Mária szégyen nélkül fogant, fájdalom nélkül szült, és innen romlás nélkül költözött el… (III. Sándor: Ex litteris tuis). Az apostolok ravatalra emelték (Máriának) a testét, és egy sírboltban helyezték el; és ők álltak őrt mellette… Megállt előttük az Úr, és felvéve a szent testet a felhőben a paradicsomba vinni parancsolta… (Tours-i Szent Gergely: A csodák nyolc könyve). Szűzi tested egészen szent, egészen Isten lakhelye, ezért mentes a porrá oszlástól. (Konstantinápolyi Germánosz: Sermo, I.) Mert lelked nem szállt alá az alvilágba, a tested nem látta a feloszlást… a mennyországban trónolsz Királynőként, Úrnőként, Uralkodónőként, mint Istenanya… Illet, hogy azt, aki az Ige-Istent a méhében vendégül látta, a Fia lakhelyére fölvegyék… és az Anya Fiának királyi szobáiban időzzék… (Damaszkuszi Szent János: Az elszenderülésre)
Augusztus 15-én az egyház a Boldogságos Szűz Mária halálát és mennybevitelét ünnepli. Azt a legfiatalabb dogmát ünnepeljük, hogy Szűz Mária halála után nem úgy halt meg, mint akárki közülünk. Az ő testét nem érte romlás, hanem a mennyei dicsőségbe testestől-lelkestől felvétetett, s a mindenható Isten a mindenség királynéjává tette. A rózsafüzér titkai közül a dicsőséges két titkát ünnepeljük: ki téged Szent Szűz a mennybe fölvett; ki téged Szent Szűz a mennyben megkoronázott. XII. Piusz pápa 1950. november 1-jén hirdetett ki az új dogmát: „A Szeplőtelen Istenanya, mindenkor Szűz Mária a földi életpálya befejezése után testével és lelkével fölvétetett a mennyei dicsőségbe” (DS 3903). A jóságos Istenanya „a legszorosabb kapcsolatban van fiával és így részesedik a sorsában”.
Jacopo Torriti ferences művész a szerzője az apszisban látható Mária-ciklusnak. IV. Miklós pápa (1288-1292), az első ferences pápa bízta meg a mozaik elkészítésével, a mű1296-ban készült el.
„Lehetetlennek látszik, hogy eme földi élet után nemcsak lélekben, hanem testben is elválasztott lett volna Krisztustól az, aki Krisztust foganta, szülte, tejével táplálta, karjában tartotta, kebléhez szorította” (DS 3900). A dogma Krisztus és Szűz Mária szeretetegységét hangsúlyozza. Ez a szeretetegység a halál után sem szűnik meg. Imádságainkkal, a kegyelem elfogadásával mi is összekapcsolhatjuk életünket Krisztussal. Ha pedig összekapcsoljuk az életünket Jézussal, akkor a halál ezt a kapcsolatot nem fogja megtörni – Jézus szeretete átsegít minket a halálon. Mária jel számunkra, a győzelem és a remény jele. Mi is eljuthatunk oda, ahova Mária eljutott (Ratzinger bíboros: Sion leánya). Ezt a gondolatot fejezi ki a szentmise prefációja is: „Mert ezen a napon az Istenszülő Szüzet felvetted a mennybe. Így ő lett Egyházad megdicsőülésének kezdete és példája, zarándok néped vigasza, és biztos reménye”. A mennyekbe felvett Boldogságos Szűz Mária közbenjár értünk. Ő az, aki összefogja kéréseinket és Fiához viszi. Ez a gondolat fejeződik ki az olvasmányban is, ahol a Szent Szűz úgy jelenik meg, mit a napba öltözött asszony, aki a Gonosz Lélekkel szemben védi földi gyermekeit (vö. Jel 12,1–6).
Jeruzsálemben már az 5. század elején ünnepelték Mária halála napját (átmenetelnek, születésnapnak vagy elszenderedésnek nevezték. Keleten a 6. században mint Mária mennybevitele vált általánossá (Dormitio sanctae Mariae), nyugaton a 8. századtól mint Mária mennybevitele (Assumptio beatae Mariae) szerepel a kalendáriumokban. I. Sergius tette Rómában hivatalos ünneppé. Az ikonográfiában Mária halála, temetése, mennybevétele inkább a középkornak, mennybevétele, megkoronázása a barokknak volt jellemző kedvelt témája. A Bibliában több helyen olvashatunk égberagadott, mennybe vitt emberekről (Ter 5,24; Zsolt 16,10; Zsid 11,5; 2Kir 2,1; 2Kir 2,11–12; 1Mak 2,58; Mt 27,52–53; 1Tessz 4,17; 1Kor 15,13–25) és mennybéli megkoronázásról: 2Tim 4,8; Jak 1,12; 1Pét 5,4; Bölcs 5,15–16. Az apokrif hagyományt felhasználva a Legenda aurea beszéli el Mária halálának és mennybevételének körülményeit.
Balla Lóránt
Az írás megjelent a Vasárnap 2018/32-es számában.
