A szerzetes, akit az Úr magának teremtett és az ő vonzásában él, olyan, mint egy napraforgó, amely „arcával” mindig a Nap felé fordul. A szerzetes belső tekintete mindig az ő „isteni Napja” felé néz, őt keresi: társaságát, szentségének jelenlétét, éltető barátságát, a vele való bensőséget, amelyben állandó teremtés és újjáteremtés zajlik, ahol minél mélyebben találkozik és egyesül az őt teremtő, megváltó és megszentelő Istenével, annál inkább igazi önmagára talál, istengyermekségének és Isten barátjának identitásában. Az Úr jelenlétében a Szentlélek-hordozás küldetését éli meg nap mint nap. És a Szentlélekkel együttműködve lesz képes arra, hogy ne annyira önmagát, mint Jézus Krisztust adja – saját életének odaadásával – testvéreinek, akik mind Jézus Krisztusra éheznek, akár tudják, akár nem.
Küldetése tehát a lelkek megmentésére, testvérei szolgálatára szól, hiszen az anyaszentegyház tagjaként, együtt kell tevékenyen hozzájárulnunk Isten országának építéséhez. A szeretet egységet teremt a Szentlélek communiójában, a Fiú önátadó küldetésében, hogy mindannyian az örök atyai házban a szeretet egységébe juthassunk az Atya ölelésében.
Jézusról nevezett Szent Terézia anyánk ezt írta A Belső Várkastély című könyvében: „Noha mindannyian, akik a Kármelnek ezt a szent öltözetét viseljük, meghívást kaptunk az imádságra és a szemlélődésre (mert ez volt a mi kezdetünk, ebből a házból jöttünk, ezektől a Kármel-hegyi szent atyáinktól, akik ekkora magányosságban és a világ megvetésével keresték ezt a kincset, ezt a drága igazgyöngyöt, amelyről beszélünk), mégis kevesen állunk készen rá, hogy felfedje előttünk az Úr” (BV 5 lakás 1,3).
Keresztes Szent János atyánk A lélek sötét éjszakája című könyvében ezt osztja meg velünk: „Isten nem mindenkit, akik kitartóan járják a lélek útját, emel föl a szemlélődésre, még talán felét sem. Hogy miért? Egyedül Ő tudja” (SÉ I. 9,9).
Az Úr tudja, mikor válik alkalmassá egy lélek arra, hogy fölemelje a szemlélődés misztikus tapasztalatára. A szerzetes részéről viszont szükséges az igyekezet és erőfeszítés, hogy nap mint nap együtt munkálkodjék a Szentlélek kegyelmével, és alkalmassá váljon arra, hogy szemlélődő életvitele kialakítsa benne a szemlélődő embert, aki a jó Isten jelenlétében éli életét, az ő tekintetével néz a dolgokra, emberekre és eseményekre, és Jézus Krisztust követi az erényekben, a Boldogságos Szűzanya példájával, aki minden kármelita példaképe, mesternője és édesanyja.
Szent Terézia anyánk és Keresztes Szent János atyánk bátorítanak, hogy tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy felkészüljünk a szemlélődés ajándékának befogadására.
A szemlélődés, más szóval kontempláció, nagyon magasztos dolog. Nem azonos a bámészkodással, ahogy azt a hozzá nem értők elképzelik, sőt még a csodálatnál is sokkal többet jelent. A mi részünkről ez Isten arcának keresése, Isten jelenlétének és szerető közelségének fáradhatatlan keresése. Ezért szükséges a csendes odafigyelés az Igére, a Lélek benső sugallataira, Jézus baráti, jegyesi társaságára a magányban. Mindez azonban nem lehet egy önkeresés külső álarca, hanem egy olyan önzetlen odafordulás a jó Isten felé, amely készségessé tesz az ő szolgálatára, amelynek természetes és egyben természetfölötti következménye is a felebarát szeretete igazságban, alázatban, önzetlen nagylelkűségben és szolgálatban.
A szemlélődés ugyanakkor kegyelem. A munka megalapozásához nekünk meg kell tennünk a mi részünket, de a szemlélődés természetfeletti ajándékát maga az Úr viszi végbe a lelkünkben. Ennek következtében elmélyül a lelki élet és jelentősen kibontakozik.
A szemlélődő élet Krisztus-központú. Erre épül Regulánk alapgondolata: „elmélkedjenek éjjel-nappal az Úr törvényéről és virrasszanak az imában”. Ha a jó Istent nagy szeretettel szolgáljuk, nemde azt keressük, hogy miként járhatnánk az ő kedvében? Kis Szent Teréz mindent a jó Isten örömére akart tenni. Ezért keresi a kármelita a jó Isten akaratát. Nem könnyű bárkinek az akaratát teljesíteni, de aki szeret minket és mi is őt, annak bármikor készen állunk megtenni a kívánságát. Isten akaratának keresése, a szabályok buzgó megtartása pontosan az ő szeretetére adott szeretetválasz, befogadó odaadás.
Mindezt akkor tudjuk megélni, ha a jó Isten állandó jelenlétében élünk. Ezt Szent Terézia anyánk az Úr Jézussal való bensőséges barátságnak nevezi. A jó Isten jelenlétét nem csak a zsolozsma imádkozása alatt vagy a napi két belső ima idején kell hogy tudatosítsuk, hanem mindig. Az ember figyelme szétszóródik, főként, ha feladatai is nagyon szerteágazóak, vagy éppen lelki hullámvölgyön kell áthaladnia, mégis újból és újból vissza kell térnie a jó Isten jelenlétébe.
