Decemberi preszemináriumi találkozót tartottak a gyulafehérvári papnevelő intézetben

0
976
Fotók: Kováts Álmos Botond, Kovács Nándor Hunor/SIS

A gyulafehérvári papnevelő intézetben december 9-én, szombaton folytatódott a preszemináriumi találkozó, vagyis a szemináriumi nyílt napok 32 középiskolás fiú részvételével, akik a csíkszeredai, székelyudvarhelyi, marosvásárhelyi, szatmárnémeti és gyulafehérvári római katolikus líceumokból érkeztek. A csíkszeredai diákokat Simó Gáspár, míg a szatmári középiskolásokat Mayer Nándor spirituális kísérte el. Az első napról szóló beszámolót ITT olvashatják.

A szombati nap reggel hat órakor roráté szentmisével kezdődött, amelynek főcelebránsa Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök volt. A szentmisét reggeli követte, majd a preszeminaristák találkoztak a papnevelő intézet spirituálisával, Kiss Endrével, aki a papi hivatás mibenlétéről és felismeréséről folytatott kötetlen beszélgetést a résztvevőkkel. Mindezt András István rektor, filozófiatanár rendhagyó filozófiaórája követte, ahol a preszeminaristák ízelítőt kaptak az első két szemináriumi év skolasztikus filozófiaóráinak résztárgyaiból.

A déli órákban az érdeklődő középiskolás fiúk Kovács Gergely érsekkel is találkoztak, akivel személyes hangvételű beszélgetést folytatva kérdéseket is feltehettek a főpásztornak, amelyet közös ebéd követett.

Az étkezést követően lehetőség nyílt Gyulafehérvár történelmi városrészének megismerésére, ugyanakkor néhány kispap és preszeminarista kihasználta az alkalmat arra, hogy egy barátságos focimérkőzést is lejátszhassanak. A délutáni órákban a kispapok bemutatták a szeminárium napirendjét, ismertették a közösségben szolgálatként elvégzett megbízatásaikat, mindemellett élménymegosztásra is sor került, amelynek keretében a kispapok hétköznapjaikról és ünnepeikről, az egyetemi órákról, a vizsgaidőszakról és a lelki életükről is kötetlen párbeszédet folytattak a preszeminarista fiatalokkal.

Az esti órákban ünnepi adventi gyertyagyújtásra gyűlt össze az érdeklődő középiskolásokkal kibővült kispapi közösség a szeminárium kápolnájában, melyet vacsora és játékest követett.

Míg szombaton a kispapi közösség megismerése, a szeminárium belső életének megtapasztalása és a papi hivatás ajándékának felismerése állt a középpontban, addig december 10-én, advent második vasárnapján a közösen végzett és (át)imádkozott liturgia került előtérbe a szemináriumi nyílt napok alkalmával.

A harmadik nap a reggeli dicséret ünnepélyes elimádkozásával vette kezdetét, amelyet kötetlen együttlét követett. A délelőtti órákban a gyulafehérvári székesegyházban Kiss Endre szemináriumi spirituális által celebrált ünnepi szentmisén vettek részt a szemináriumi elöljárók, a csíkszeredai és szatmárnémeti líceumok spirituálisai, a kispapok, valamint a preszeminarista fiatalok, akik közül utóbbiak a liturgiában is tevékeny módon kivették részüket ministránsokként. A decemberi preszemináriumi találkozó közös vasárnapi ebéddel zárult, amelyet követően a papi hivatás iránt érdeklődő fiatalok hazautaztak.

Imádkozzunk mindannyian buzgón papi és szerzetesi hivatásokért!

Forrás: a Seminarium Incarnatæ Sapientiæ Facebook-oldala 2. és 3. rész