A húsvéti megváltásban megújult kereszténységünk az apostoli szolgálatban válik teljessé. Erre hívja fel az olvasó, szerzetesnővér és világi hívő figyelmét egyaránt a Piarista Nővérek Konstitúciójának következő fejezete. Az apostolság olyan feladat, amelyet nem magunk választunk, hanem Istentől kaptunk, tehát megbízatás. Aki megbízatást vállal és lát el, az küldött. A küldött olyan, mint a küldő, hiszen őt képviseli. Nem ugyanaz a személy, de hasonlít hozzá, vagy legalább szeretne, törekszik hasonlítani hozzá.
Ez az elszántságunk igen kedves Jézusnak, aki feltámadása után Péterrel beszélgetve többször rákérdezett: Szeretsz-e engem? Szeretsz-e engem egészen, mindent odaadóan? Szeretsz-e engem annyira, amennyire csak képes vagy? Szeretsz-e engem, amennyire képes vagy? Kérdésről kérdésre tapintatosan engedve alább, hogy Péter szívéhez egészen közel lehessen. Az utolsó kérdésre adott megtört válasz is elegendő Jézusnak, hogy egész egyházának vezetését Péterre bízza. Minket is erre hív meg minden életeseményben, örömben és szomorúságban. S ami még hiányzik a szeretetünkből, azt az ő szeretetével egészíti ki örök időkre. Krisztus feltámadásáról való tanúskodás hozzátartozik az apostolsághoz, de nem a Feltámadottal való találkozás tesz apostollá, hanem Krisztus kifejezett felszólítása a küldetésre. Az apostolok küldetésében a döntő mozzanat a Krisztustól való kiválasztás és a tőle való küldetés, így van ez ma is az apostoli küldetésünkben.
Apostoli szolgálatunk mindenekelőtt abban áll, hogy hűségesek vagyunk Istennek szenteltségünkhöz: a keresztség által Isten gyermekei lettünk, szentáldozáshoz járulhatunk, elnyerhetjük a bűnbocsánat szentségét, a Szentlélek minden ajándéka a miénk. Küldetésünket ugyanis, mielőtt az külső tettekben megnyilvánulna, azzal teljesítjük, hogy megszentelt voltunk személyes tanúságtétele által jelenvalóvá tesszük magát Krisztust a világ számára.
Apostoli szolgálatunk végzésében, hogy konkrétan megéljük az egyházzal való közösséget, szemünk előtt tartjuk az egyetemes jog normáit, valamint az egyházi hatóság részleges útmutatásait, nem csak a külső fegyelmet illetően, hanem – és főképp – azok tartalmát illetően, a ránk bízottakról való emberi és keresztény gondoskodás érdekében. Ha Jézus apostoli követésére határozzuk el magunkat, akkor nem világrengető nagy tettekre kell gondolnunk. Hanem ahogy a szabálygyűjtemény hangsúlyozza, törekedjünk szívből megélni Krisztus követését, megmaradni benne hűségben napról napra, és figyelmünket az egyház tanításának tartalma felé fordítani, és megélni azt teljes odaadással.
Celestina anya így fogalmaz: „Ahhoz, hogy megmentsük a lelkeket, imádkoznunk, szeretnünk, cselekednünk és szenvednünk kell.” Mindennapi munkánkat, hivatásként megélt feladataink teljesítését a személyes sikeren túlmutató, nagy horderejű hatásért végezzük jól, hogy megmentsük a lelkünket és a ránk bízottakét, valósítsuk meg Isten személyes tervét magunkkal kapcsolatban, és kísérjünk el másokat ezen az úton, hogy mindannyian beteljesítsék hivatásukat. Celestina anya gondolata következőképpen foglalja össze a gondolatmenetet, amelyben a felsorolás elemeinek és sorrendjének is jelentősége van.
Időről időre meg kell határoznunk, aktuálisan életünk melyik elemeivel kell legtöbbet törődnünk és milyen módon, és az imádságban lehetőségünk van erről Istennel elbeszélgetni, az ő szemével is ránézni a kérdésekre és a lehetséges válaszokra. Nagyon nagy szeretettel vegyük körül azt, amit az életünk középpontjába helyeztünk, s aztán kezdődhet az aktív cselekvés, illetve a nehézségek, kudarcok elviselése annak érdekében, hogy rálelhessünk Istennel közösen választott céljaink eléréséhez szükséges újabb lehetséges utakra.
Útra való kérdések:
- Mi lehet most az én apostoli feladatom?
- Fel tudom vállalni szívvel-lélekkel?
- Mit tehetek a feladatom megvalósítása érdekében?
Tóth Borbála SchP
Az írás megjelent a Vasárnap 2026/20-as számában.
