Az ifjúsági kerületi lelkinapok szíve mindig ott dobban meg, ahol a fiatalok együttesen és személyesen is elkezdik engedni, hogy rabul ejtse őket az Isten. Nem az a lényeg, hogy hol, mikor, hanem hogy hogyan élték meg fiataljaink azt a szabadságot, amelyben önmagukként szerette őket ő, kinek jelenléte mindig rádöbbent életünk igazi ízére. Lemhényben tartották a felsőháromszéki nagyböjti kerületi ifjúsági lelkinapot, ahol a környék fiataljai közül több mint 80-an vettek részt. Álljanak itt a felsőháromszéki fiatalok vallomásai, szívdobbanásai lelkinapjuk élményeiről.
„Ti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek”, a Máté evangéliumából származó igevers volt elmélkedésünk, együttlétünk legfőbb összefoglalója, valamint a lelkinapunk mottója. Az elmúlt hétvégén került sor a felsőháromszéki nagyböjti kerületi ifjúsági lelkinapra Lemhényben, ahol több mint 80-an vettünk részt a környék fiataljai közül. Az esemény célja az volt, hogy a résztvevő fiatalok feltöltődjenek és együtt, közösen készüljenek fel a húsvéti ünnepekre, mindezt a jó Isten jelenlétében.
A tevékenységek, illetve az elmélkedés kezdetén a fiataloknak lehetősége volt közösségépítő játékokban részt venni, amely által közelebb kerülhettünk és jobban megismerhettük a környékünkön élő kortársainkat. A mókás játékot egy sokkal komolyabb program követte, hiszen Ilyés Lehel segédlelkész segítségével megpróbáltunk elmélyülni és megpróbáltuk megérteni a helyes közeledés fontosságát mind Isten, mind embertársaink felé.
Ilyés Lehel arra sarkallt, hogy nyitott szemmel járjunk a világban, próbáljunk kikukucskálni az általunk megnyitott kulcslyukon: ne a magányt válasszuk, sőt ellenben szerezzünk barátokat, de ugyanakkor kitért az Istennel való kapcsolat megerősítésére és a kapcsolatainkban megélhető elmélyülésről is szó esett. Az elgondolkodtató elmélkedés után lehetőségünk volt a hallottakat megvitatni kiscsoportokban, ahol minket érintő kérdéseket is boncolgattunk, majd minden jelenlévő készített egy kis emlékfüzetet is, amelyben olyan kérdéseket írtunk, amelyek segítenek megnyílni, nyitottabbá válni hétköznapjainkban. A kiscsoportokban szó esett a Krisztushoz vezető útról, az ima fontosságáról, a konfliktusok kezeléséről, de ugyanakkor az alázatról és a szeretetről is.
A kiscsoportos tevékenységet követően Jánó Kinga zenetanárnővel közösen hangolódtunk rá a szentmisén és a keresztúti ájtatosságon közösen énekelt ifjúsági énekekre. Ezután közösen ebédeltünk. Ezt követően együtt imádkoztunk az újonnan kialakított Szent Mihály-hegy fele vezető kálvárián, amelyen részt vett Fejér László Ödön szenátor is. A keresztút-ima során a pap bácsik vezetése mellett minden állomásnál a fiataloknak is lehetőségük nyílt elmélkedni, ahol épp Lackfi János költő sorai által mai, tinédzser nyelvezethez egészen közelálló gondolatok nyomán próbáltuk megértetni Krisztus szenvedésének történetét.
A lelkinapunk zárópillanata a Szent Mihály-hegyi templomban bemutatott szentmise volt. Az áldást követően Tódor Attila kézdiszentkereszti plébános, főesperesi kerületünk ifjúsági lelkésze megköszönte jelenlétünket és lelkesedésünket. A szentmisét követően Hölgyes Pál Zsolt lemhényi plébános bemutatta az újonnan felújított templomot nyomatékosítva, hogy mi vagyunk a jövő és értünk áll régi pompájában a „Szent Mihály-hegyi barokk gyöngyszem”.
Hálásak vagyunk a pap bácsiknak a szervezésért és az elgondolkodtató elmélkedésekért, amelyekből minden fiatal vitt haza egy apró, de mégis számára hasznos, illetve elmélyítő morzsácskát. Hálás vagyok a fiataloknak, akik eljöttek és felajánlották a maguk, meg lelkük fejlődésének a hétvégéjüket, amely, szerintem, barátkozással, ismerkedéssel, de még egy kis jókedvvel is meg volt fűszerezve.
