Sólyom László volt magyarországi köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár október 8-án, vasárnap adta vissza lelkét Teremtőjének. Várszegi Asztrik püspök, emeritus pannonhalmi főapát emlékező írását adjuk közre.
Sólyom László egykori köztársasági elnökünk meghalt. Hívő testvérünk, barátunk távozott közülünk.
Személyesen a rendszerváltás éveiben és küzdelmeiben ismertem meg professzor urat, a későbbi alkotmányjogászt Budapesten. Ki-ki a maga helyén és módján kísérelte meg a „jámbor keresztény kalandot”, küzdött a katolikus, a keresztény felekezetek teljes körű szabadságáért. Amikor ő 1985-ben a Mit szabad és mit nem? című írásában kimondta, hogy itt az ideje, „hogy az autonómia mint érték emancipálódjon az eddigi, nyomasztóan államközpontú korszak beidegződései alól”, s hogy nem kellene mindenhez engedélyt kérni, fiatal egyházi és világi generációnk vágyát fogalmazta meg a maga kristálytiszta, jogon iskolázott gondolkodásmódjával. Ezzel a világos látásmódjával, tudásával és emberi tisztaságával mindvégig igazodási pont volt számomra.
Amikor aztán alkotmánybírósági elnöki és köztársasági elnöki szolgálata után pannonhalmi közösségünk 2010-ben Sólyom Lászlónak, a Magyar Köztársaság emeritus elnökének adományozta a Szent Márton-díjat, elnök úr beszédében két dologra hívta fel a figyelmünket. „Az igazságért küzdeni kell. Szent Márton az igazságért küzdött; megmondta a császárnak, amikor nem volt neki igaza” – figyelmeztetett. És ugyanígy emlékeztetett minket az irgalmasság szolgálatára is: „Abban a helyzetben, amiben Magyarország és a világ van, az irgalmasságnak és a jótékonyságnak, a másikra való figyelésnek óriási szerepe van.” Ennek a mártoni irgalmasságnak maga is megvalósítója volt, elnöki szolgálatát követően is. Tanúsítja ezt az a számtalan honfitársunk, akinek elnök úr a rendelkezésére álló eszközökkel támogatást, ösztöndíjat juttatott.
Megtisztelő, hogy főapátként tanúja lehettem annak, hogy Sólyom elnök úr mögött micsoda tevékeny, gazdag életmű állt. Mindemellett jutott ereje arra, hogy bencés közösségünket és ezeréves apátságunkat évtizedes személyes barátságával is megajándékozza. Jól ismerhettük hűséges társát, Erzsébet asszonyt is, aki csendesen, féltve és gyakorta aggódva segítette Sólyom László helytállását. Ismertük családját, a kétgyermekes Sólyom házaspárt unokáikkal együtt.
A Sólyom házaspár értékelte bencés közösségünk munkáját és törekvéseit, amit azzal is kifejezésre juttattak, hogy húsvéti vendégeink voltak, gyermekeikkel együtt a budai tanulmányi házunk egyházi közösségéhez kötődtek. Sólyom László személyes tanácsával, támogatásával többször volt apátságunknak és nekem személyesen is igazodási pont, amiért mi, pannonhalmi bencések és magam is hálás vagyok.
Elnök úr a közös munka örömével is megajándékozott minket. Micsoda tágasságra vall, hogy hetvenöt évesen olaszul kezdett tanulni, s tanulmányainak nem más alapot választott, mint Andrea Riccardi, a Szent Egyed közösség alapítójának Ferenc pápáról szóló tanulmánykötetét, amely bencés kiadónknál jelent meg. Időskori fordításai ugyanarról tanúskodnak, mint kutatói akméjának művei: szolgáló, transzparens és autonóm közösségek iránti vágyáról. Talán éppen egy szinodálisan működő ferenci egyházról.
Professzor úr, Elnök úr, Testvérünk és Barátunk! Hálatelt szívvel köszönjük meg életedet és munkásságodat, barátságodat Istennek, amelyből honfitársaink, barátaink és mi is gazdagon részesülhettünk. Amikor érted fohászkodunk, nem feledjük Isten szavát, amely hitünk szerint most a te életedben is beteljesedik: „Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.” (Dán 12, 3)
Forrás: Magyar Kurír
