Amióta van FeltöltŐ fesztivál, azóta már nemcsak Gyergyószentmiklóson, hanem egész Erdélyben ismerik KÁNTOR BOGLÁRKA nevét, mindig csicsergő hangját, már-már csodaszerűen megnyugtató kisugárzását. Napjainkban igazi ritkaságnak számít, ha valaki ennyire képes a hétköznapokban is zsigerből ragyogni: Boglárka azt mondja, neki emögött az isteni vezetés elfogadása áll. Feleség, édesanya, tanítónő, vállalkozó, fesztiválszervező, megyei tanácsos, dicsőítő zenekar énekese – hogyan lehet ennyi feladatot kézben tartani, hogyan segít az egyensúlyban a hit és hogyan lehet nőként ma jó kereszténynek lenni, mindezekről beszélgettünk.
Tanítóképzőbe jártál, mai napig tanítasz is, de emellett vállalkozó, fesztiválszervező, megyei tanácsos is vagy: hogyan vezetett ilyen szerteágazó foglalkozásokhoz az utad?
Ha a jó Isten valamire elhív, akkor megadja az ahhoz szükséges erőt is. Emellett nagyon szerencsés, áldott vagyok, mert nagyon jó családi háttérrel rendelkezem: olyan férjem van, akivel egy irányba húzzuk a szekeret, kisegítjük és kiegészítjük egymást mindenben, amire csak szükség van, de a teljes családunk úgy működik, hogy mindenki igyekszik kivenni a részét a különböző teendőkből, szolgálatokból. Ahogy kikerültem az iskolapadból, a tanítóképző után rögtön elkezdtem dolgozni tizennyolc évesen, már akkor is végeztem közösségi munkát is, de mindig is álmom volt, hogy lesz egyszer egy saját vállalkozásom. Sokkal jobb, ha több lábon áll az ember. Gyermekkori vágyam valósult meg: a gyermeknevelési szabadságom ideje alatt nyitottam meg az esküvői szalont. Nagyon jól működik a két munka, mert amíg nyári szünet van az iskolában, addig tombol az esküvői szezon, de a férjem is a vállalkozásunknál dolgozik, így a kliensek nem szenvednek hiányt, ha nem vagyok mindig ott. Most már családi vállalkozásként működik a cég. Aztán munka és gyermekek mellett lediplomáztam a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen, majd menedzsment szakot is végeztem, mert mindig is érdekelt a szervezői munka. Bár nem volt egyszerű, de nagyon örülök most, hogy nem voltam lusta. Nem volt könnyű kitartani, de amíg az ember azt érzi, hogy van ereje és tud haladni előre, ezeket a feladatokat el kell végezni még fiatalon, frissen végzettként. Merni kell belevágni mindenbe, amiről az ember úgy érzi, hogy a jó Isten elhívta rá és képes is rá. Hiszem, hogy azokkal a képességeinkkel, amiket kaptunk, kapunk, előbb vagy utóbb el kell majd számolnunk, és én úgy szeretném leélni az életem, hogy ezeket a talentumokat mások javára kamatoztattam. Úgy tartom, hogyha valamit nem próbálunk meg, és életünk végén visszatekintünk a kihagyott dolgokra, sokkal nagyobb kudarcot élünk meg, mintha megpróbáltuk volna, és esetleg nem sikerült. A mi lett volna ha és másként is alakulhatott volna típusú gondolatokat elviselni sokkal fájdalmasabb, mint egy esetleges próbálkozás utáni kudarcot.
Aki kicsit is ismer, az tudja, hogy a hited, istenkapcsolatod meghatározóan vezet az utadon. Hogyan alakult ki ez az erős kapcsolat az Istennel?
