Meghitt hangulatú, bensőséges szentmise keretében adott hálát közel harmincéves marosvásárhelyi jelenlétéért a Segítő Nővérek Kongregációja és barátainak közössége október 17-én a Keresztelő Szent János-templomban. A hálaadás egyben szimbolikus lezárás is volt – a közelmúltban véget ért a segítő nővérek szolgálata a városban, de a szerzetesi jelenlét „stafétáját” a kamilliánus rendnek adták át, akik a Régi Kórház utcai rendházban tovább viszik az imádságos életet, és elsősorban a kórházpasztorációban dolgozva a segítő szerzetesi szolgálat kontinuitását is biztosítják.
A liturgiát Péter Arthur marosvásárhelyi főesperes-plébános vezette, koncelebrált László Attila kolozsvári főesperes-plébános, valamint György Alfréd kamilliánus, aki a közelmúltban kezdte meg szolgálatát Marosvásárhelyen, valamint más papok, a segítő nővérek és kamilliánusok barátai.
A szentbeszédet Csató Béla korábbi marosvásárhelyi főesperes-plébános mondta, aki kiemelte, hogy mindannyian segítségre szorulunk Isten részéről, amit Jézus Krisztusban megkaptunk, ugyanakkor mindannyiunknak segítőkké is kell válnunk. Marosvásárhelyen a segítő nővérek a Gondviselés eszközei voltak, nem látványosan, de biztosan – fejtette ki a szónok.
A felajánlási részben a jelen lévő segítő nővérek szimbólumokat helyeztek el az oltár előtt: a rendi konstitúciót; a keresztet; egy cserépedényben életet adó szavakat tartalmazó papírcetliket, az ún. „lelki cukorkákat”; egy bőröndöt, hiszen a nővérek és a kamilliánusok is sokat utaznak; egy gyümölcskosarat, amely a sokszínűség jele; végül egy kulcsot, amely a lezárást és az új kezdetet, valamint a rendház kulcsait szimbolizálta.
Ezt a kulcsot adta át szimbolikusan a szentmise végén Bereczki Silvia segítőnővér, a kongregáció közép-európai tartományának elöljárója György Alfréd kamilliánus szerzetesnek, aki rendjének képviseletében a rendház első lakójaként Marosvásárhelyen él, és augusztus 1-jétől a marosvásárhelyi kórház lelkésze.
A szentmise végén Darvas Piroska és Ilyés Erika nővérek vezetésével a jelenlévők a kongregáció marosvásárhelyi jelenlétének közel harminc évére tekintettek vissza a segítő nővérek barátainak bekapcsolódásával és rövid tanúságtételeivel. Az alapítónő, Eugènie Smet – Gondviselésről nevezett Boldog Mária lelki és emberi profilját, lángoló és derűs egyéniségét, a Gondviselésbe vetett hitét megidézve, megemlékezve kreatív és leleményes szervezői, valamint hajthatatlan és egyetemes küldetésű vezetői adottságairól, aki mindezek mellett a legelhagyatottabbak védelmezője is tudott lenni. Az alapítónőtől származó „Minden jóban segíteni, bármi legyen is az” mottó jegyében vezette Erika és Piroska nővér az elmúlt marosvásárhelyi évek emlékeinek felidézését. Másokkal együtt; jelenlét; segíteni az embert, hogy elérje teremtettségének célját, belső szabadság, céltudatosság és következetesség; alkotás – ezek a súlypontok jellemezték ezt az időszakot. Minden bizonnyal ezek azok az értékek és szempontok, amelyek a segítő nővérek útját a jövőben is jellemezni fogják Csíkszentdomokos és Gyergyószentmiklós mellett most már Kolozsváron is, ahol egy projektet kezdtek el a korábbi években, de ahol folyamatban van egy helyi közösség hivatalos megalapítása is.
Marosvásárhelyen a kamilliánus jelenlét megalapozásán dolgoznak a „stafétát átvevők”, elsősorban a betegpasztorációban, de a lelkipásztori élet más területein és a személyes lelki kísérésben, az imádságos életre való rávezetésben is.
