Őrizze meg falunkat és az egész közösséget a Szűzanya!

A felsőcsernátoni Mária megkoronázása kép története

0
1176

Több mint négy éve már, hogy a felsőcsernátoni kápolnát gazdagítja a Mária megkoronázását tematizáló kép. Az ábrázoláson a Szűzanya jobb oldalán Jézus van, aki a koronát helyezi fejére, balról az Atya és az égből alászálló Szentlélek, galamb formájában, lábainál pedig két angyalalak látható. Ezt a különleges alkotást az egyik helyi hívő, Bajka Éva adományozta az egyházközségnek. A következőkben ő vall a kép történetéről.

Felsőcsernátoni kápolnabelső

Hogyan került kapcsolatba a képpel, mit tudhatunk annak előtörténetéről?

A képet 1970-ben kaptam az idős Veress Mária tanító nénitől, hetedik osztályos koromban. A tanító néni hilibi származású volt, vallásos emberként élt. Ez a kép volt a legnagyobb érték az életében. Mivel kedves voltam hozzá, ápoltam őt, látta azt, hogy katolikus családból származom, keresztény módon viselkedem, azt mondta, hogy ez a legkedvesebbje, és nekem adja. Annyit kért csupán, hogy őrizzem meg, amíg élek. Most már odakerültem, hogy az idő eltelt, úgy láttam, hogy a fiatalok nem nagyon értékelik a képet. Nekem is a mindenem volt, nagyon tiszteltem. A házunkban az ágyunk felett volt mindig, előtte imádkoztunk a gyermekekkel – meséli meghatottan. – Azt gondoltam, hogy a legjobb helye itt lesz a katolikus kápolnában. Ezért az egyházközségnek adományoztam 2019. január 5-én.

A kápolnába belépve jobb felől található a Mária-ábrázolás, így gyakorlatilag aki bemegy, illetve kijön, akarva-akaratlanul is rápillant. Mit jelenthet ez az ábrázolás a kápolnába betérőknek?

Útmutatást jelenthet elsősorban a betérő ember számára, hiszen a Szűzanya mindannyiunk példaképe. Az ő élete egy nagy igen volt, mindig a jó Istenre hallgatott. Mindig magunk előtt kell tartanunk azokat az értékeket, amelyek az ő életét jellemezték. Törekednünk kell arra, hogy hiteles életet éljünk. Csak így juthatunk el a mennyei boldogságba. Ezt örökíti meg a kép is, a Szűzanya megdicsőülése. Ő már ott van az élet Uránál, akinek köszönhette létét. Most pedig közbenjár értünk Szent Fiánál, hogy tiszta szívvel eljuthassunk hozzá.

Az Ön számára mit jelent ez a Szűzanya-ábrázolás?

A féltő és szerető Anyát, akit sok megpróbáltatás ért földi útja során… Együtt szenvedett Fiával, s mégis a nehézségekben mindvégig kitartott az utolsó percig. Nekem édesanyám a Szűzanya, s hiszem, hogy kitart mellettem, és családommal együtt megvéd mindentől. Számomra mindig ezt üzeni a kép, akárhányszor csak rápillantok itt a kápolnában. Őrizze meg a falunkat, s az egész közösséget a Szűzanya!

A Szűzanyát ábrázoló 70 x 83 cm-es (kerettel együtt) kép átvételére 2019. január 5-én került sor. Az alkotásnak csupán a kerete igényelt kisebb restaurálást, ezt a munkát Lukács Mihály kántor végezte. Ezt követően került a kápolnába, az őt megillető helyre.

A felsőcsernátoni katolikus kápolna

Felsőcsernáton Csernáton község része Kovászna megyében, a Csernáton-patak felső szakaszán, annak két oldalán fekszik. 1497-ben Felső-Chernáthon néven írják az oklevelek. Az 1567. évi regestrumban 36 kapuval jegyzik. A középkorban Alsócsernátonnal egy egyházközséget alkotott, de külön templomról nincs adat. Bár ennek léte feltételezhető, mert már az 1567. évi összeírásban tekintélyes nagyságú falu. A feltételezést igazolja az is, hogy Ika-vártól északra, a Szentkert nevű helyen, melynek közelében a Remetének nevezett kaszáló van, középkori kápolna volt, melyet erős védfal övezett, 34 öl kerülettel. A Szentkert pálos múltját Darvas-Kozma József csíkszeredai főesperes kutatta. A kápolna romjai a 19. században még látszottak, és a várfal alapjai is jobban kivehetők voltak. A hagyomány úgy tudja, hogy a reformáció előtt búcsújáró hely volt. Ennek emlékére 2012. október 6-án keresztet állítottak Biró Nándor Alfonz akkori plébános kezdeményezésére, hogy évről évre ott a falu népe összegyűljön.
Felsőcsernáton jelenlegi kápolnáját Bodó Imre plébános építtette 1983-ban, tornyot 1996-ban, Bakó Antal plébános idejében kapott (addig a kápolnával szembeni Kereszt-hegyen található harangláb hívta a helyi közösséget a legszentebb áldozat ünneplésére). A kápolnát Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelték, búcsúünnepe október 8-án van. Felsőcsernáton római katolikus híveinek száma 300 fő, jelenlegi plébánosuk Kedves Tibor. Más keresztény felekezetek is jelen vannak a faluban: reformátusok, baptisták, Jehova tanúi, unitáriusok, evangéliumi keresztények és evangélikusok.

Kép és szöveg: Kászoni Tamás