Az a tiszta, Istentől jövő szeretet, amit az ember gyermekként érzékel, az még mindig él bennem, ennek átadása főként a nagymamámnak köszönhető, aki már babakoromban gyalog, járhatatlan helyeken elhordozott búcsúba, kitaszította a dombon a babakocsit, kisgyerekkoromtól kezdve részt vettem éjszakai virrasztásokon, szentségimádáson, különböző lelkiségi programokon, és az értem elmondott imáknak köszönhetően is erősödött a hitem. Ugyanakkor életem során sokszor adott a jó Isten lehetőséget arra, hogy a vele való kapcsolatom elmélyülhessen. Gyermekként, fiatalként sem hagytam ki egyetlen lelki programot sem, olyan is volt, hogy vasárnap mindhárom szentmisére elmentem, de nem kellett küldeni engem soha otthonról, önszántanból is mentem. Nagyon fontos, hogy kik vesznek körül, ki milyen példát mutat gyermekkorunkban, és rajtunk, mai szülőkön is nagy a felelősség, hogy miben mutatunk példát a gyermekeinknek, erősen függ ettől, hogy milyen lesz az istenképük. Én a nagymamámtól kapott, erőteljesen kiáradó szeretetnek köszönhetően ugyanilyen szerető istenképet kaptam, hiszen ha a nagymamám ennyire tud engem szeretni feltétel nélkül, akkor mennyire szerethet a jó Isten – ez a gondolat segített elindulni az utamon, amin ugyan voltak hullámvölgyek, de ezeket meg kellett, és mindig meg kell mászni.
Hogyan tartod vele a kapcsolatod a hétköznapokban?
Igyekszem a napomat mindig egy imával, de legalább egy fohásszal indítani. Nem mindenkinek működik az, hogy végigimádkozza az egész napot rózsafüzérrel, viszont az nagyon fontos, hogy maga az egész napunk egy „ima” legyen, azaz igyekszem olyan életet élni mindig, hogy semmiből se hagyjam ki a jó Istent. Ha leülünk enni, mindig meghívom, hogy legyen ott velünk, áldja meg az étkezésünket, vagy ha a közösségért dolgozom, akkor az az ő vezetése, irányítása alatt történjen. Ne csak Kántor Boglárka szervezze a feltöltŐ-t, ne csak Kántor Boglárka szavazzon a megyei tanácsülésen, hanem az a döntés, az a munka Istennel együtt történjen meg. Azt tapasztaltam, hogyha a mindennapjaimat eszerint élem, nagyon gördülékenyen tudnak zajlani a dolgaim, de azokban az időszakokban, amikor egy kicsit szárazabb a lelki életem és nem hívom be a mindennapi teendőimbe őt, akkor eszeveszetten nehezen megy minden, háromszor annyit kell dolgoznom ugyanazért az eredményért, ami sokszor így össze sem jön. A vasárnap nekem nagyrészt szolgálatot jelent, mert a fél napunkat a templomban töltjük a Glory zenekarral, de a hétköznapokban is igyekszem eljutni az imádság házába, ha van rá lehetőség, vagy szentségimádáson részt venni, imádkozni a gyermekekkel itthon.
Együtt imádkoztok?
Mi minden esténket közös imával zárjuk, már nem is kell nekik segíteni, tudják, hogy minden este hálát adunk legalább egy dologért és egy dolgot kérhetünk másnapra. Ez édesanyaként is nagyon hasznos, mert az esti imákból megtudom, hogy mi volt aznap fontos a gyermekeimnek, a kéréseik alapján pedig tudom, hogy éppen milyen nehézséggel küszködnek. Ráadásul a kicsik így tanulnak meg hálásak lenni. Elsőáldozása előtt hittanóráról úgy jött haza egyik fiam, hogy hálát adott azért, hogy szülőkként mi őt vállaltuk. Igyekszünk megtanítani őket arra, hogy a nehézségekben is legyenek hálásak.
Ha már szóba került a zenei szolgálat: a Glory Dicsőítő Zenekar alapító tagja vagy. Mesélj kicsit az indulásról és a zenekar jelenéről!
