A csíksomlyói Szűzanya lábánál, a Jakab Antal Házban szervezték meg idén is a lelkigyakorlatos kántortovábbképzőt február 17–20. között, amelyen közel 100 kántor vett részt. A gyulafehérvári főegyházmegye egyházzenei bizottsága idén is bőséges szakmai és lelki programmal várta az egyházmegye kántorait, de jelen voltak a nagyváradi, a szatmári és a temesvári egyházmegyékből is.
Az első nap előadását Kerekes László segédpüspök tartotta, amelyben kezdésként felidézte a tavalyi előadásában ismertetett pasztorális év témáját, amely az Imával megújuló közösség volt. Egy kis átvezető után bemutatásra került a 2025-ös szentév témája, A remény zarándokai. Ferenc pápa Spes non confundit bullája alapján állították össze a jubileumi év pasztorális tervét, ami annyit jelent, „A remény nem csal meg…” (Róm 5,5). A segédpüspök biztató szavain keresztül érzékeltük, hogy a cél – amely felé a mi kis hajónk tart – tudatos és megfelelő. Elhangzott, hogy a pasztoráció nem az íróasztal mellett íródik. A szentév jó alkalom a Jézus Krisztussal való élő és személyes találkozásra.
Sok letört embert látunk, akik szívében mélyen el van rejtve a remény, a Jubileum pedig ezt hivatott feléleszteni. Szent Pál apostol szavaival élve mondhatjuk: „A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélek által Isten szeretete kiáradt szívünkbe.” Sajnos gyakran látunk reménytelenségre utaló jeleket a világban: háborúk, fegyverkezés, környezeti változások stb. De az igaz reménység minden helyzetben Istenre tekint: a mindenható, szerető, irgalmas, megváltó Istenre, akinek gyermekei vagyunk. A remény azon a végtelen szereteten alapul, amely Jézusnak a kereszten átszúrt szívéből fakad.
A remény útja egy olyan zarándoklat, ami mentén szükségünk van megállókra, ahol megpihenhetünk, és oázisokra, ahol ihatunk a remény forrásaiból. Minden zarándoklat alatt alkalom nyílik kiengesztelődni és megtérni. Mozdítsuk elő a szentgyónás kultúráját, tervezzük meg a lehetőségadást, és biztassuk a fiatalokat, hogy vágyakozzanak a bűnbánatra.
Az egyház mindig az evangélium fényén keresztül kell értelmezze az idők jeleit, amit a remény jeleivé kell változtassunk. A remény első jele a béke utáni vágy, ami mindenkit kihívás elé állít. További jelek: az élet továbbadásának vágya, a nehéz körülmények között élők segítése, a betegekre irányuló figyelmesség, a fiatal nemzedékek gondjainak felkarolása. A remény jelei közé tartoznak a migránsok, akik kényszerülnek menekülni; az idősek, akik magányosak; a szegények, akik mellettünk laknak.
Kerekes László felhívta a figyelmünket a búcsúnyerés lehetőségeire, a büntetés-elengedésre, ami minden szentév sajátos kegyelmi ajándéka, a jubileumi évben pedig különleges jelentőséget nyer, mert jubileumi kegyelem. Fontos ezért, hogy ebben az évben a kegyhelyek legyenek a befogadás szent helyei, valamint váljanak reményt ébresztő kiváltságos terekké. Isten Anyja sem veszítette el reményét és bizalmát az Úrban, a gyötrelmes fájdalmak ellenére sem, ezért Mária a remény legfőbb tanúja.
Tudatosítsuk, hogy a kántorok az énekléssel evangelizálnak
A keddi napot a kegytemplomban indítottuk Úrangyalát imádkozva, majd szolgálattevőkért végzett szentmisén vettünk részt. A nap előadás-sorozatát elmélkedéssel indítottuk, amit Bakó László plébános, teológiai tanár tartott. A szolgálat témaköre került előtérbe, több oldalról is értelmezve a kifejezés tartalmát, ami az elmúlt időkben elértéktelenedni látszik. A helyes szolgálat örömmel kell társuljon, ha a negatívumokat emeljük ki, akkor álszenvedő szolgaságról beszélünk. Fontos, hogy a szolgálat ne tartalmazzon rejtett uralkodást.
