Tartsunk lépést az élettel! Tartsuk egymásban a lelket! Tartsuk a kapcsolatot! Ma Bogdán Zsolt András a Kolozsvári Állami Magyar Színház Jászai Mari-díjas művésze válaszol kérdéseinkre, aki idén március 15-én a legjelentősebb magyar művészeti állami kitüntetésben részesült: a Kiváló Művész díjjal elismert színésznek – szerkesztőségünk nevében – ez úton is gratulálunk, Isten további vezetését kívánva életútjához.
1. Mi jót hozott az életébe a vesztegzár?
Sok mindent. Szabadidőt, amire annyira vágytam már. Tapicskolást, naphosszat időpocsolyákban mezítláb a családdal. A csend-dögönyözést. A furdalás nélküli nagy semmittevéseket. Sok-sok parányi, csilingelő nevetést, közös filmnézést, olvasást. A rácsodálkozást, hogy milyen törékeny az ember, hogy milyen kemény. A részvétet, az együttérzést a szenvedés iránt. A felismerést, hogy imént még térdig gázoltunk kis privát-szabadságokkal bevetett táblákban s most, hogy lekaszálták, mekkora terek nyíltak meg előttünk. Jól látni a szemközti domboldalon az Istenembert, ahogy viszi felfelé a keresztjét érettünk. Az örömet, hogy az Élet él, s a reményt, hogy bennünk is élni fog. És végül a készenlétet, az odaadást, hogy ha hívnak, menni tudjak.
2. Mi volt az idei húsvét legkiemelkedőbb momentuma?
A nagyszombat esti, húsvét vigíliai gyulafehérvári szentmise, a feltámadás öröme.
3. Mit sajnál, hogy nem tett meg a járvány „kitörése” előtt?
Azt hiszem, minden tőlem telhetőt megtettem.
4. Mi a legutóbbi hála-morzsája?
Hálás vagyok, hogy lélegzem, hogy kedvemre teleszívhatom a tüdőmet levegővel. Hálás vagyok úgyszintén, hogy gyerekeim, családom, szeretteim, barátaim, ismerőseim is ugyanezt megtehetik.
5. Mitől fél, amikor fél?
Attól, hogy célt tévesztek, hogy lámpásomból kifogy az olaj, hogy szemhéjam elnehezül s elalszom a várakozásban, a virrasztásban.
6. Mi a legnagyobb öröm, ami az eltelt 24 órában érte?
Hogy e kérdésekre nyugodt lélekkel válaszolni tudok.
7. Mit vár, mit szeretne a járvány megszűnése után önmagától, a környezetétől, a világtól?
Hogy a közöny vakolata lepattogjon rólunk, hogy úgy tudjunk embertársunkra nézni, a világ bármely pontjáról származna is, olyan féltő aggodalommal, részvéttel, olyan szeretettel, mintha önmagunkra néznénk. Mintha bennük a magunk életét féltenénk.
+1. Mit kérdezne most a Feltámadottól, ha megjelenne ön előtt?
Semmit. A kérdés kiszáradna ajkamon. Hagynám, hogy csendben megeredjen bennem az eső, leborulnék a sárba, amelyből vétettem, s imádnám.
