† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak:
A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult.
Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Mt 25,1-13
Érezzük, hogy a mai evangéliumi példabeszéd nekünk, Krisztus-követőknek szól, emlékeztet, sőt figyelmeztet bennünket, hogy ügyes-bajos dolgaink közepette éppen a lényeget ne tévesszük szem elől. Hiszen mi magunk is teszünk-veszünk a mindennapokban, mindenki próbálja kisebb-nagyobb sikerrel intézni a maga ügyes-bajos dolgait. Van, aki korán kel, hogy verejtékes munkával megszerezze a betevő falatra valót. Van, aki meg még éjszaka is dolgozik, hogy napirendre kerüljön ügyeivel. Aztán van, aki azért dolgozik, hogy gyűjtsön, van, aki azért, hogy elérje a hőn áhított életszínvonalat. Ki-ki maga tudja, miért kel fel reggelente és hogyan fekszik esténként, de bizonyosan ez még nem élet, legalábbis a Szentírás szerint.
Gondoljunk csak bele: ezek nem többek motorikus funkcióknál vagy biológiai folyamatoknál, amelyek az alapvető szükségletek kielégítését szolgálják. Ez a Szentírás nyelvén a bios, azaz a nagyon is hétköznapi élet. Ugyanakkor a Szentírás ismer egy másik fogalmat is, amely egyben más minőség is, ez pedig a zóé, vagyis az isteni élet, amikor az ember meghaladja önnön valóságát, vagyis egzisztál, találkozik valami többel, ami igazából Valaki. Egyszerűbben fogalmazva: amikor hűen tudjuk tükrözni Isten szeretetét, irgalmas jóságát és megbocsátó kegyelmét, amikor a kiengesztelődést, az ingyenességet, az önajándékozást vagy éppen mások szolgálatát választjuk, akkor éljük az isteni életet. Erről a fajta életről az Úr többször beszél: „hogy életük legyen” (Jn 10,10), vagy „aki eszi az én testemet (…), örök élete van” (Jn 6,54). Ezeken a helyeken egy másfajta életről beszél, amely túlmutat a biológiai életen: ez a zóé, az isteni élet, amely napról napra kell bennünk növekedjen, és amelyet nem fertőz meg a bűn, ahogy a keresztelési szertartásban is imádkozzuk.
A példabeszéd mondanivalója elsősorban az olaj kérdése, hogy hogyan bánunk vele, hiszen ez a zóé az életünk. Éppen ezért az olaj lehet az időnk, amit jól felhasználhatunk, a szeretet, amit továbbadhatunk, vagy éppen a személyes istenkapcsolatunk, amelyből nap mint nap táplálkozunk.
A lámpás jelképezi a bios életünket, azt a keretet, amely lehetőséget ad a többre, a jobbra, az olaj pedig a zóé életünket, hogy csakis tőlünk függ és rajtunk áll, hogy lámpásunk ad-e fényt, hogy van-e valami több bennünk a látszaton túl, hogy életünk Istenre mutat-e.
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap hetilap 45. számában.
