Nagyváradon Böcskei László püspököt egyházmegyéje pasztorális koncepciójáról, terveiről és azok megvalósítási módjairól kérdeztem. Hosszabb beszélgetés során vázolta, honnan indult, hogyan fejlődött ez a munka püspöksége évei alatt, mik a hangsúlyok, súlypontok, hogyan működik az egyházmegye pasztorális irodája, és mi mindennel foglalkozik. Beszélt a munka kihívásairól és örömeiről, nehézségekről és megoldásokról, együttműködésről, tervekről, eredményekről. Elmondta, hogyan dolgozik együtt a pasztorális iroda más irodákkal, központokkal, testületekkel, hogy az egyházmegye pasztorációjának különböző területein egységesen képviseljék a közös gondolatot és irányt.
Amikor Nagyváradra jöttem 17 évvel ezelőtt, az első kezdeményezés az ifjúsági pasztorációt vette célba, azt kezdtük központilag is megszervezni. Ahogy ez továbbfejlődött, a családpasztoráció területe került fókuszba mellé. Menet közben láttuk, milyen igények és feladatok vannak. Nagyon jól beindult a hitoktatásért felelős iroda tevékenysége is. Mondhatom, jelen pillanatban ez a három terület az, ami a pasztorációs irodának a magját és az erejét képezi: ifjúság, család és a hitoktatás.
Vannak zarándoklataink, a Szent László-zarándoklat május 3-án, célja: vissza a gyökerekhez, a forrásokhoz. Ezt a forrást tisztán kell tartani, csak akkor tudunk frissen előretekinteni. Van a szentjobbi zarándoklatunk, ami inkább a papság és a szerzetesek a zarándoklata, lelki napja szokott lenni. Ebben az évben még nem Szentjobbra megyünk, mivel ott még folynak a felújítási munkálatok. Tavaly Magyarpatakra mentünk, ez egy szlovák falu, csak szlovákok lakják, de a templom Szent István király tiszteletére van felszentelve. A tavaly őket leptük meg, látogattuk meg ott fent a hegyekben, nagy-nagy élmény volt mindenki számára, nem mindenki járt előtte azon a plébánián. Idén Nagyszalontára zarándokoltunk május 30-án, szombaton, Szent István király ereklyéi átvitelének ünnepén, ott a hajdúvárosban is megmutattuk jelenlétünk erejét. Ősztől visszatérünk a szentjobbi kegyhelyünkre, ahol a régi apátságot átépítették, átalakították. Ott a szerzetességnek a történetét akarjuk a bihari régióban megmutatni, hogy évszázadokon keresztül milyen szerzetesek fordultak itt meg, a régi apátságban vannak kialakítva azok a cellák, ahol mindezt megmutatjuk.
A pasztorális iroda feladatai, szolgálata
A pasztorációs iroda nem csak a központi kezdeményezésekre gondol, nem csak azokat koordinálja. Nem arról van szó, hogy mi központilag akarunk szervezni programokat, hanem próbáljuk követni a helyi kezdeményezéseket, azokat összefogni, és megfelelő támogatást nyújtani ott, ahol erre szükség van. Nem csak az egyházmegyei központi iroda az, aki kezdeményez, szervezi a nagy találkozókat, a nagy alkalmakat, hanem lehetőséget biztosít a plébániáknak, meghívja, sőt mozgósítja is őket, hogy kapcsolódjanak be, ugyanakkor próbálja támogatni a helyi közösségeknek a kezdeményezéseit. Mindent, ami mozog, egy kicsit fel kell lendíteni. A pasztorális irodának ez az egyik fő feladata, hogy átlássa, hol mi minden történik, illetve megadja a szükséges segítséget.
