XIV. Leó a Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátus képviselőihez szólva kérte, hogy minden keresztény legyen hiteles tanúságtevő ebben a háborús és polarizált időszakban. Továbbá reményét fejezte ki, hogy minden keresztény együtt fog működni a 2033-as év megünneplésében, amikor az Úr megváltásának kétezer éves évfordulójára emlékezünk.
„A megváltás kétezer évének 2033-as megünneplése felé vezető utat a világ összes keresztény felekezete közösen tegye meg, újra felfedezve az ajándékot és a meghívást, hogy tanúi legyünk a Feltámadottnak.” XIV. Leó pápa így fogalmazott június 30-án, kedden a Vatikánban, amikor fogadta az Ökumenikus Patriarchátus küldöttségét, amely Szent Péter és Szent Pál ünnepére érkezett az Örök Városba. Leó pápa örömét fejezte ki, hogy az ünnepnapot követően üdvözölheti őket, és rámutatott, hogy jelenlétük „kifejezi a testvéregyházunk, Konstantinápoly, valamint pásztorának és vezetőjének, Őszentsége Bartholomaiosz ökumenikus pátriárkának testvéri közelségét”.
Közös vágy a teljes egység felé haladni
Mélységes háláját fejezte ki az ökumenikus pátriárkának és a Szent Szinódus minden tagjának, hogy küldöttséget küldtek Rómába, hogy folytatódjon a hagyományos kölcsönös látogatás a katolikus és az ortodox egyház védőszentjeinek ünnepein. A pápa örömmel emlékezett vissza, hogy tavaly Szent András ünnepén jelen volt a Fanari Szent György pátriárkális templomban. Hálásan emlékezett vissza I. Bartholomaiosz ökumenikus pátriárkával való találkozásaira is, amelyek tovább mélyítették kölcsönös barátságukat, és lehetővé tették a nézetek szélesebb körű megosztását számos kérdésben, „mindenekelőtt közös vágyunkat, hogy előrelépést tegyünk az összes keresztény teljes egysége felé vezető úton”.


Megemlékezés az első Niceai zsinat 1700. évfordulójáról
Ebben a tekintetben Leó pápa megjegyezte, hogy a megemlékezés az első Niceai zsinat 1700. évfordulójáról, amelyet Szent András ünnepének előestéjén tartottak İznikben, „ékes tanúságtételt tett arról a szeretetközösségről, amely már létezik azok között, akik hisznek Istenben, mindenki Atyjában, és akik hisznek Jézus Krisztusban, mint Úrban és Isten Fiában, valamint a Szentlélekben, aki inspirál minket és elvezet az igazság és az egység teljességéhez”. „Ez a megemlékezés világossá tette, hogy a niceai hitvallás legyen ennek az ökumenikus útnak az alapja és vezérelve, felkínálva a valódi egység modelljét a jogos sokféleségen belül: Egység a Szentháromságban, Szentháromság az egységben” – hangsúlyozta Leó pápa.
A keresztények arra hivatottak, hogy a béke hiteles jelei legyenek
„Egy olyan korban, amelyet háborúk és növekvő polarizáció, valamint kulturális és társadalmi megosztottság jellemez, a keresztények – akik kiengesztelődtek egymással és egyesültek az egyetlen hit megvallásában – arra hivatottak, hogy a béke hiteles jelei legyenek, döntő mértékben hozzájárulva minden jóakaratú férfi és nő békeépítési erőfeszítéseihez” – mutatott rá XIV. Leó beszédében. Ráadásul a jelenlegi helyzetben „nemcsak a keresztény üzenet hitelessége forog kockán, hanem maga az emberiség jövője is.” A pápa hangsúlyozta, hogy „a keresztények közötti nagyobb együttműködés szükségessége a mai kihívások láttán – amelyek magukban foglalják a békét, az új technológiák megfelelő használatát és a teremtett világ iránti törődést – magából Jézus Krisztus evangéliumából fakad.”

Felelősség minden egyes ember életének és méltóságának védelméért
„Valójában minden ember életéért és méltóságáért való felelősségünk, kezdve a legfiatalabbakkal és a legrászorulóbbakkal, az a kritérium, amely meghatározza jelenlegi és örök sorsunkat” – jelentette ki a szentatya. Beszédének végén Leó pápa ismét szívből jövő háláját fejezte ki a látogatásért, valamint a küldöttség és az Ökumenikus Patriarchátus személyes elkötelezettségéért a keresztény egység előmozdítása iránt. „Imáimról biztosítalak benneteket” – mondta, hozzátéve: „Szent Péter és Szent András apostolok, vérbeli és hitbeli testvérek közbenjárása által kísérjen mindig minket Isten, a mi Atyánk áldásával.”
Fordította: Somogyi Viktória
Fotók: Vatican News Facebook oldala