Ez hogyan történhet? Akár úgy, hogy tudatosítjuk, hogy az Úr mellettünk van, velünk végzi a teendőket. Úgy is történhet, hogy felidézünk egy szentírási igét, amelyet ízlelgetünk. Olyan módja is lehet, hogy egy pillanatra megállunk – többnyire lelkileg –, hogy az Úr Szent Arcára tekintsünk, aki lelkünk mélyén jelen van. Segíteni szokott a Jézus-ima szüntelen végzése is, vagy egy-egy fohász, felajánlás, sőt a hála gyakorlása is, annak tudatosítása, hogy az Úrért teszek mindent, konkrétan azt, amit most éppen végzek.
Ugyanakkor figyelmünket akkor is ráirányíthatjuk az Úrra, ha állandóan nem gondolunk rá. Megbeszélhetjük vele, mint jó Atyával, Testvérrel vagy Jegyessel, hogy szívünk minden dobbanását neki adjuk, hogy így is jelenlétében legyünk.
Wilfrid Stinissen OCD atya azt javasolja, hogy „néha jobb, ha nem keressük tevőlegesen Isten jelenlétét, hanem egyszerűen abbahagyjuk, hogy másra gondoljunk. Elhagyva mindent, ami téged foglalkoztat, máris kitárulsz Isten és az ő békéje előtt…”. Ugyanígy az Úr jelenlétében kell élnünk a kapcsolatainkat is, a szabadidős tevékenységeinket is. Jó ezekre kérni az Úr áldását, sőt a belső imában az Úrral elbeszélgethetünk mindarról, ami foglalkoztat, átadhatjuk testvéreink ránk bízott imaszándékait, kérve az Úr segítségét a küzdelmeikhez. Velük köszönetet mondhatunk a kegyelmekért, a legkisebb dologtól a világban zajló legnagyobb horderejű eseményekig.
A mi erőfeszítéseink mellett kérnünk is kell az Úrtól, hogy nyilatkoztassa ki számunkra jelenlétét. Ez is az ő kegyelme, hiszen ha nem tapasztaltatja meg igazi önmagát, mi nem tudjuk produkálni, abból csak bálványkép-kivetítés lesz, de a jó Isten élő Isten, aki személyesen közeledik hozzánk.
Az Úr jelenlétére segíthet az is, ha figyelünk arra, hogy ő mit szól ehhez. Biztosan egy ige is felötlik bennünk, megvilágosít minket, és az Úr éppen azzal válaszol. Ez a hétköznapi, gyakorlati út segít egyre mélyebben ráhangolódni az Úr csendes jelenlétére. Egyre inkább elmerülünk az ő jelenlétének csendjében és abból táplálkozunk.
Ez kihatással van magatartásunkra, szavainkra, munkánk végzésére, imádságunk minőségére is. Itt érhető tetten, amit az Úr Jézus mond: „nálam nélkül semmit sem tehettek” (vö. Jn 15,5). Valóban látható az a minőségi különbség, amely az Úr jelenlétében végzett tevékenységünk és a között van, amelyet nem hatott át az Úr jelenléte. Például Kis Szent Teréz is egy ebédlős szolgálat során kapott nagy kegyelmeket. Miért? Mert áthatotta a jó Isten jelenléte. Ő maga vallja meg, hogy élete során soha nem telt el még három perc sem úgy, hogy a jó Istenre ne gondolt volna. És róla valóban ragyogott az imádás sugara, a jóság, az odafigyelés nővértársaira. Valóban tudott Jézus szemeivel látni, és nap mint nap megélni a Szent Arc misztériumát, mert az ő tekintete előtt élte az életét.
A jó Isten jelenléte segít leegyszerűsödni és segít átsugározni az ő szeretetét. Aki az ő jelenlétében él, amellett jó élni. A jó Isten vonzása szinte kézzel tapintható egy Isten jelenlétében élő, Szentlélek-hordozó személyben. Ezért sugároznak a szentek, ezért vonzóak a szentek, még csendesen, rejtetten és hangtalanul is. Mi a titka? Engedik, hogy az Úr méltó eszközei, sőt munkatársai legyenek a lelkek megmentésének művében, tudva, hogy a Mester, a Művész, a Szabadító és a Megszentelő maga a jó Isten. Isten jelenlétének átélése nélkülözhetetlen, hogy Krisztus-központúvá fejlődjünk. Segít megszabadulni önző önmagunktól és az Isten fiainak szabadságában élni. Végső soron a minőségi keresztény élethez is alapvető fontosságú, mert segít a szőlővesszőknek Krisztusban maradni, aki az Igaz Szőlőtő, akiben a Szentlélek gyümölcseit teremhetjük meg. Ez már értelmes, céltudatos, minőségi élet. Maga az élet válik imádássá, Isten dicséretévé, mert azzá vált, amire rendeltetett. E virágból pedig az örök üdvösség termése születik, ha mindvégig Krisztusban megmaradunk.
Jozefa-Terézia OCD nővér
Az írás megjelent a Vasárnap 2026/33-34. számában.
