevet, ha elhangzik a szentmisében ez a név, akkor azt egy jelnek veszem”. Tényleg úgy éreztem, hogy derült égből érkezett a név sugallata, nem gondoltam leendő gyermekeinkre, hirtelen mégis ott termett a nyelvem hegyén. Isten komolyan vette a kérésemet, a szentmisében pedig elhangzott az Áron név az ároni áldás kontextusában. Megdöbbentem, meghatódtam, de mivel nem tudtam egészen mire vélni, a mise után az újévre készülődés közben elmeséltem feleségemnek és barátainknak az élményemet. Zsófi megerősített benne, hogy neki is feltűnt a mise közben ez a név, és ő is arra gondolt, hogy ha egyszer lesz egy kisfiunk, akár így is hívhatnánk.
Szilvesztert követően már a hazafele tartó vonatúton lázas keresésbe kezdtünk, hogy az Áron név mellé megtaláljuk azt a második nevet, amin az Áronnal együtt nevezhetnénk egy leendő kisfiunkat. Így találtuk meg végül a Mátyás nevet, ami összeállt egy egésszé: Szász Áron Mátyás. Ha egyszer kisfiunk születik, így fogják hívni. Megtaláltuk a számunkra tökéletesen hangzó nevet.
A hálaadó szentmisén egyszer csak sugalmazást éreztem, és egy nevet kezdtem formálni nyelvemen: Áron.
A történet azonban itt még nem ért véget, mert még haza sem érkeztünk Kolozsvárra, ahol élünk, a feleségem jelezte, hogy nem érzi jól magát: vagy megérkezik a havi ciklusa, vagy egy jó ideig nem lesz neki… Izgatottak lettünk, egy új élet lehetséges ígérete csillant meg előttünk, de ekkor még mindig csak a vágyainkat fogalmaztuk meg. Ez végül mérhetetlen örömben csúcsosodott ki, amikor az év negyedik napján a hormonszintet vizsgáló teszt alapján bizonyossá vált: gyermeket várunk. Leírhatatlan boldogságot éreztem akkor, mélyen megérintett a gyermekáldás, ami azóta is folyamatos örömforrás.
Hónapok teltek el, amíg a nőgyógyász először csak mint sejtést, majd később mint bizonyosságot közölte, feleségem kisfiút vár a szíve alatt. Szász Áron Mátyás már a méhében volt, amikor még mit sem tudtunk a létezéséről, de amikor már sugalmazásra „meghallottuk” a nevét. Azóta is kommunikálunk vele, a magunk néma nyelvén, ami többet mond minden szónál.
Drága kisfiunk, Szász Áron Mátyás, Isten ajándéka, szívünk teljes szeretetével várjuk édesanyáddal érkezésedet!
Megjelent a Vasárnap hetilap 2020. szeptember 6-i számában.
A cikk írását és újságban való megjelenését követően megszületett Szász Áron Mátyás. Istennek hála, a baba és az édesanya is jól vannak.