Fiatal zenekar a miénk, négy éve alakult. Vasárnapról-vasárnapra azt éreztem a templomban, hogy sokan csak beülnek a padba, nem is énekelnek, csak elmennek, hogy legyen kipipálva a misére járás: ott voltunk, részt vettünk az Úr napján, megnyugtatjuk a lelkiismeretünket. Mindig éreztem, hogy a szentmisének többről kell szólnia, mint a részvétel, a jelenlevés. Valami élőbbet szerettem volna, olyat, ami az Istennel való élő kapcsolatra vezet rá akkor és ott. És, hogy az énekek, amiket elénekelünk a szentmisén, élőbbé váljanak, ne monotonitást éljünk meg, ha az orgonát halljuk felcsendülni. Hónapokon keresztül kerestem gitárost, hogy elindulhassunk a megvalósítás útján, már szinte fel is adtam, amikor egyik szombaton késő este küldött valaki egy telefonszámot, hogy őt még próbáljam meg. Akkor úgy voltam vele, hogyha ez most nem válik be, abbahagyom a keresgélést, próbálkozást, de a gitáros vállalta. Utána szépen összeállt a zenekar, jelenleg huszonhárman vagyunk, ebből heten a technikai munkáért felelősek, a többiek a zenészek, a dobos és a vokalisták. Minden vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent István plébániatemplomban teljesítünk szolgálatot, és most már egyre többen csatlakoznak be az alkalmakról készült élő közvetítésekbe, Magyarországról is. Nem a Glory-ért, hanem az Isten hívó szaváért hallgatnak, néznek minket, és olyan jó érzés, hogy ez a hívó szó rajtunk keresztül szólalhat meg. De időnként hívnak más településekre is, igyekszünk ezeknek a felkéréseknek is eleget tenni. Én azt hiszem, hogy ez a fajta élő zene hiánycikk a ma egyházában, minden plébánián jó lenne, ha működne egy dicsőítő zenekar, amely fiatalosan, lendületesen az élő hitet tovább tudja adni, elsősorban a fiatalokhoz tudja közelebb hozni a hit megélésének ezt a lehetőségét.
Ugyanebből a megfontolásból kezdtél neki a FeltöltŐ keresztény zenefesztivál megszervezésének is? Összerázó, lélekfrissítő – ezeket szokták írni a résztvevők utóhangként az eseményről, de mennyire nehéz ezt az élményt megteremteni?
Annyira erősen éreztük jó néhányan az Isten elhívását ennek a fesztiválnak a megszervezésére, hogy amikor az első évben elindítottuk, nagyon kevés nehézséget éltünk meg. Az akadályokat akkor éljük meg nehézségként, ha nem érezzük a gondviselést. Az első feltöltŐnek úgy indultunk neki, hogy az egész rendezvényre csak ötszáz lejünk volt, és ez még a rendezvény előtt egy hónappal is így volt, miközben a költségek nagyobbra rúgtak, mint egy ingatlan ára. Már azon gondolkodtunk a férjemmel, hogy eladjuk az autónkat, a többit meg hátha valahogy kirendeli a jó Isten, és egyszerre csak megoldódott, megérkeztek a támogatások és pont annyi pénz gyűlt össze, amennyire szükségünk volt, egy lejjel sem több vagy kevesebb. Aztán a magyar kormány is felajánlotta a támogatását, s bár mi az elején még nem tudtuk, hogy mennyibe kerülnek az előadók, hogy forintban kell majd őket kifizetnünk, hogy mennyi lesz az árfolyam, ennek ellenére a kormánytámogatás is banira pontos volt. Ezeket csodaként éltük meg a szervezés folyamán, egyértelmű volt a gondviselés, az elhívás, hogy a templom falain kívülre is kivigyük Istent, és megmutatni, hogy a hitet a hétköznapokban is meg lehet élni. Az idei már a harmadik FeltöltŐ a Covid miatti kihagyás után. Egy világi fesztivált viszont sokkal könnyebb megszervezni, mint egy keresztény zenefesztivált, előbbinek ugyanis sokkal nagyobb a támogatottsága, de a médiában is érzékelhető, hogy nem hozzák le úgy a híreinket, mint a világi fesztiválokkal kapcsolatos tudnivalókat. Azért az még mindig érződik, hogy ez „csak” egy keresztény rendezvény.
Hargita Megye Tanácsának munkatársa is vagy. Hogyan, miért kerültél a politikai közéletbe?