Szó esett a szolgálat szépségéről, ugyanis mi szép dolgokkal foglalkozunk. Külön jó tanácsként hangzott el, hogy nem azért vagyunk egy szentmisén, hogy megmondjuk, hogy mi volt jó és mi volt rossz. Ne kössünk bele más munkájába, hogy mi volt gyors, lassú, hangos vagy halk, mert ne feledd: nem néző vagy, hanem a része vagy. Útmutatást kaptunk az örömmel történő szolgálatra: tudnunk kell, hogy miért vagyunk itt. A sok mindenre figyelés közben ne engedjük hátrakerülni az imádságos részt, fogadjuk el a tökéletlenségeket, hiszen egy életen keresztül tanulunk. Tudatosítsuk, hogy a kántorok az énekléssel evangelizálnak. A plébánosnak megnyugtató, ha van egy stabil és biztos ember mellette, amikor nagy ünnep következik és jön a püspök. Az elmélkedés bátorítással zárult: „Örömmel végezzétek a szolgálatotokat, ne féljetek a hibáktól, az ének sokkal többet jelent az embereknek, mint gondolnánk!”
A délelőtti soron következő két előadást Tardy László egyházzenész tartotta, aki 1966-tól kezdve 54 évig volt a budapesti Mátyás-templom kántor-karnagya, és akit a felesége, Tarkó Magda zenetanárnő kísért el. Meglepődve és csodálkozva vettünk tudomást arról, hogy ismerték Kodály Zoltánt, valamint Bárdos Lajost is, akinek biztatására Tardy László jelentkezett a Mátyás-templomba szolgálni. Előadását a legősibb Mária-antifóna eléneklésével indítottuk: „Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője”. Személyes hangvételű előadásában a karnagy beszámolt a Kodály Zoltán halála utáni történésekről, ugyanis kihatással voltak rá is. Elmondása szerint Velencében találkozott először a gregoriánnal. Az előadás gyakorlati énekórajelleget öltött, amelyben megvizsgáltuk a továbbképzőre előkészített gregorián tételeket. Második előadása során annak folyamatát ismertük meg, hogy miként alakult ki a latin gregoriánból a magyar gregorián. Bepillantást nyertünk a népnyelvre való átfordítás metodológiájába és a régi időben zajló kottaírás és nyomtatás kulisszái mögé. Szó esett dallamtípusokról, tónusokról, szöveg és dallam viszonyáról, a Kis Magyar Usualis gyűjteményről. Énekeltük mind a 8 tónusú antifóna dallamtípusait, és említésre kerültek a módusok, az egyházi hangnemek.
A délutáni két előadást Bakó László plébános tartotta. A kórus szerepe a liturgiában: interpretáció, cselekvés, közösségteremtés című előadásában öt pontot hangsúlyozott. Első pontként a kórus szerepét vizsgáltuk az attikai drámában, a Szentírásban és az egyházi tanításban. A második pontban a kórus történeti hátterét: a profán és a zsidó-keresztény gyökereket vettük górcső alá. Régen a kórus a megértést segítette elő, azaz kihangosított. A kórusnak két feladata volt, ami keveredett: az egyik az értelmezés, melyben kiemelt, érzelmeket személyesített meg, a másik pedig a cselekvés, amely külön csoportot jelenített meg és dialógusra nyitott, valamint a város hangja volt. A kórusok történeti hátterét a Szentírás kapcsán is megvizsgáltuk, mely szerint az Ószövetségben a kórust táncoló nők és énekesek alkották, akik győzelmek után hálát adtak. Az Újszövetségben a kórus léte már fontos üzenetet hordoz, hídfunkciót tölt be, a tagok kicsik és nagyok, az ének oka pedig Isten fölsége. Egyházi dokumentumokat figyelembe véve, mint a Sacrosanctum Concilium és a Musica Sacram, levonhatjuk a következtetéseket: a kórus mindig dialógusban kell legyen a teljes közösséggel, támogatni kell őket, fontos, hogy a hívek is legyenek bevonva és értsék a szöveget. Az előadás harmadik pontjában a kórus három fő funkciójáról, az értelmezésről, a cselekvésről és a közösségteremtésről beszéltünk. Az előadás negyedik pontja a polifonikus kórus funkciójáról szólt, meghallgattunk több hanganyagot, köztük Gregorio Allegri Miserere művét. A több szereplő önmagában még nem közösség, de ha dialógusban vannak, akkor már igen. Az ötödik pont a zárszó volt, amelyben a kántorok feltehették kérdéseiket.
