Előző írásomban megismerhettük a festői Balaton-felvidék tájait és az ott élő pálosok tevékenységét. Ezen a képzeletbeli úton haladunk most tovább.
Amikor Nagyvázsonyt elhagyjuk és Óbudavár felé haladunk, a táj szépsége teljesen magával ragad bennünket. Csodálatos kis falvakon vezet át utunk, Szentantalfán, Köveskálon, Kékkúton, míg elérkezünk Salföldre, ebbe a kicsi ékszerdobozba. A falu mellett, áthaladva a helyiek által kőtengernek nevezett helyen, beérünk az erdőbe, melynek mélyén van egy másik pálos kolostorrom, melyet 1263-ban említenek először. A szépen felújított romok fala, szelleme arról a kolostorról mesél, melynek védőszentje Szent Mária Magdolna, a bűnbánat és az ezt követő igazi istenszeretet példaképe, akinek alázatos megtérése, az Úr lábának a megmosása a remeték számára igazi példakép lehetett. Mert aki remeteségre adta a fejét, abban benne volt a bűnbánat, alázat és az Isten iránti szeretet szelleme. Azt, ami az ember szívében rejlik, senki nem láthatja, de kívülről, egy ragyogó tekintetből, a békét sugárzó arcról leolvasható. Talán ezért is szerették oly nagyon ezeket a pálos barátokat, mert arcukban az ember jobbik énje tükröződött vissza. 1487-ben a kihalófélben lévő kolostor birtokait az onnan nem túl messzire lévő Bakonyszentjakab kolostora kapta meg. Ebből azonban már csak egyetlen falrész látható, holott ez a kolostor igen terjedelmes épület volt valaha.
Szintén 1263-ban létesült a badacsonytomaji pálos kolostor, mely kútjának forrásvize ma is csordogál, szívesen isznak belőle az arra járó turisták, zarándokok. Ennyi maradt az egykori épületből. Egyesek szerint a pálos barátok itt termelték azt a szőlőt, melyből a badacsonyi szürkebarát bor készült. A pálosok kezdetben ugyanis szürke csuhában jártak, amelyet csak 1341-ben váltottak fehérre, hogy megkülönböztessék magukat a kóbor barátoktól, akiknek szintén szürke volt a ruhájuk, és némely esetben pálosoknak adták ki magukat.
A pálosok, miután a Szent Korona országának szinte minden szegletét benépesítették Erdélytől kezdve a Felvidéken át a nyugati és déli részekig, átlépték az ország határait, eljutottak Jeruzsálembe is. Különböző helyeken alapítottak kolostort, mint pl. Lengyelországban, Németországban, Franciaországban, Portugáliában, később Litvániában, Orosz-, Morva-, Cseh- és Stájerországban. S hogy a tengeren túlra is elrepüljünk, ott vannak a portugáliai pálosok, akik egyes feltételezések szerint Amerika felfedezése után, 1495 körül eljuthattak Dél-Amerikába is, és a latin-amerikai spanyol gyarmatokon térítettek. Ha ez valóban így volt, akkor az Argentínában és Paraguayban alapított pálos rendházak más szerzetesek birtokába kerülhettek.
A török idők alatt a legszebb kolostorok elnéptelenedtek, leégtek, a pálosok számos kincse elveszett. Budaszentlőrincen, a rend akkori központjában gazdag könyvtár, művészeti értékek sokasága veszett el. Elpusztult Báthory László bibliafordítása is a könyvtárral együtt, amely munkát e hatalmas monostor melletti remeteségben végzett el ez a nemesi családból származó pálos szerzetes, úgy, hogy felhasználta a már korábban meglévő, egybegyűjtött fordításokat is. Így az ő nevéhez fűződik az első magyar nyelvre fordított Biblia, mely sajnos nem maradt meg az utókor számára.
A budaszentlőrinci monostor legfőbb támogatója Nagy Lajos mellett Mátyás király volt, aki kedvenc pálosait nagyon szerette. Halálakor, 1490-ben a következőket írta róla évkönyvében a hálás pálos rend: „A legjobb fejedelmet siratja a pálos rend, amely elismeri, hogy egyrészt az egyik hollóstól, isteni Pál atyánktól eredetét nyerte, másrészt a másik hollóstól, Mátyástól nem szerény anyagi javakat kapott, s ezért gyászolva őt emlékezetében örökké megtartja.”
Bátor Botond pálos szerzetes
Az írás megjelent a Vasárnap 2024/32-es számában.