Másrészt az egyházmegyei pasztorális terv kapcsán, annak alapján megszervezi a közös akciókat, közös rendezvényeket, ahol az első, a prioritás a találkozás és a megosztás. Látjuk, mennyire fontos az, hogy legyenek ilyen központi alkalmak is, mert ha azt nézzük, hogy milyen területen, milyen környezetben élnek és működnek közösségeink, akkor egy nagy szórványt látunk. Egy elvilágiasodott hangulatú környezetet, ezért nagyon fontos a közösségi élmény. A legkisebb plébániáról is érezzék meg, tapasztalják meg, hogy tartoznak valahová, számítanak, hogy fontos az is, amit ők odatehetnek az egészhez, nekik is lehet szavuk.
Az elmúlt idők tapasztalatából elmondhatom, hogy néha meglepő, mennyire szép dolgokkal jönnek az ilyen alkalmakra fiatalok, a családok. Most próbálunk az egyháztanácsokkal is foglalkozni. Mindezek mellett azt is követjük, hogy milyen lehetőségek, illetve milyen igények vannak még, milyen lehetőségek, hogy megszólítsuk az embereket, közelebb hozzuk a közösséghez és az egyházhoz. Ez természetesen nem arról szól, hogy nagy katekétikai vagy hitoktatási katekézisprogramokat állítunk elő. Néha egészen világi kezdeményezések esetében az emberekkel leülünk, szóba állunk, előadókat hívunk, vagy egyszerűen kikapcsolódási lehetőséget biztosítunk, kihasználva lehetőségeket próbáljuk bevonni őket a közösség és az egyház életébe. Itt van a Hangoló, ez a nőknek szóló kör. Követem ennek a kezdeményezésnek is a fejlődését, a tematikáját. A kiválasztott tematikát mindig ők, a szervezők javasolják, én ebbe nem szoktam nagyon beleszólni, belenyúlni, mert ez az kell legyen, ami előtt nyitott egy női közösség, ami foglalkoztatja őket, például az öltözködés, ezt is szépen vallásos jellegű köntösbe öltöztetjük. Van erre nyitottság, az emberek szívesen hallgatják ezeket a témákat, mert valahogy a lélek finomulása megy itt végbe. Egy másik ilyen jellegű csoport a férfiaké. Itt is beindult a térden álló rózsafüzér. Ehhez is kell egy kis idő és türelem, hogy kifejlődjön, azután lehet majd e körben is beszélni bizonyos témákról, amelyek inkább a férfiakat foglalkoztatják. Vannak táncestek a püspökségen, egyszer ugyanis azzal állítottak be hozzám a munkatársak, hogy szervezzünk egy táncestet. Nagyot néztem, mi ez? Már második éve minden hónapban egyszer olyan személyek jönnek, akikkel nem sűrűn találkozunk a templomban, de ahogyan megismertük őket, sokan vannak közülük, akik vágynak egy közösséghez tartozni, ahol egy kicsit kikapcsolódhatnak, egy jó szót hallhatnak, ahol elengedhetik a mindennapi borús hangulatot. Soha nem kérdezünk rá, ki milyen felekezetű, meg van hirdetve a program, ide lehet jönni. Mindig van egy kis üzenet is, én mondom vagy az oktató mondja, van benne egy vallásos gondolat, hogy a keresztény ember is szeret jókedvű lenni. Ez a normális, hogy ne zárkózzunk be, és ne lehorgasztott fejjel járjunk.
