Bartis László címzetes esperes, nyugalmazott plébános június 7-én adta vissza lelkét Teremtőjének. A szklerózis multiplexben szenvedő kerekesszékes pap bácsiról Laczkó Dávid Anaklét OFM sorait olvashatják.
Annak idején a csíksomlyói pünkösdi búcsú alatt még bent gyóntattak a kolostor négyszögletű udvarában. Bartis Lacika pap bácsi abban az időben még el tudott menni, jobban mondva akkor még olyan állapotban volt a betegsége, hogy el tudta vitetni magát a búcsúra, hogy segítsen a gyóntatásban. Kora reggel egy szelet kenyeret tett a zsebébe, abban a reményben, hogy a gyóntatás közben lesz annyi ideje, hogy azt megegye. Egész nap gyóntatott. Késő este vitték be a kolostor épületébe, zsebében a kenyérrel, mert nem maradt ideje, hogy megegye. És ez így ment minden nap, ameddig a búcsú lejárt.
Ő volt a kerekesszékes pap bácsi. A Gyergyói-medencében, ha búcsú vagy más ünnepségek voltak, akkor ment, vitette magát, gyóntatott, koncelebrált.
Az elmúlt években a sokasodó egészségi gondjai miatt már nem járt ki a házból. És mivel nem mehetett, éppen ezért a papok és a hívek mentek meglátogatni őt, és feloldozást nyerni.
Érdekes, mindenki úgy emlékszik rá, mint aki minden nyomorúsága, betegsége ellenére sosem panaszkodott. Viszont számontartott mindenkit: híveket és papokat egyaránt. Érdeklődött a papok, az egyházközségek élete felől, és a személyes kérdések is ott voltak az érdeklődésében.
Bartis Lacika pap bácsi testében – betegsége által – egészen egyé lett Krisztussal. És mindez a teljesen ép, egészséges lelkiállapota miatt volt lehetséges. Ő keresztre feszítve élt Krisztusban, és így lett, élt „Krisztus követségében”, az isteni irgalmat közvetítve másoknak.
A gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet-öregotthonban töltötte az elmúlt tíz hónapot. Egyre súlyosbodó állapotában mondta: „Már nem tudok úgy imádkozni, mint korábban.” Biztosan a napi zsolozsmára gondolt. „De – folytatta – így is imádkozok, különösen a családokért, mert a családok manapság sok mindennek ki vannak téve. És imádkozok a papokért, a kispapokért és a papi hivatásokért is.” Feltevődhet a kérdés: Hogyan imádkozhatott Lacika pap bácsi ágyhoz kötve, folyamatos oxigénellátással? Valószínű úgy, hogy felajánlotta ebbéli állapotát a megfogalmazottakért. S talán nem véletlenül állítom mindezt, hisz gyakran mondogatta, tanácsolta: ajánld fel ezt meg ezt Istennek.
A harmadik misekánonban mondja a pap a maga és a mi nevünkben: „Tégy minket neked szentelt örök áldozattá”. Lacika pap bácsi hosszas betegséggel teli élete nem volt más, mint Istennek szentelt örök áldozat. Csendben… Talán elfeledve. De Isten sohasem felejti az ő szentjeinek halálát.
Nem véletlen, hogy Lacika pap bácsi Úrnapja és a Jézus Szent Szíve ünnepe közötti vasárnap reggelén költözött az Úrhoz. Mint a szegény Lázárt, a pap bácsit is az irgalmas és örök Főpap ölelte a kebelére.
„Boldogok, akik az Úrban halnak meg!”
Anaklét OFM
