A nők imádkoznak a keresztény nők világimanapján, a nők sokszor, sok helyen megtöltik a templomok padjait. Imádkoznak. Az ima a szelídek ,,fegyvere”: ,,e jelben győzni fogsz”. De nem úgy, hogy fizikailag, hangerőben, vagyonilag felülkerekedsz a másikon. Ha egyszer megfékezted jogos haragodat, bántó szavadat, győztél magadon, győztél a bűnön, a sötétségen.
Nők imádkoznak a kolozsvári Kálvária templomban. Gótika, faragott kövek, famennyezet, egyszerűség és otthonosság. Az ablakok üvege kortalan lilás árnyalataival, bibliai képeinek mai kortúrjaival belesimul a középkori falba. Az egykori bencés apátsági templom falai közt a zsolozsma egyik ismerős dallama csendül, ismétlődik, valamint taizéi énekek, az imanapra a palesztin nők által ajánlott Wa atlubu, Najwa Hashweh Azazian dala. A felváltva imádkozott 85. zsoltár, a közös békekönyörgések után a Miatyánk arámi nyelven hangzik fel felvételről.
Kérlek tehát titeket… viseljétek el egymást szeretettel (Ef 4,1-2)
A nők világimanapja. Ilyenkor a résztvevők egyetlen ajánlott téma és forgatókönyv szerint imádkoznak világszerte az előkészítők szándékára. Palesztin keresztények készítették elő idén a témát, belevitték saját gondjaikat, ugyanakkor mindazokat, amelyek egyformán érintenek világszerte minden imádkozó, a környezetében élőkért aggódó embert.
Amikor a palesztin nőkre esett a választás, még nyoma sem volt a most már hónapok óta ismét dúló, kegyetlen, véres és igazságtalan közel-keleti háborúnak. Az ártatlanokat érintő háború félretett, elaltatott régi ellenséges érzéseket is felszínre hozott a szembenálló felekben, most mégis úgy imádkoznak, azt ajánlják a világon mindenütt bekapcsolódóknak, hogy a szembenálló félért is könyörögjünk, rá áldást mondjunk. Elképzelem a mi népünket hasonló helyzetben… Hogyan szökik az égig a hirtelen felkorbácsolt indulat az egykori határőr nemzetségek utódainak szívében… Tudnánk-e mi, kereszténységünkre büszke magyarok a ránk rontó ellenfélért imádkozni? Vannak a köreinkben is sérelmek, évszázadok során felgyűlt indulatok, amelyeket így, viszonylagos nyugalomban és jólétben, kisebb-nagyobb szúrkálódások közt, alapvetően békében élve is felemlegetünk. És hajlamosak vagyunk a minket ért bántásokra úgy gondolni, hogy azokat mi semmivel ki nem érdemeltük, azok csupán, kizárólag a másik fél gonoszságának eredményei. Pedig csatákban edzett népünk egykori tagjai maguk is dúltak, földet foglaltak, hadakoztak, hadizsákmányt, foglyokat ejtettek, másokat elnyomtak. A kiválaszott zsidó nép számtalanszor könyörgött bűnei bocsánatáért: még az Istennek lefoglaltság sem mentesít a hibázástól, amit hosszas vezekléssel lehet jóvá tenni.
Az ember nagyon kegyetlen, ha a lelkéből kiengedi a szörnyeket. Az ember, ha a lelkéből az Isten sugallatait szabadítja fel, irgalmas, imádozó, jóságos lény.
Az imanap témáját, a efezusi levél kérését Bántó-Tamás Csilla református lelkész fejtette ki a Kolozsváron összegyűlt, nem csak nőkből álló, imádságra kész gyülekezetnek: üdítő volt Szent Pál nehéz intelmeit nagyon sok kedvességben, empátiában megmerített szavak által hallgatni. Szent Pál, aki fogoly az Úrért, fogságából inti testvéreit, inti és kérleli. Olyan emberi viszonyulásokat kér tőlük, amelyek isteniek, nem az ember első, ösztönös indulatából fakadnak. Azt kéri: ,,éljetek méltón ahhoz az elhivatáshoz, amellyel elhivattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel”. Még fülünkben csengenek a Sütő András-drámában megfogalmazott szavak: ,,az alázat – gyalázat”. Ez a virtus, nem hajtjuk meg a fejünket! Csakhogy pontosan az a kérés fogalmazódik meg: tegyük félre az ösztönös emberi indulatunkat; amit büszkének gondolunk, valójában gőg. Istennel szemben ki állhat meg? Márpedig amikor ellenfelek néznek farkasszemet, mindkettő arca mögött istenképiségük szenved csorbát, sérül, merül alázat helyett gyalázatba.
Egy bűn van, ami elveszejt: ha Isten arcát ütjük. Alázat, szelídség, türelem: mennyire nem mai, nem evilági értékek! Büszke kereszténységünknek pedig pontosan erről kellene szólnia: amikor úgy vélem, hogy igazam van, és méltán csattanhatna akár a pofon is, de ércesen bántó szavam mindenképpen a másik arcán, akkor, pontosan akkor kellene a saját istenképűségemnek győznie elemi indulatomon.
,,Viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a béke kötelékével.” E mondat önmagában, szavanként elegendő volna nagyböjti elmélkedésnek, és ha ezeket a szívünkön átszűrve nagyböjt múltával gyakorolnánk – csak ennyit! –, közelebb volnánk Istenhez.
A nők sok helyen megtöltik a templomok padjait. Imádkoznak csendben. De az ima a szelídek ,,fegyvere” is, ahogyan az ,,e jelben győzni fogsz” ígéri. Az értelmezésünk azonban olykor félrecsúszik! Ez az ígéret nem azt jelenti, hogy fizikailag felülkerekedsz, vagyonosabb leszel, mint a másik. Hanem azt, hogy ha egyszer megfékezted, féken tartottad mégoly jogos haragodat, bántó szavadat, győztél magadon, győztél a bűnön, a sötétségen. Az ima ereje és mélysége abban mutatkozik, ha egyszer is le tudom nyelni habzó indulatomat a Lélek egységéért, a béke kötelékéért.
