Evangélium
Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia.
És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent:
Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták Szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.
Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött, eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne. (Lk 2,22–40)
A mai vasárnapon ünnepeljük Urunk bemutatását vagy népnyelven Gyertyaszentelő Boldogasszonyt. Maga az ünnep már a 4. századtól jelen van az egyházi életben, akkor mint praesentatio Domini(az Úr bemutatása) szerepel, hiszen Mária 40. nappal születése után bemutatta – megtartva a mózesi törvény előírását – a kis Jézust a jeruzsálemi templomban. A 10. századtól Mária tisztulását emelte ki az egyház, így lett Purificatio Beatae Mariae Virginis. Érdekes módon Szent II. János Pál pápa 1997-ben elrendelte, hogy ezen ünnep legyen egyben a megszentelt élet világnapja is, amikor hálát adunk a szerzetesi hivatásokért, azon nőkért és férfiakért, akik a teljesebb szeretet mellett döntöttek, önmagukat ajándékozva a szeretet forrásának, a szentháromságos Istennek. Ez az önajándékozás pedig kiteljesedik az evangéliumi tanácsok – tisztaság, szegénység, engedelmesség – még teljesebb megélésében, ahogy Egyházi Törvénykönyvünk (Codex Iuris Canonici) fogalmaz: „teljesen a mindenekfelett szeretett Istennek szentelik magukat, hogy az ő dicsőségére, az egyház épülésére és a világ üdvösségére új és különös címen elkötelezve, Isten országának szolgálatában törekedjenek a szeretet tökéletességére, és kiváló jellé válva az egyházban, a mennyei dicsőséget előre hirdessék” (CIC 573. k. 1. §). A mai evangéliumban éppen ennek igazsága sejlik fel, amikor a Szűzanya bemutatja a kisded Jézust, hiszen ahogy Ferenc szentatyánk fogalmaz, „az Úrral való találkozás életadó forrás”, és aki e forrásból él, annak bizonyosan életté válik az evangéliumi örömhír.
A megszentelt élet világnapján hálát adunk – ahogyan Szent II. János Pál pápa mondja – azért az ajándékért, amelyet a szerzeteseken és a megszentelt életet élő nőkön és férfiakon keresztül kapunk, hiszen ők életállapotukkal hirdetik, hogy a jézusi modell nem utópisztikus ábránd a mai ember számára, hanem élő és éltető valóság. Ugyanakkor minket is emlékeztetnek, hogy az életszentségre való törekvés – Istennel megélt életegység –, az evangéliumi tanácsok megélése nem egyesek kiváltságos „feladata”, hanem mindannyiunk közös hivatása Isten választott népeként. Együtt kérjük: Urunk, segíts bennünket életünk útján, hogy igent tudjunk mondani életünk hivatására, miként te magad mondtad, „szentek legyetek, mert én, az Úr szent vagyok”! Segíts bennünket, hogy napról napra növekedjünk a veled való közösségben, hordozva szereteted fényét, amely soha ki nem alszik! Engedd megértenünk, hogy mit jelent érted önmagunkat veszni hagyni, hogy csakis veled, általad és benned éljünk!
Olasz Béla
Az írás megjelent a Vasárnap 2025/05-ös számában.