Egy kis szünet után Bakó László következő előadására került sor, melyben aktuális témákról és kérdéskörökről beszélt.Megértettük, hogy van ideológia a zenében, ami nem feltétlenül rossz: olyan eszmei és értékrendszeri alapról beszélünk, amely meghatározza egy adott zenei irányzat, műfaj, előadó, szerző, mozgalom szemléletét és célját, ami megnyilvánul a dalszövegekben, a stílusban és az előadásmódban. Kiderült, hogy van ideológia az egyházzenében is: konzervatív és modernista ideológiák ütközése, a hagyomány és a megújulás kérdése. Sajnos az ideológiáknak köze van a megosztottsághoz, a pártoskodáshoz egyházzenén belül is. Ennek bizonyítéka a sokféle könyvgyűjtemény. A gregorián az egyik legnagyobb értékünk, de ha gyűlölettel és lenézéssel társul, akkor máris ideológiává válik. Fontos, hogy ne elnémítsunk, hanem énekeltessünk. Dobszay és a munkatársai egy olyan zenei anyagot teremtettek, amelybe tevékeny részvétellel az egész közösség be tud kapcsolódni. Az ifjúsági gitáros misékkel kapcsolatban szembe kell néznünk azzal, hogy mi történt az utóbbi 60 évben. Ideológiai alapon kettéválást tapasztalunk. Helyenként az üresedő templomok nyomást gyakorolnak a plébánosokra. Ezzel egy időben a fiatalok tömegesen vesznek részt ifis koncerteken. Az ifis műfajból is lehet „csinálni” ideológiát, ha nincs kontroll, ha nincs minőség, ha minden mindegy, csak gitár legyen. A megoldási javaslatok között szerepelt a párbeszéd az emberekkel, hogy mit és hogyan érdemes csinálni ahhoz, hogy értéket közvetítsünk. Ha valami jó, akkor el kell tudni mondani, hogy mitől jobb, és miért érdemes ebbe az irányba menni. Fontos, hogy legyen egy olyan lépcsőzetesség, aminek van iránya, legyen dialógus a stílusokkal, hisz nem mindegy, hogy miként közelítünk a fiatalokhoz. A megoldási javaslatok között felvetődött a Gotteslob-módszer, amelyet illetően kompromisszum született. Magyar nyelvterületen is össze lehetne rakni egy egységes könyvet, amely minden igénynek megfeleljen.
Tudnunk kell, hogy ki az, akit meglehet szólítani
A szerdai nap is Úrangyala-imádsággal és szentmisével kezdődött. A reggeli elmélkedés alkalmával Bakó László plébánosnak sikerült lelkesíteni, buzdítani és bátorítani bennünket. Önbizalom-növelő fogalmazásmódja teljes mértékben fenntartotta a figyelmünket. Kézenfekvő témát hozott: a vezetést, amelyet négy pillérre épített fel, a négylábú asztal mintájára. A kérdésfelvetés így szólt: Hogyan kell vezetni? Továbbá: Hogyan tudok én vezető lenni a kántori szolgálatomban? Van-e olyan rész, ahol én vezetek? Mi múlik rajtam? Hogyan tudok másokat inspirálni? Vannak-e emberek, akiket meg tudok szólítani? Hova akarom elvezetni a híveket ének szempontjából? A válaszokat a négy alappillérben találjuk, amik ott kell legyenek a tarsolyunkban.
Vízió, látásmód. Tudnunk kell, hogy merre tartunk és mit akarunk elérni, akkor is, ha kívülről nem támogatnak minket eléggé. Művészeti és egyházi szempontból kell legyen egy elképzelésünk, hogy az egyháznak hogyan kell működnie. A kántor az éneken keresztül a híveket kell segítse közelebb jutni a jó Istenhez. Megfelelő emberek. Válasszunk jó embereket magunk mellé, osszuk le a munkát. Tudnunk kell, hogy ki az, akit meg lehet szólítani. Bátorság. Ez néha áldozatokkal jár. Vannak dolgok, amelyekkel nehéz szembenézni és változtatni kell. Ha szükséges, a kántornak kell legyen bátorsága kiállni az ambóhoz éneket tanítani. Jó kommunikáció a pappal, a kórussal, a zenén keresztül is közvetítünk.
Az elmélkedés után Tardy László kántor-karnagy kezdte meg a szakmai előadás-sorozatot, újra egy igazi énekórán találtuk magunkat, amelyben elénekeltük a Dicsérjétek az Urat könyvünkből a különböző egyházi idők himnuszait. Átbeszéltük az énekek eredeteit, gyökereit, szóba került Erdélyi Zsuzsanna, aki gyűjtői munkát végzett.
Délután Bakó László előadását hallhattuk, melyben olyan fontos egyházi dokumentumokat sorakoztatott fel, amelyek érintik az egyházzenét. Ezek olyan pápai rendelkezések 1903-tól egészen napjainkig, azaz X. Piusztól Ferenc pápáig, amelyek a szent zenével foglalkoztak. Összesen húsz megnyilatkozás van, ami azt tükrözi, hogy fontos a téma, kiemelve néhány üzenetjellegű mondatot: az orgona elsődleges liturgikus hangszer legyen ; fontos a hívek aktív részvétele, a kántor feladata bekapcsolni őket a misébe; ne feledjük, hogy imádságot éneklünk, amelyben megszólítjuk Istent, kérünk, hálát adunk, imádunk és dicsőítünk; az egyházzene, mint teológiai eszköz, szoros kapcsolatban kell álljon a liturgiával és a teológiával; történelmi örökség megtartása: a zene a liturgia továbbadásának eszköze; szent zenére van szükség, Istennek a legjobbat kell adjuk, szívből.