Opra Hunor–Levente, a kézdivásárhelyi Boldog Özséb Plébánia fiatalja, a Dr. Csiha Kálmán Református Kollégium diákja
Ismét kerületi lelkinapra került sor csak most Kézdiszentkereszt után, Lemhényben. Ez a nap is nagyon jól telt, mint az előző ilyen nap, adventben. Reggel tíz órakor kezdődött a program, mint adventben, most viszont amikor megérkeztünk, teljesen más érzés volt bennem. Emlékszem, amikor adventben Kézdiszentkeresztre látogattunk, annyira meg voltunk lepődve és minden olyan idegennek tűnt, viszont most ennek az ellentéte volt teljesen bennem. Amikor kiszálltunk az autóból, sok ismerős arcot pillantottam meg, és jól esett ez a lelkemnek, hogy újra itt van egy lehetőség, hogy találkozhassak környékbeli fiatalokkal.
A regisztráció után egyből csapat-összerázó játékokkal indítottuk a napot. Én személyesen nagyon szeretem ezeket, mivel mindig meghozzák ezek a játékok a hangulatot, és ilyenkor mindenki boldog, mindenkinek jókedve van. A játékok után egy rövid elmélkedés volt, amikor mindenki úgy igazán picit magába tudott nézni és magára tudott figyelni csendben. Mindig ez a legjobb rész minden ilyen napban, mert ilyenkor olyan dolgokon tud az ember elgondolkodni, ami máskor egy sima hétköznapon egyáltalán nem jut eszünkbe. Az elmélkedést követően csoportokba rendeződtünk, majd minden csoport kapott egy kérdést. Ezt közösen megvitattuk és ez után mindenki elkészítette saját munkafüzetét Az én életem címmel, ebben kérések álltak, amelyet mindenki házi feladatként otthon válaszolhatott meg.
A nap második felében egy közös ebéd után egy sétára indultunk a Szent Mihály-hegyre, ahol közösen elmélkedtünk a keresztút állomásainál, majd egy közös szentmisével zártuk a napot az itt lévő templomban. Ismét óriási hála van a szívemben, hogy részt vehettem megint egy ilyen „szabadnapon”, ahová úgy érzem, hogy egyre több és több fiatal jön. Remélem, hogy még részünk lehet fiatalként egy jó pár lelkinapban, mert ezekre a napokra mindig feltöltődésként emlékszem vissza. Hálás köszönet!
Rádui Zenkő, az imecsfalvi plébánia fiatalja, a Nagy Mózes Főgimnázium diákja
„Ti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek.” (Mt 28, 5) Ezzel a mottóval vette kezdetét a Lemhényben megszervezett nagyböjti lelkinapunk. A programok nagyon jó összeállításúak voltak, hisz volt alkalmunk megismerni új embereket, játszani, valamint fejlődni. Ilyés Lehel kantai segédlelkész beszélt nekünk az elmélyülésről, arról, hogy hogyan legyünk nyitottak Isten fele és arról, hogy Jézus milyen sokat segít nekünk a saját keresztünk hordozásában. Ezt a részét úgy képzeltem el, mintha iskolában lennénk. Nem egy egyszerű iskolában, hanem olyanban, amelyben Jézus a tanár és mi vagyunk a diákok. Az elmélkedés után került sor a közös csapatmunkára. Nagyon jó kérdéseket kaptunk, tudtunk rajtuk „vitatkozni” is mivel elég megoszló vélemények születtek. De úgy érzem, hogy ezekkel a „vitákkal” egy picit jobban megismerhettük egymást.
A nap legkiemelkedőbb pontja szerintem az volt, amikor közösen elmentünk a szabadtéri keresztútra, amit mi avattunk fel, hisz mi „használtunk” először, mi imádkoztunk először közösségileg az új kálvárián. A keresztút után szentmisével zárult a napunk, amelyet Tódor Attila kézdiszentkereszti plébános mutatott be. Összességében nagyon jó napot zárhattunk le, én nagyon örülök, hogy ott lehettem.
Ambrus Magor, a futásfalvi plébánia fiatalja, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum diákja
„Ti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek.” (Mt 28,5) – ez volt a mottója a március 2-án, szombaton a nagyböjti kerületi ifjúsági lelkinapnak, amely Lemhényben került idén megszervezésre. Attól tartok, ha most jellemeznem kellene ezt a lelkinapot, akkor le kellene írjam a leírhatatlant. Szavakba önteni is nehéz, hogy mennyi szeretetteljes percben, mennyi mosolyban és nevetésben, mennyi lélekfeltöltő pillanatban lehetett részem az egész nap folyamán.
A reggelt imával indítottuk, majd közös játékokkal folytattuk, ahol lehetőségünk volt egymásra hangolódni és közelebbről is megismerni más fiatalokat. Ezt követően Ilyés Lehel pap bácsi mély és szívhez szóló elmélkedését hallgathattuk meg, akinek gyönyörű gondolatai segítettek a belső csendünkre figyelni. Személy szerint, nekem nagyon jól esett befelé tekintenem és a belső csendemen keresztül magára a jó Istenre figyelnem. A pap bácsi az elmélkedés során kitért a lelki szabadságra.