Hitoktatás az iskolában és a plébánián, a pedagógusok támogatása
A hitoktatás esetében főleg az iskolai hitoktatásra összpontosítottunk, hiszen fontosnak találom, hogy ott, ahol lehet, ahol adva van a lehetőség, ahol római katolikus diákok tanulnak, jelen legyünk, megszervezzük az iskolai hitoktatást, hitoktatóink megfelelően integrálódjanak az iskolák tanári testületébe, megfelelő képzéseken vegyenek részt, legyen számukra biztosítva a módszertani, de az egyéb jellegű továbbképzés, a lelki vonatkozású képzés és továbbképzés is az előírt iskolai fokozatok mellett. A plébániai hitoktatás esetében azt szeretnénk, hogy az az illetékes lelkipásztornál maradjon. Ott is besegíthet a hitoktató, a kántor, az orgonista, de ez sokkal közelebb áll a plébániai közösséghez. Az iskolai hitoktatás azért annyira fontos, mert ott olyanokat is elérünk, akik nem rendszeres templomlátogatók. Nem annyira egyszerű ez, de én mindig ezt szoktam hangsúlyozni, hogy amíg adva vannak ezek a lehetőségek, ki kell használni őket. Ezért működik ez a terület elég sokféle kezdeményezéssel. Az ifjúsággal való foglalkozás nem csak a szentségek kiszolgáltatására való előkészület, hanem egy közösségbe való bevezetés és a közösségbe való beiktatása a fiataloknak. Ez nem könnyű feladat. Régebben nagyon könnyen beszéltünk ificsoportokról, ez egyre jobban átértékelődik, más hangsúlyokat kap. Most örülünk annak, hogy a kis csoportok vannak, hogy tudunk beszélgetni, a fiatalokat meghallgatni, ez nagyon fontos. Itt kell kezdeni, nem nagy kijelentéseket tenni, hanem megszólítani, meghallgatni őket. Az ifjúság mellett a családpasztoráció szintén nagy kihívás. E téren is sokféle próbálkozás van. Vannak plébániák, ahol merészebben lépnek a lelkipásztorok, vannak, ahol nehezebben működik. Amikor azt mondom, hogy nehezebben, arra gondolok, hogy a papok sem egyformák, nem vagyunk egyformák, van, aki érzékenyebben tud ehhez a területhez, ehhez a csoporthoz fordulni, van, aki ezt nehezebben tudja végezni. Ez természetes. De vannak a lehetőségek, vannak plébániák, ahol ez jól kibontakozik, és ezt próbáljuk alátámasztani, illetve segíteni.
Sokféle képzést tartunk, ami mindig nyitott, nemcsak hitoktatóknak, hanem a pedagógusoknak is, ez szintén fontos terület. Részben érinti a katekétikai iroda munkáját, ami része a pasztorációs struktúrának. Soha nincs meghatározva, hogy csak a katolikus hitoktatók jöhetnek, jöhet matektanár is, és sokan nagyon hálásak, értékelni tudják ezt a lelki töltekezésre szánt alkalmat, mert végső soron nekik is segítségük van arra, hogy töltekezzenek. Minden nap bemennek az iskolába, minden nap találkoznak a diákokkal, és azáltal, hogy ott vannak, a megszólalásaikkal valamit továbbítanak a hitvilágukból, a hitükről.
Idei tervek, újítások, újdonságok
Az idei pasztorális programban van egy pár újdonság. ,,…odaült az Úr lábához, és hallgatta a szavait” (Lk 10,39) – Mária és Márta történetéből való az idézet, a 2026-os évben ez a meghívás: merjünk időt engedni magunknak leülni, meghallgatni, hogy ő mit akar, azt megosztani egymással.
