† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Amikor Jézus továbbment, látott egy Máté nevű embert, amint ott ült a vámnál. Szólt neki: „Kövess engem!” Az felállt és követte. Amikor később vendégül látta házában, sok vámos meg bűnös jött oda, s Jézussal és tanítványaival együtt asztalhoz telepedett. Ezt látva a farizeusok megkérdezték tanítványaitól: „Miért eszik mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.
Mt 9,9–13
A héten ünnepeltük úrnapját, vagyis Krisztus titokzatos testének és vérének főünnepét, annak csodáját, hogy az Úr köztünk maradt valóságosan a kenyér és a bor színe alatt. Magát az ünnepet 1264-ben rendelte el az akkori szentatya, IV. Orbán pápa a Transiturus in hoc mondo (magyarul: Aki átmenni készül ebből a világból) elnevezésű bullájával, amely az azelőtti évben (1263) megtörtént bolsenai eucharisztikus csodához kapcsolódott. De miként találkozik az úrnapja és a mai évközi vasárnap szentírási szakaszainak mondanivalója? Talán a leglényegesebb közös pontja a két ünnepnek, hogy az önmagát ajándékozó Isten ingyenes szeretete az, amely újra és újra megjelenítődik az oltáron és a mi életünkben. Ahogyan Marthe Robin francia misztikus mondja: „minden élet egy szentmise, és benne minden lélek egy ostya, amely átváltoztatásra vár”, amelyet aztán az Úr kezébe vesz, megtör és kioszt másoknak szeretetáldozatként. Nekünk erre az isteni titokra kell igent mondanunk életünk minden napján, hogy életünk odaajándékozott életté válhasson Isten és felebarátaink számára.
Az úrnapja, de a mai vasárnap is olyan fajta szemléletváltást kér tőlünk, amelyet átjár a hit dinamizmusa és az a mély egzisztenciális tapasztalat, amikor az ember rácsodálkozik létének teremtett mivoltára és megajándékozottságára. Ebből a mélységes tapasztalatból élni a mindennapokban, ahogy a néhai szentatya, XVI. Benedek pápa a Sacramentum caritatis (A szeretet szentsége) apostoli buzdításában fogalmaz: „a vasárnap szerint élni azt jelenti: a Krisztustól nyert szabadulás tudatában élni, és úgy kibontakoztatni az életet, mint Istennek fölajánlott (szeretet)áldozatot, mert Krisztus győzelme minden ember bensőleg megújított életvitelében mutatkozik meg teljesen”. Ebben a „megújított életvitelben” ott a mai evangélium mondanivalója is, miszerint – parafrazálva Exupéryt – „jól csak hitével lát az ember”, mert meglátja azt, hogy a másik ember nem elhárítandó akadály, megsemmisítendő ellenfél vagy legyőzendő versenytárs, hanem ugyanannak a szerető mennyei Atyának a gyermeke, a Fiú testvére és a Szentlélek eszköze. A hit messzemenően képes nagyobb távlatban láttatni életünket, a másikat, a világot a rácsodálkozás képességével. Talán ez hiányzott és hiányzik az akkori és a mai farizeusokból, ez a fajta látásmód, amely nem plafonizál és abszolutizál, hanem dinamikusan – mi több, meghökkentő módon – vezeti az embert Istenhez. Ekkor megszületik a csoda, amikor elhisszük, megtesszük, megéljük és továbbadjuk azt, amit Isten kér tőlünk.
Olasz Béla