2025-ben hogyan lehet felhasználni a dokumentumok tartalmait, és hogyan tudunk eljutni a fiatalokhoz? Egy jó tippként az előadó bemutatta a Square Note telefonos applikációt, amelynek segítségével gregorián dallamokat és kottákat ismerhetünk meg. A második részben olyan praktikus tanácsokat kaptunk, melyeket ha megjegyzünk és életbe ültetünk, akkor segíteni fognak nekünk abban, hogy jó viszonyt ápolhassunk a plébánosainkkal és közösségeinkkel.
A szerdai nap további programjai között szerepelt egy esti dicséret a kegytemplomban, aminek a kántornők voltak az előénekesei. Vacsora után visszamentünk a kegytemplomba, és meghallgattuk Csengeri Kostyák Zsuzsa művésznő orgonakoncertjét, aki Kolozsváron orgona- és zongoratanár. A repertoárban öt mű csendült fel Georg Muffat, Georg Böhm, J. S. Bach, Johannes Brahms és Joseph Gabriel Rheinberger szerzőktől.
A szentmise imádság kell legyen
Továbbképzőnk utolsó napja laudessel (reggeli dicséret) indult a csobotfalvi templomban, majd Ilyés Zsolt plébános, aki egyben az egyházzenei bizottság titkára, megtartotta az utolsó elmélkedést. A liturgián imádkoznunk kellene, amelyben két megszólított kell legyen: Isten és ember. Aki csak Istent veszi figyelembe, abból lesz a farizeus, ideologista. Aki pedig kihagyja az Istent és csak az emberre figyel, az profanizál. Mit mond Jézus? „Ez a nép ajkával dicsér engem, színleg nagyokat imádkoznak.” Istent nem érdeklik a szövegek, a dallamok, a ruha, az ima hossza. Ő nem azt nézi, hogy mit mondunk, hanem hogy a lelkünkben mi van. Valójában Istennek nem kell szép legyen egy liturgia. Talán Isten azt nézi, hogy vagyunk felöltözve, vagy arra figyel, hogy mit mondunk? Mitől jó egy ima? A válasz: ha alázatos és őszinte. Istent nem hatja meg a prédikáció, sem a szép ének, sem a liturgikus szabályok. Úgy kell imádkozzak, hogy az engem is formáljon, közelebb vigyen Istenhez és a lelkemet gyógyítsa. Az, ahogyan imádkozunk, minél inkább a közösséget kell formálja és nevelje. Ha jól akarunk imádkozni, akkor ne hagyjuk ki a testünket, szívünket, érzéseinket. Vizsgáljuk meg, hogy minket mi akadályoz és mi segít az Isten felé vezető úton. Isten nem fog meghatódni attól, ha a kórus vagy a kántor önmagában szépen énekel. Segíteni kell a liturgiába való bekapcsolódást az embereknek, mert ez a közösség imája. Fontos, hogy a teljes embert vonjuk be: az eszét, a szívét, érzéseit, gondolatait, hangját, fülét. Ha a szentmisét munkaként végezzük, nagy baj történik, mert kiégünk, belefáradunk, lelketlenek leszünk, megunjuk. A szentmise imádság kell legyen. Az emberek megérzik azt, ha nem vagyok lelkes, szóval teljesen mindegy, hogy gregorián vagy népének volt a misében. Ha nem imádkoztam tisztán, akkor mindegy.
A hálaadó szentmise előtt kérdezz-felelekre került sor, mely egyfajta történetmesélésbe fordult át. Tardy László mesélt barátságáról Kodály Zoltánnal, szóba került továbbá a Mátyás-templomba való felvétele, édesanyja gondviselésszerű pofonjának gyümölcse, valamint az, hogy miként történt a zeneakadémiai diplomával való beiratkozása a zeneiskolába.
A záró szentmisét, mely egyben a szentév jubileumi ünnepségeinek egyike, Kovács Gergely érsek mutatta be. Buzdította a kántorokat bizonyosságuk megerősödésére, hogy szolgálatukat odaadással végezzék, így választ adva a jézusi kérdésre és hívásra.
Köszönet illeti a kántortovábbképző megszervezésében szerepet vállalókat, az egyházzenei bizottság tagjait, a támogatókat, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséget, Hargita megye Tanácsát, illetve a Vámszer Géza Művészeti Népiskolát.
Sándor Béla székelyudvarhelyi kadics-bethlenfalvi kántor
Az írás megjelent a Vasárnap hetilap 2025/9. számában