Az elmúlt évben az egyházmegyénkben lezajlott az egyháztanácsok választása. Ez egységesen megy, már a második vagy harmadik mandátum. Öt évre szól egy ilyen mandátum, próbáltuk az elmúlt időben az érvényben lévő statútumok, szabályzatok szerint tudatosítani az egyháztanácsosokban, hogy ez nem csak egy titulus, tiszteletbeli megbízás, hanem arra törekszünk, hogy a világi hívek is bekapcsolódjanak rajtuk keresztül az egyházközösség ügyeinek a követésébe, fejlesztésébe. Ebben az évben az új egyháztanácsokkal próbáljuk a kapcsolatot erősíteni. Legalább három ilyen alkalom van az év folyamán, amikor őket összehívjuk. Minden egyháztanács képviselteti magát a találkozókon. Egy ilyen volt nagyböjtben, amikor a közösségről beszéltünk, következik majd egy, amikor zarándoklatot szervezünk, ez lehetőség otthon lenni a közösségben, az egyháztanácsos kell tudja szervezni a saját közösségét, ki kell lépjen a komfortzónájából, összeszedje az embereket. Lesz egy harmadik alkalom az ősz folyamán, amikor a szociális területre próbálunk figyelni, mint egyháztanácsnak figyelni kell azokra is, akik szükségben vannak, akiket a saját környezetünkben segíteni kell. Ezek nagyon jó alkalmak, egyrészt úgy érzik, hogy őket megtisztelik, és próbáljuk megosztani, elmondani, hogy körülbelül mik az elvárások, de ugyanakkor megosztani az eszközöket is, hogy hogyan lehet ezt a feladatot jól végezni. Egyben kialakulnak a kapcsolatok közöttük. A másik kezdeményezés a szinodalitás témája, amit sokan sokféleképpen értelmeznek, magyaráznak, és nem értik, esetleg félreteszik, netán erőltetik. Mi próbáljuk egy letisztultabb látással követni ezt a folyamatot. Erre négy alkalmat jelöltünk ki az évben, négy alkalom, amikor egyszerűen meghívjuk az embereket, az érdeklődőket egy beszélgetésre, van egy kis előadás, bemutatás, majd beszélgetések, illetve kérdések. Egy ilyen volt már februárban, voltak érdeklődők. Jó előadást tartott Kovács Zsolt, bemutatta, hogy ennek a gondolatnak mi a fejlődési íve, hogyan lehet ezt megközelíteni. Mert ezt a helyi közösségben kell látni, hogy hogyan lehet életbe ültetni. Ez nem egy nagy újdonság, a Lélekre figyelni, a Lélekre hallgatni, azt követni, amit a Lélek sugall, és egy kicsit egymásra is figyelni, ez tulajdonképpen eddig is meg kellett volna legyen minden közösségben. A következő szinodális alkalom májusban a médiáról szólt a Mária Rádió munkatársaival, ők is egy olyan médium, egy olyan eszköz, amelyen keresztül az üzenet eljut mindenhová, nagyon sokan találkoznak az üzenettel rajtuk keresztül, van tapasztalatuk, hogyan, mit kell közvetíteni. Lesz egy olyan alkalom, amikor a perifériáról, a be- és elfogadásról lesz szó. Néha azt gondoljuk, csak mi vagyunk. Amikor ünnepi nagymiséken alkalmat adunk az egyetemistáknak, hogy egy könyörgést angolul vagy spanyolul mondjanak, néha azt látom, egyesek nagyot néznek. Pedig ez az egyház, ezek vagyunk, Krisztus ezt akarta, menjetek az egész világba, és hirdessétek Isten igéjét. Váradon is vannak különféle közösségek, egyetemisták Afrikából, Nigériából, van a neokatekumenális közösség Venezuelából, őket hívtuk a harmadik alkalomra, ősszel, beszéljenek arról, mit jelent számukra keresztényként integrálódni. Próbáljuk megismerni egymást, merjük megkérdezni, ki vagy te, hogy éled meg a hitedet? Be kell fogadjuk őket, sokszor tanulhatunk is tőlük. Ők azért is vannak itt, hogy tanúságot tegyenek a hitükről.
A negyedik szinodális est során a szociális témák kerülnek elő, hiszen lehet sok szépet beszélni, mondani és vitatni, csak hogyha ez mind a szavak szintjén marad, még mindig nem elég, át kell vinni az életbe.