Közösségért dolgozni mindig nagyon szerettem, a politika egyébként egyáltalán nem áll közel hozzám, a közösség viszont annál inkább. Úgy gondolom, hogy attól, hogy keresztények vagyunk, van helyünk a politikában, sőt. Hiszen ha a politikában minden ember keresztény szemléletű lenne, teljesen más lenne ennek az országnak a vezetése a hétköznapokban is és nemcsak a lelki életünk terén. Nagy tévhit az, hogy a lelki élettel csak a papoknak kell foglalkozniuk, törődniük, vagy a kereszténység csak az egyházi elöljárók felelőssége, munkája. Mindegy, hogy hol vagyunk, az élet mely területén működünk, ott meg kell állnunk a helyünket, és amikor én ezen a pályán elindultam, elhatároztam, hogy ezt a keresztény lelkületet, szemléletet szeretném oda bevinni. Azért vállaltam közéleti szerepet, hogy keresztényként tudjak abban a közegben is jelen lenni, a döntések során szót kapni, hogy tudjak odafigyelni arra, hogy megadjuk-e az Istennek, ami az Istené és nem csak a császárnak, ami a császáré. Így teremtődött lehetőség például arra, hogy Hargita Megye Tanácsának következő éves stratégiájába komolyan belefoglaltuk a keresztény értékeink tudatos megőrzését és erősítését. Az erre vonatkozó programtervet egy munkacsoporttal közösen dolgoztuk ki, de az kulcsfontosságú egy ilyen munkánál, hogy elhivatott emberek végezzék, akik nem politikai érdekekért, nem a csillogásért, nem az első sorban ülés lehetőségéért végzik ezt, hanem azért, hogy a keresztény értékek tükrének alapja legyen ma a mindennapokban. Látjuk azt, hogy a különböző országok milyen szemlélet alapján haladnak előre, milyen értékeket tartanak általánosan továbbadandónak és szemmel látható az eredménye, hogy mi történik ott, ahol nem keresztény emberek ülnek abban a bizonyos első sorban.
Temérdek munkád, szolgálatod mellett kétgyermekes családanya, feleség vagy. Mi a jó életegyensúly titka?
Hiszek abban, hogy mindenkinek van valamire elhívása, de van, ami nem az ő feladata. Az én komaasszonyaim például olyan finom tortákat, süteményeket sütnek, hogy bárki megnyalhatná mind a tíz ujját utánuk, én meg, derekasan bevallom, hogy egy piskótatésztán kívül soha semmit nem sütöttem még. Most ostorozhatnám magam, hogy milyen háziasszony vagyok, de nem ezt teszem, mert tudom, hogy én esetleg valami másban vagyok ügyes. Abban hiszek, hogy mindenkinek abban kell ügyesnek lennie, amire elhivatott. Nem kell mindenkinek nagy karriert befutni vagy egyszerre ezerféle feladattal megbirkózni, de amit úgy érzünk, hogy kitelik az erőnkből, azt tegyük meg. Megnyilvánulhat ez egy sütiben vagy egy vasárnapi négyfogásos ebédben is. Az egyensúlyomat, a mindennapi erőmet én mindenekelőtt az istenkapcsolatomból merítem, abban a tudatban tudok mindent elvégezni, hogy nem önmagától jön az erőm, nem magam teremtem, hanem tőle kapom és mindent vele együtt teszek. A másik nagy segítségem, ajándékom a családi hátterem: segítőkész nagyszülei vannak a gyermekeimnek, akiket mindig be lehet vonni a mindennapokba. Rengeteget segítenek a nagymamák a gyermekek nevelésében, ugyanakkor a gyermekeknek is szükségük van arra a feltétel nélküli szeretetre, amit én is megkaptam a nagymamámtól. Emellett nagyon megértőek velem a családtagjaim: ha például egy este nem jutott időm elmosni a mosatlan edényt, úgy értékelik, hogy anya most fontosabb dolgot végez, mint a mosogatás, és akkor besegítenek a házimunkában. Fontos, hogy minden, amit teszek az életemben, azt nem egyedül viszem véghez, legyen szó munkahelyről, önkéntes tevékenységekről, szolgálatokról, minden feladatot közösen végzünk. A férjemmel igyekszünk a gyerkőcöket is legtöbb tevékenységbe bevonni, de a házat sem egyedül takarítom, hiszen nálunk működik az elv, hogy nemcsak egyedül én élek benne, nemcsak én használom, így mindenki más is kiveszi a részét ezekből a munkákból is.
