A jubileumi szentévben fergeteges egyházközségi farsangi mulatságnak adott otthon a Máthé család, ahol közel hatvan gyermek és ifjú vett részt a programon, és búcsúztatta el a telet. A berecki Szent Miklós-plébánia és az ojtozi plébánia híveinek szervezett program délelőtt 10 órakor kezdődött.
A program névsorolvasással kezdődött, majd tombolát húzhattak a gyerekek. A következő programpont a bemutatkozás volt. Az elsőáldozásra készülő gyerekek bibliai személyeket kellett alakítsanak, és a történetek szerint bemutatkozzanak. A kisgyermekek mesehősöknek, a nagyobbak pedig saját védőszentjeiknek kellett beöltözzenek.








A bemutatkozás után következett a fergeteges farsangi buli. Miután mindenki kitáncolta magát, következett az ízletes ebéd, majd a finomabbnál-finomabb sütemények, melyeket a szülők és a hívek készítettek. A vidám farsang tombolahúzással végződött, senki sem ment haza üres kézzel. A mozgalmas események után a résztvevő kicsik és nagyok kivonultak az udvarra és elégették „Dömét”.


Köszönet illeti a Timár családot, hogy rendhagyó módon segítette a plébános szolgálatát. Isten áldja minden jó szándékú szülő és kedves hívő áldozatát, amelyet a felnövekvő nemzedék vallásos neveléséért tesz. További víg farsangi napokat kívánunk!
Forrás: Bereck, Szent Miklós-plébánia