A hirdető plakáton egy kulcslyukat figyelhetünk meg, aminek jelentése: ha zárt a szíved, akkor olyan, mintha csak egy kulcslyukon át néznéd az egész világot, bent rekedve. A nyitott ajtó, nyitott kulcslyuk, nyitott szív befogadóbb lelkületet eredményez, szabadságérzetet, amely képessé tesz bennünket, hogy Istenre és a pozitív dolgokra tekintsünk mindennap, és merjünk szabadon szárnyalni és létezni a világban. Az elmélkedés továbbá rávilágított arra, hogy minden embernek szüksége van egy beszélgető társra, valakire, akivel megoszthatja örömeit is és nehézségeit, ez a valaki pedig nem más, mint a jó Isten. Hiszen, ha be tudjuk őt fogadni legbelül a lényünkbe, akkor szabaddá válunk mi is teljesen. A pap bácsi végül egy nagyon mély kérdéssel zárta le a gondolatait: „Tudok-e hinni abban az Istenben, akit még ha nem is látok, nem is tudom kézzel foghatóan megtapintani, de eltudom-e hinni azt, hogy ő minden egyes percben velem van és megtart?’’ Hosszú percekig cikáztak a gondolatok a fejembe, mert naponta keresztény fiatalként szembe kell néznem a kételyeimmel, hogy vajon ő most is velem van-e? Vajon számíthatok-e rá? Vajon segíteni fog-e, amikor a hullámok összecsapnak a fejem felett? Olyankor pedig valóban be kell látnom, hogy bár fizikailag nem láthatom, nem tapinthatom, ám ő mégis a legnagyobb viharaimban, a legnagyobb harcaimban is velem van, átvezet rajtuk és kezében tartja az életemet. Csodálatos érzés volt ebbe újra belegondolni és tudatosítani magamban, hogy soha nem vagyok egyedül, mert van odafent valaki, aki gondomat viseli és szeret engem mindennap.
Az elmélkedést követően kiscsoportokba rendeződtünk, ahol minden csoportnak előszőr is egy kérdést kellett megválaszolnia, közösen róla elmélkedni, beszélgetni, majd mindenki egyénileg egy kis füzetkét kellett készítsen Az én életem címmel. A füzet belsejébe pedig mély és elgondolkodtató kérdések kerültek, amelyet mindenki majd otthon kell megválaszoljon, amikor úgy érzi tud rájuk válaszolni. A füzet hátára, pedig a következő kis mondat került: „Ne feledd, az életünket mindig együtt írjuk Krisztussal!’’ Majd ezt követte egy finom ebéd, utána pedig indultunk a Szent Mihály-hegyi templomba szentmisére. A hegyre gyalogolva elvégeztük közösen a keresztutat, ami számomra picit olyan volt, mintha tényleg Jézussal együtt mennék én is a Golgotára fel. Bár az évek során többször is vettem részt keresztúti ájtatosságokon, mégis ez a szabadtéri keresztút érintett eddig a legmélyebben. A napunkat végül egy gyönyörű szentmisével zártuk, utána pedig Hölgyes Pál Zsolt pap bácsi röviden bemutatta nekünk a hegyen épült és nem rég felújított barokk templomot. Csodaszép napot tudhatunk magunk mögött. Egy napot, amely tele volt hangos nevetésekkel, mosolyokkal, élményekkel, játékokkal, mély beszélgetésekkel, és nem utolsó sorban lelki feltöltődéssel. Annyira jó érzés volt együtt lenni a többi fiatallal, velük együtt töltődni, beszélgetni, elmélkedni és egymást segíteni. Talán az egészben mégis csak az volt a legszebb, hogy a mennyei Atya jelenlétében lehettünk az egésznap során, és azt hiszem ennél több már nem is kell. A zsongással teli hétköznapokban jó érzés volt egy olyan nap, amely nem a rohanásról, a külsőségekről szólt, hanem sokkal inkább a belső feltöltődésről, és a belső csendre történő odafigyelésről. Szabadnap volt ez a lelkemnek. Olyan nap, amikor belülről teljes szabadságot érezhettem. Ezt a belső szabadságérzetemet ugyanakkor betölti ott legbelül a hála érzete is. Hiszen nagy-nagy hála van a szívembe a lelkinap minden egyes pillanatáért, elsősorban a jó Istennek, hogy megadta számunkra ezt a napot és minden percben érezhettük az ő jelenlétét és szeretetét. Hála a pap bácsikért is, akik megszervezték és levezették ezt a napot, és köszönjük mindazt a sok szép és lélekfeltöltő gondolatot, amelyeket tőlük kaphattunk. Ugyanakkor köszönjük nekik azt is, hogy nemcsak ilyen lelkinapok alkalmával, hanem a hétköznapokban is vezetnek bennünket az úton, a mennyország felé.
Lakatos Fanni, a kézdivásárhelyi Boldog Özséb Plébánia fiatalja, a Nagy Mózes Főgimnázium diákja