Nőként ma nem könnyű ebbe az irányba terelni a közgondolkodást, hiszen napjainkban sokkal több feladat jut nekünk. Most már mi is ugyanúgy eljárunk dolgozni, mint a férfiak, de közben a háziasszonyi, anyai teendők kapcsán nem csappantak az elvárások: mindig tiszta ház, tiszta ruha, főtt étel, jól nevelt gyerekek, akiken látszik, hogy otthon foglalkoznak velük. A normális élettempóban a családtagok közösen húzzák a szekeret. Mindenkinek családon belül kell megegyeznie, kialakítania a saját rendszerét, felosztani a feladatokat és nem mások elvárásai alatt roskadozni, ha a családon belül meg van a béke, a jól kidolgozott egyensúly.
Ha már a női feladatoknál tartunk: nőként, anyaként hogyan lehet szolgálni az egyházat?
Sokszor úgy érzem, hogy nőként akár még jobban átérezzük az egyház szolgálatának szükségességét, mint úgy általában a férfiak, már csak azért is, mert egy nőből ösztönszerűen elő-előtör az anyáskodás, a gondoskodásra való hajlandóság. Napjainkban az egyházban óriási szerepe kellene, hogy legyen a nőknek, hiszen az édesgetést, szeretgetést, az egymásra való odafigyelést mi sokkal könnyebben tudjuk képviselni, s mivel ma nagyon énközpontú világban élünk, az egyházban erre a szemléletmódra még nagyobb szükség van. Míg mindez egy nőből ösztönszerűen felfakad, a férfiaknak sokkal tudatosabban oda kell figyelniük erre a fajta magatartásra, perspektívára, ami elengedhetetlen a közösségek jó működéséhez. Az egyensúly megtartása nagyon fontos, hiszen nemcsak férfiakra és nőkre, de gyerekekre, öregekre, fiatalokra egyaránt szükség van egyházi berkeken belül. A történelem során a nők mindig is nagyon aktív és elengedhetetlen szerepet vállaltak az egyház épülésében, csak sokáig ez nem volt kimondva, éreztetve. Most már ideje kimondani, hogy a nő stabil segítőtárs egy egyházközségben. Ahogy egy házasságban is fontos ennek elismerése és az egyensúly, ugyanúgy az egyházban is, mert így lesz kerek egész a működés.
Ma a keresztény értékek, s úgy általában a keresztény ember gyakran támadások céltáblája, ezért sokan elbizonytalanodnak, elfordulnak az egyháztól, talán még az istenkapcsolatukat is a háttérbe szorítják. Te hogyan látod: mi egy mai fiatal, jó keresztény ember ismérve?
Én is sokszor élek meg személyeskedő támadást a hitem miatt. Ha kiállok a zenekarral a FeltöltŐ-n énekelni, azt kérdezik, miért énekelek, miért nem aszfaltozok. Politikai körökben is sokan lenéznek azért, mert megvallom a hitemet, pedig sokszor mondom, hogy kereszténynek lenni nem azt jelenti, hogy tökéletes vagyok, mi is ugyanúgy elesünk és felállunk, a legfontosabb az, hogy mindenben igyekezzünk Isten akaratát követni. Sok hátizsákot pakolnak a mai keresztény emberre onnantól kezdve, hogy ő vállalja a hitét: jár-e eleget templomba, hogyan viselkedik adott helyzetben, szigorú a társadalmi megítélés ilyen szempontból, emiatt nem könnyű sokszor vállalni, de azt hiszem a jó keresztény ismérve mégis az, ha ki meri mondani, hogy ő kiben, miben hisz, hogy neki milyen mércéje van. Én azt hiszem, hogy az istenhitre csak büszkék lehetünk.
[…] kezdetekről Kántor Boglárka, a zenekar énekese, alapító tagja, anyukája korábban készült interjúnk során. Idén öt éves a gyergyószentmiklósi zenekar, a tagok pedig elmesélik az olvasóknak, […]