A szociális testvérek lelkiségének egyik alappillére a szentlelkesség, amelyet a kezdetekkor az akkori nyelvhasználatban Szentlélek-kultusznak neveztek. Kicsit idegen a mai ember fülének, talán ellenérzéseket is vált ki a személyi kultusz szavára rácsengve, de nekünk, akik belenőttünk elődeink százéves hagyományába, teljesen szívhez szóló. Igazából nem árt felfedezni ma is a régi értelmét a „lelkes” mozgalmak idején, mert a szentlelkesség sokkal mélyebb, mint amit az újkori látványosságok biztosítani tudnak.
A Szentlélek az „arc nélküli” Isten, mert a Lélek nem önmagát teszi láthatóvá, hanem Krisztus arcát ragyogtatja fel bennünk és számunkra. A Léleknek sok szimbóluma van, de egyik sem ragadhatja meg a teljes igazságot, az emberi nyelv csak érinti azt. Talán ezért is olyan fontos, amit a szociális testvéri lelkiség mindig is vallott, hogy legyünk józanok: két lábbal a földön és lelkünkkel az égben. Ha nem ezt a viszonyulást választjuk, könnyen elragadhatnak a képzelődéseink. A Jelenvaló a jelenlét minőségéből ismerhető fel. A Lélek jelenléte a gyümölcseiről ismerhető fel. Slachta Margit testvér ezt nagyon egyszerűen így fogalmazta meg: „Ha vettük a Lelket, életre kel körülöttünk minden.” Nem tudnám jobban kifejezni, mint ő azt, hogy mit is jelent a Lélekkel élni, ezért idézem az 1927-ben a Nap újságban írt szövegét: „Lélekérvényesítés mindenütt, hol most annyi a lélekgyilkolás. Testvérek, ti ezt még nem értettétek eddig eléggé, s mindeddig azért nem tudtatok érette pünkösdi lélekkel küzdeni? Van-e már egyéni életetekben elég lélek? Átéltétek-e már, s átélitek naponta, hogy mi a lelki újjászületés? Tudtok-e a családban éltető lélek lenni? Tudtok-e ott mély, csendes, meleg, hősies szellemben keresztet viselni? Tudtok-e tévelygő gyermeket, testvért, férjet, szülőt megszentelni? És az egyesületi társadalmi életben tudtok-e magatokból kilépve apostoli áldozatos lélekkel, állhatatosan, rendületlenül, magatokat nem keresve, rejtett gyökérmunkát végezni. És ellenkezőleg, tudtok-e kilépni? Életre kelnek-e körülöttetek holt emberek, holt csoportok, holt szervezetek, holt városok? A lélek elevenít. Ha mindenre igennel feleltetek, akkor fel vagytok kenve Szentlélekkel, akkor él bennetek a mi programunk, s akkor értitek, hogy mit használ a legragyogóbb társadalmi érvényesülés, ha a belső ember bennünk csatát vesztett. Mit ér a gazdasági problémák briliáns megoldása, ha lelketek koldus? És mit használ nekünk akár ezer választójog, ha lelkünknek kárát vallottuk? S akkor, ha mindez már élő valóság bennetek, akkor kezetekbe vehetitek zászlónkat, melyen programunk lángol. A lelkiség érvényesüléséért küzdünk, gazdasági, társadalmi és politikai érvényesülésünk által. Testvérek, vessétek ki lelketekből a mételyt, mellyel a materializmus és egyéb hangzatos és divatos jelszavak és irányzatok elsikkasztottak. Vessetek le magatokról minden olyan kultúrrongyot, melytől elsorvadtatok, és katakombák századainak üde, harmatos, tavaszi, diadalmas, alázatos, mélységes és égőn vágyódó lelkületével boruljatok le most a pünkösdi időben a Lélek előtt, hogy leimádkozván magatokra, újjáteremthessétek ezt a vergődő, ezt a kínlódó, ezt a boldogtalan szegény, ezt a koldus, lélek nélküli világot.”
A pünkösdi csoda, a Szentlélek bennünk van – ha élet van bennünk –, csak rá kell csodálkozni. Van-e bennünk élet és adunk-e másoknak életet? Tudunk-e újjászületni napról napra?
Hogyan tisztelem a Szentlelket? Hát elsősorban úgy, hogy teljesítem a rám bízott feladatokat a hétköznapokban. Hogy imádom őt, és másokat is erre lelkesítek, hogy kulturális, teológiai értékeket közvetítek, hogy életet csiholok magam körül, hogy határozott vagyok katolikus identitásomban, hogy beleteszem a magam részét a közösbe, és nem elvárok, hanem adok. Hogy nem csiholom a hangulatot zajos dobpergésekkel, hanem várakozok csendben, türelemmel, és merek álmodni. A tisztelet mindig csendes leborulást jelent, sohasem hangos „kitártságot” vagy „feltártságot”.
Homa Ildikó sss
Az írás megjelent a Vasárnap 2026/30. számában.
