Fabiny Tamás Júdás, az elveszett tanítvány című könyvéről.
Fabiny Tamás evangélikus püspök Júdás, az elveszett tanítvány című, a Luther Kiadónál megjelent műve a Jézust hóhérkézre juttató apostol életét vázolja fel és szerepének befogadástörténetét taglalja, érzékletesen bemutatva, hogy az évszázadok alatt mennyi minden rakódott rá a Bibliából megismerhető, történeti Júdás alakjára. Fabiny Tamás kötete jóval több, mint igényesen kiállított, sok száz képpel illusztrált, tudományos alapossággal megírt, egyúttal a legszélesebb közönség érdeklődésére számot tartó album egy, az emberiséget kézezer év óta foglalkoztató szentírási személyről, illetve archetípusról. A mű ezen túlmenően hozzásegíti az olvasót ahhoz, hogy Júdás alakján keresztül mérlegre helyezze Isten- és egyházképét, a kereszténység tanítását bűnről és bűnhődésről, megbocsátásról és feloldozásról, kárhozatról és üdvösségről. A könyv jó segítség annak felismeréséhez, hogy, miként szükségképpen a szentek sem minden szempontból makulátlan emberek, úgy a legnagyobb gonosztevők sem feltétlenül egydimenziós halandók. Lehet valaki úgy bűnös, hogy vétke valami nagyobb jóhoz vezet – lásd a megváltás művét –; ez nem kisebbíti az eredendő bűnt, de segít árnyaltabban gondolkodni az olyan személyek szerepéről, mint maga Júdás is.
Szőnyi Szilárd
Forrás: mik-vannak.blog.hu
Fabiny Tamás könyve igazán nagy médiafigyelmet kapott az elmúlt időszakban, és ez nem csupán a püspök, közéleti szereplő szerzőnek szólt, hanem a valóban olvasmányos, érdekes és szemet gyönyörködtető kötetnek is. Az Előszóból kiderül, hogy a könyv alapját egy 2004-ben, a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen megvédett habilitációs dolgozat adja, amelyet a szerző kiegészített néhány azóta a témában megjelent tanulmánnyal és átdolgozott a nagyközönség számára.
Kézbe véve a kötetet nehéz eldönteni, mit gondoljunk róla: egy album-e minőségi jegyzetekkel vagy egy tanulmánykötet gazdag illusztrációs anyaggal. De bármelyik mellett döntünk is, könnyen belemerülünk a lapozgatásába. Ha figyelmesen szemléljük a képeket, olvassuk a szöveget, akkor igazat kell adnunk a szerzőnek: „Az igazán nagy művészeknek teológiai kérdésekről is saját üzenetük van. Műveik nem díszítőelemek vagy elvi igazságok gyakorlati alkalmazása, hanem azok révén akár a teológusok egyenértékű társai is lehetnek” (20.).
A szerző Júdás személyét és tettét hatástörténete alapján vizsgálja (vö. 19–21.). A hatástörténet abból az alapvetésből indul ki, hogy értelmezésünk nem függetleníthető más értelmezésektől, ha úgy tetszik, a hagyománytól, miközben minden értelmezésnek ugyanolyan létjogosultsága van. Vagyis az értelmezésünk is a hatástörténet részévé válik, ugyanakkor nem légüres térben zajlik, előismereteinkre támaszkodik. Ennek élvezzük előnyeit, miközben számos hátulütője is van, az elveszett tanítvány estében ez személye negatív megítélése és az ebből fakadó antiszemitizmus. A könyvet az teszi igazán izgalmassá, hogy miközben ezt a vizsgálati módszert preferálja, éppen azt kívánja bebizonyítani, mennyire eltávolodtunk a hatástörténet miatt a tanítvány alakjától, mennyi mindent ráterheltünk Júdásra. „Adódnak esetek, mikor a hatástörténet nem hozzáad valamit az eredeti elbeszéléshez, hanem elvesz belőle. Nem gazdagítja, hanem torzítja az üzenetet” (20.).
Ezt a felismerést támasztja alá, hogy már a bibliai tanúságtevések is tendenciózusak (vö. 36–65.). Míg Márk evangéliumában „Júdás meglehetősen színtelen figura, akire még nem rakódott rá semmiféle dehumanizáló és ördögi réteg” (39.), János evangéliumában ő a megtestesült gonosz, akiről Jézus már az evangélium elején tudja, hogy majd elárulja. Vagyis a szerző véleménye szerint már itt fejlődés, „rárakódás” figyelhető meg. Júdás alakjának démonizálódása elhomályosítja az eredeti tanítványt. Egy ilyen kezdés után pedig nem lepődhetünk meg azon, hogy mindez egyértelmű irányt szab a későbbi értelmezéseknek, amelyekből bőséges áttekintést kapunk a könyv középső részében (66–176.). Az persze nagy kérdés, hogy hol húzzuk meg azt a vonalat, amely elválasztja a történetet a hatástörténettől, vagyis melyik tanúságtételt vesszük alapul, amikor a hatásokat vizsgáljuk. […]
Kókai-Nagy Viktor
A teljes írás a Vigilia márciusi számában olvasható. Forrás: Vigilia