Mindezeken kívül, ami a szinodalitást illeti, a papok körében is elindult egy folyamat, egy munkafüzetet állítottunk össze, a szinódus záródokumentuma alapján 12 téma van kiválasztva, egy kicsit feldolgozva, és a havi esperesi koronagyűléseken az esperes kiválasztja, melyik legyen a téma, legalább egy fél órát, órát azzal foglalkoznak. Az eddigi tapasztalatok egészen pozitívak, tényleg megtesszük a lépést, merünk beszélni ezekről a dolgokról, mert sokszor még ezekben a körökben is van egyfajta fenntartás. Ami a szinodalitást illeti, nem egy erőltetett módja, de mégis ott van az asztalon, ha szabad így mondani. Próbálunk beszélni róla, igyekszünk elvinni nemcsak az üzenetet, hanem magát a meghívást is, hogy próbáljuk egy kicsit másképpen nézni a dolgokat, saját magunkat, a mi feladatunkat, a mi küldetésünket.
A kulturális eszközökkel történő pasztoráció
Egyesek nem értik, miért fordítunk ekkora teret és figyelmet a kultúrára. Először is adott a lehetőség, másrészt van egy tradíció, a harmadik érv, hogy ez egy olyan terület, amely meg tud szólítani mindenkit. Aki szép zenét akar hallgatni, eljön a koncertre, a meditációs estre, mindig hall egy kis üzenetet az evangéliumból, ez már egy pasztorációs eszköz.
Ez egy másik terület, inkább a turisztikai részleghez tartozik. Szép kezdeményezés volt ebben az évben, a nagyböjti szent időben minden szombat este tartott meditációs est orgonamuzsikával. Minden nagyböjti szombaton 150-200 személy volt a meditációs esten, ami 1 óra 10 percet tartott. A bevezetőben elhangzott egy szentírási rész, egy rövid elmélkedés, az egész 7 perc magyar és román nyelven, utána 45-50 perc orgonamuzsika, a végén egy ima, egy áldás. Meglepődtem, először nem hittem, hogy ez így át fog menni, a visszajelzésekből látom, hogy az emberek várják és szeretik. Próbálunk zenei hétvégeket is biztosítani, inkább orgonamuzsikával, de volt kórus, vonósnégyes is. Ez univerzális, mindenkit megérint. A rendszeres koncertek, a palotakoncertek szintén nagyon jó alkalmak ahhoz, hogy lelkileg megérintsük az embereket, a minőségi zene lelkileg biztos, hogy megérint, hidakat épít az emberek között. Magyarok, románok, katolikusok, reformátusok, ortodoxok szívesen jönnek. Ezzel nemcsak hogy megfelelünk az eredeti terveinknek, hogy nyitott legyen a püspöki palota, mert tulajdonképpen nem a püspöknek a háza ez, hanem a közösségé. Itt kapcsolódás történik, hozzátesz valamit a közhangulathoz, az emberek szívesen jönnek.
Munkatársak
Ahhoz, hogy működjenek a dolgok, valakinek mindig követnie kell az eseményeket, ezt nem tudjuk mi, papok, az egyháziak végezni, túl sok lenne, ezért szükség van arra, hogy legyenek munkatársak. Fontos, hogy legyen egy minimális képzettség, nem akárki végezheti ezt a munkát, kell szeresse, nyitott legyen, kreatív.
A püspöknek van egy elképzelése, de hogy ezt hogyan öltöztetjük fel, hol vannak a súlypontok, mi fér bele, ez menet közben derül ki. Általában minden héten van megbeszélés, egyeztetés a munkatársakkal. Próbálunk összehangolódni, ez az első szint. Ha innen továbbmegyünk, következik a másik, el kell jutni a plébánosokhoz. Minden irányból azt próbáljuk elérni, hogy ott legyen a felelősségtudat, azt ébresztgetni, erősíteni mindenkiben. Sokszor mondom a papoknak is, nem csak azért jönnek az üzenetek vagy a felszólítások, a telefonhívások, hogy valakinek munkát adjunk, hanem mindazzal, amit kezdeményezünk, mi a papokat nem akarjuk lekötni, hanem lehetőséget akarunk nyújtani a híveinknek, hogy elmélyítsék hitüket, megtapasztalják a közösségi dimenziót, részt vegyenek ilyen-olyan programokon. Mi készítjük elő, mi állítjuk össze, de tulajdonképpen azok, akik legtöbbet nyernek, a résztvevők.
