A béke uralma

0
26

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében, összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára.
Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, s ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!”
Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!”
Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, s nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem; s ti nem látogattatok meg engem!”
Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.

Mt 25,31-46

Az egyházi év utolsó vasárnapján ünnepeljük Krisztust, a Világmindenség Királyát, amelyet a népnyelv egyszerűen „Krisztus Király vasárnapja” néven ismer. Ezen az ünnepen anyaszentegyházunk nem a dicsőséges Krisztust mutatja be, hanem az értünk szenvedő Jézust jeleníti meg, aki az emberi nem megváltójává lesz a kereszt oltárán. Az ünnepet 1925-ben az akkori szentatya, XI. Piusz pápa rendelte el a Quas Primas kezdetű enciklikájával, amelyben a következőket írta: „az emberek nagy része az Úr Jézust és az ő szent törvényét száműzte a magánéletből, a családból és a közéletből, s hogy mindaddig nem ragyoghat föl a népek közt a tartós béke biztos reménye, amíg az egyének és az államok az Üdvözítő uralmát elvetik és elutasítják. Azért, amint hangsúlyoztuk, »Krisztus békéjét Krisztus országában kell keresni«”.

Az enciklika és maga az ünnep újra és újra aktuálissá teszi számunkra a béke fontosságát és Isten országának rejtett valóságát. Mit is jelent a béke? A héber bibliában a békét a shalóm jelöli, amelynek jelentése egész, teljesség, egészség, harmónia, de jelenti a világ Isten szerinti rendjét is, amelyben az ember Istennel és a teremtett világgal harmóniában van. Az Újszövetség a shalóm fogalmat eirénével fordítja, amely jelenti a külső és belső harmóniát, és főként kiengesztelődést, megbékélést Istennel, amely Krisztus műve.

És milyen is Krisztus békéje? Lefegyverző béke, amely főként az emberi szíveket fegyverzi le szelíd és értünk szenvedő szeretetével, amelyből az ő uralma, királysága épül, és amely egészen más valóság, egészen más törvények érvényesülnek. Hiszen az Isten országa – héberül a malhut elohim vagy malhut hashamaim, illetve görögül a basileia thou theo – más logikát követ. Gondoljunk csak arra, hogy ott az utolsókból lesznek elsők, az egy megtérő többet ér a kilencvenkilenc igaznál, az utolsó munkás is annyit kap, mint az első, és ugyanannyi hely jár a „bűnösöknek”, és „utcanőknek”, mint a magukat igaznak gondolóknak.

Szépen fogalmaz néhai Ferenc pápa: „szegezzük tehát továbbra is tekintetünket a keresztre feszített Jézusra. Ő nem egy futó pillantást vet rád, mint ahogyan gyakran mi tesszük vele, hanem ott marad tárt karokkal, és elmondja neked, hogy benned semmi sem idegen számára, hogy meg akar ölelni, fel akar emelni és üdvözíteni, így, amilyen vagy, történeteddel, nyomorúságaiddal, bűneiddel együtt.”

Olasz Béla

Az írás megjelenik a Vasárnap hetilap 47. számában.