Jött egy megkeresés a teológiai fakultásról, Kolozsvárról, hogy esetleg a Püspöki Konferencia kérelmezze a bukaresti hatóságoknál, a Munkaügyi Minisztériumnál azt, hogy szerepeljen a Romániában elismert foglalkozások listáján a pasztorális asszisztens foglalkozás is, ami nemcsak alapfokú képzettséggel bír, hanem felsőfokú képzettséggel is. Gondolva arra, hogy a teológiai fakultáson a végzősök esetében sokszor előjön, mi lesz velük, milyen jó volna megfelelő embereket találni, akiket alkalmazni lehet egy megfelelő állásban. A fiatal elvégzi a főiskolát, van egy bizonyos alapja, nem foglalkoztathatom mint sekrestyést…. Kezdeményeztük a konferencia részéről, többször is megtettük, mert mindig valami hiányzott, nem volt benne gondolatvilágban, hogy mit is jelent ez. De végül húsvét előtt az az örömhír ért bennünket, hogy megjött a jóváhagyás, és amint a Hivatalos Közlönyben megjelenik, Romániában van pasztorális asszisztens foglalkozás, besorolás. Nem csak a katolikusokra vonatkozik, hanem ortodoxokra, mindenkire. Új lehetőséget jelent arra, hogy a teológiailag képzett, tenni akaró világi híveket, akik közösségépítésre vállalkozni mernek, megfelelő munkatársakként alkalmazni tudjuk olyan helyeken, ahol van erre igény, nyitottság. A lehetőség adva van, élni kell vele. Szerintem ez egy jó lépés.
Visszajelzések, örömök: amiért érdemes vesződni
Nagyszerű élmény volt, két-három éve mindig így gyakoroljuk, hogy nagyböjtben és adventi időben van egy-egy lelki nap a fiataloknak, egy-egy lelki nap a családoknak. A fiatalokkal annyira jó volt a találkozás! A csúcspont a szentségimádás volt. Amikor látod, hogy a fiatal azt mondja, annyira jól érezte magát, annyira jó volt az ima! Ha kettő-három mondja ezt el, már megérte.
Ezt kell nézni, mi az, amivel meg tudjuk őket szólítani. Nem nagy dolgok ezek, de állandó odafigyelést kívánnak.
Nagy kihívás számunkra a nyelvi különbözőség. Általában magyarul történik minden, így egy kicsit el vannak hanyagolva a szlovák fiatalok, a szlovák csoportok. Próbáltunk külön csoportokat szervezni, ami részben jó, részben egy kicsit megbontja ezt a közösséget. Megvan bennük a vágy, a nyitottság, azt kell nézni, hogy ne csak üljenek ott, és majd valamit a telefonon lefordítanak, hanem próbálunk nekik rendes táplálékot is adni.
A családok megszerveztek Félixfürdőn egy családos hétvégét, meghívtak, hogy köszöntsem őket, kétszáz család jelen volt. Este 8 órakor, fél 9-kor a hölgyekkel kellett találkozni, lenyűgöző volt, mennyire ott voltak. Ennek végén volt egy félórás szünet, és úgy fél 11-kor mondták, jönnek a férfiak. Gondoltam, abból már nem lesz semmi, de ott voltak, meghallgattak, kérdések voltak, másnap megtartották szépen a reggeli imát. Sokszor mi azt gondoljuk, hogy nincs meg a nyitottság, hogy nem érdekli az embereket, pedig csak meg kell találni a megfelelő hangot és alkalmat.
Az írás megjelent a Vasárnap 2026/24-es számában.
